Szerző: Bodnár Ádám

2014. augusztus 19. 12:34

20 nanométeres a Samsung kövekező okostelefonos chipje

Sajtóbejelentés szintjén elsőként állt át 20 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiára a Samsung az okostelefonos rendszerchipjeivel. Az Exynos 5430 nem gyorsabb elődeinél, de takarékosabb.

Bejelentette 20 nanométeres félvezetőgyártási technológiával készített processzorát a Samsung. Az Exynos 5430 közvetlen elődeihez hasonlóan nyolc processzormagot tartalmaz big.LITTLE konfigurációban, így a futtatott alkalmazásoktól függően a nagy teljesítményre vagy az alacsony fogyasztásra optimalizált magok aktívak. A rendszerchip négy nagy teljesítményű ARM Cortex-A15 magot és négy alacsony fogyasztású Cortex-A7-et vonultat fel, előbbiek maximális órajele 1,8 GHz, utóbbiak legfeljebb 1,3 GHz-en járhatnak. Ezek a magok ARMv7 ISA-ra épülnek, vagyis 32 bites felépítésűek, ami komoly hátrányt jelenthet a cégnek marketing terén például az iPhone-okkal szemben, amelyekben már 64 bites processzort épített az Apple.

Számítási teljesítmény tekintetében az 5430 nem tűnik előrelépésnek az elődökhöz képest, sőt: az Exynos 5420-ban az A15 magok 1,9 GHz-en jártak és az 5422-ben is 1,9 GHz volt az órajelük (papíron 2,1 GHz). A Samsung szerint ugyanakkor a gyártástechnológiai fejlesztések révén a 20 nanométeres eljárással készített új chipje negyedével kevesebbet fogyaszt a hasonló órajelű 28 nanométeres verzióknál, ami jótékony hatással lesz az Exynos 5430-ra épített telefonok és tabletek akkuidejére, illetve melegedési hajlandóságára is. A mai mobil készülékekben a kijelző mellett a rendszerchip az egyik legtöbbet fogyasztó alkatrész, az itt megspórolt milliwattok akár órákkal hosszabbíthatják meg az üzemidőt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A lapka nem csak ezért lehet takarékosabb, hanem azért is, mert benne a Samsung az ARM-tól licencelt processzormagok legújabb generációját alkalmazza (r3p3), amelyek agresszívebben kapuzhatók, ezáltal az inaktív részek fogyasztása még tovább csökkenthető. Az Exynos 5430 memóriavezérlője viszont változatlan maradt, továbbra is 2x32 bites LPDDR3 interfésszel rendelkezik, amely 2133 MHz-es effektív órajelű chipeket támogat.

Grafika terén a rendszerchip nem igazán nagy előrelépés: a beépített GPU továbbra is az ARM által fejlesztett Mali T628MP6, amelynek az órajele 600 MHz lesz. A grafikus vezérlő 2560x1440 és 2560x1600 pixeles felbontásokat egyaránt támogat, így nagy pixelsűrűségű tabletek vagy Chromebookok is épülhetnek rá. Újdonság viszont a beépített hardveres H.265 dekóder, amely révén a chip kis fogyasztás és a CPU-magok komoly terhelése mellett tudja ezeket a videókat lejátszani. Egy audiofeldolgozást segítő processzor is került a chipre, a Samsung által korábban használt FPGA-t egy Cortex-A5 magra épülő áramkör váltotta fel.

Hogy a Samsung sajtóbejelentés szintjén lesz csak az első gyártó, amely 20 nanométeres technológiájú okostelefonos processzort ad ki, vagy a valóságban is, az azon múlik, hogy az Exynos 5430-ra épülő első telefon, a Galaxy Alpha valóban megjelenik-e a tervezett időpontban, idén szeptemberben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról