Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 18. 10:08

Mobilfizetési szolgáltatást indít az OTP

Belép a mobilfizetés területére az OTP, saját fejlesztésű, Simple névre hallgató alkalmazásával. Az appon keresztül bankkártyával vagy a Simple egyenleget feltöltve is vásárolhatunk, egyes éttermekben a rendelést is leadhatjuk vele, de a mozipénztáraknál is kiváltja a sorban állást.

Okostelefonos fizetőalkalmazással rukkolt elő az OTP. A bétából frissen kikerült OTP Mobil Simple app nem egyszerűen a kasszánál cseréli le a pénztárcát okostelefonra, hanem számos egyéb hasznos funkciót is felvonultat - többek között az éttermekben, illetve a mozikban is megkönnyíti mind a vásárlók, mind a személyzet dolgát. Az alkalmazás jelenleg Android és iOS platformokon érhető el, a jövőben azonban várhatóan Windows Phone-ra is megérkezik - hogy pontosan mikor, azt egyelőre nem tudni.

A szoftver használatba vétele nevének megfelelően egyszerű: elég telepíteni, majd az email cím és egy kiválasztott jelszó megadásával regisztrálni, majd a visszaigazoló emailben kapott linkre bökve aktiválni a fiókot. Az app semmilyen más adatot nem kér, innentől már gond nélkül beléphetünk és használatba vehetjük. Mindezek mellett természetesen lehetőség van Google-, illetve Facebook-fiókkal is regisztrálni.

Nincs felső határ az egyenleg feltöltésekor

Az alkalmazáshoz tartozik egy Simple egyenleg, amelyet egyszerre maximálisan 50 ezer forinttal tölthetünk fel, ez azonban többször ismételhető, így az egyenlegnek gyakorlatilag nincs felső határa - a szoftveren keresztül emellett bankkártyával is fizethetünk. A szolgáltatás a felhasználók közötti pénzküldésre is lehetőséget ad: Benyó Péter az OTP Mobil ügyvezetője a HWSW kérdésére elmondta, az ilyen tranzakciók során továbbított összegek utalványoknak minősülnek, így nem vonatkoznak rájuk a hagyományos banki átutalásoknál érvényes megkötések, illetve adók.

Az alkalmazásba belépve négy lehetőség tárul elénk, amelyek az OTP szerint a későbbiekben több opcióval is bővülnek - ezek az Automata, a Mobilpincér, a Mozi, illetve az Ételfutár. Az elsővel a Simple-t támogató italautomatáknál van lehetőség fizetni: ezeken a kért ital kiválasztását követően a kijelzőn egy QR-kód jelenik meg, amelyet az alkalmazásban beolvasva bankkártyával, illetve a Simple-egyenleg terhére is vásárolhatunk. Egyelőre ugyanakkor nem valószínű, hogy minden sarkon hasonló automatákba botlanánk, ezért a menüpontban egy egy térképen is végigböngészhetjük a közelben lévő Simple-kompatibilis eszközöket.

A rendeléstől a borravalóig

A Mobilpincér az app talán legérdekesebb megoldása, ezt a rendszert támogató éttermekben tudjuk igénybe venni. Először itt is egy QR-kódot kell leolvasni, amelyet az egyes asztalokon helyeztek el, ezután egy új menüpontban megjelenik az adott hely étlapja és itallapja, innen pedig néhány bökéssel kiválasztható és megrendelhető a kívánt étel, a fizetés menüponthoz pedig még borravaló kalkulátor is került, ahol 7, 10 vagy 15 százalékkal toldhatjuk meg a cehet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az valószínűleg senkit nem ér majd túl nagy meglepetésként, hogy a Mozi opcióval mozijegyek vásárolhatók - egyelőre azonban csak a Corvin mozi műsorait nézhetjük meg így. A jegyvásárlás során kiválaszthatjuk az időpontot, valamint hogy az adott teremben még szabadon lévő helyek közül hova szeretnénk ülni, majd a már ismert módon fizethetünk. A virtuális jegy ezt követően az app főoldalának alján a "Jegyeim" menüpont alá kerül, ezt kell bemutatni a megfelelő terem bejáratánál - bízva benne, hogy a jegyszedő nem próbálja majd letépni annak végét.

Az Ételfutár funkció sem mondható túl rejtélyesnek, ez az ételrendelést hivatott megkönnyíteni. A menüpontba lépve mindenek előtt a szállítási címet kell beírni, ebből több is tárolható, így később elég a kívánt címre bökni a rendeléshez. Ezután a Simple-t elfogadó éttermek listája következik, amelyek közül a nekünk tetszőre nyomva megjelenik annak étlapja. Az étel kiválasztása után még egyszer ellenőrizhetjük az egyes tételeket majd a szokott módokon bankkártyával, vagy az egyenleg terhére vásárolhatunk.

Az elfogadóhelyeken múlik a siker

Hasonló megoldással már korábban is találkozhattunk: a Simple-höz hasonló alkalmazást kínál például a Buxa névre hallgató magyar startup is, noha esetében a szolgáltatás nem párosul ennyire kiterjedt funkcionalitással, az app egyszerűen a pénztárnál való fizetést, illetve a felhasználók közötti utalást igyekszik egyszerűbbé tenni - a Simple azonban egy ekkora bankkal a háta mögött könnyen borsot törhet a kezdeményezés orra alá.

Az OTP alkalmazása az elfogadóhelyek számának bővülésével tud majd ténylegesen bizonyítani, ugyanakkor mindenképp ígéretes, hogy a megoldás nem csak a bankkártyát vagy készpénzt, de több esetben magát a pénztárat - ezzel pedig a sorban állást - is kiváltja. A Simple használatához nem szükséges hogy az adott felhasználó az OTP ügyfele legyen, a más bankokat használók is probléma nélkül regisztrálhatnak. Az alkalmazást támogató elfogadóhelyek száma egyelőre igen korlátozott, az OTP ugyanakkor már dolgozik a rendszer elterjesztésén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról