Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 15. 11:38

Okosotthon-rendszert fejlesztő céget vett a Samsung

Felvásárolta a SmartThings okosotthon-kiegszítőket gyártó vállalatot a Samsung. Az akvizíció összegéről hivatalos adat még nincs, egyes források azonban 200 millió dollár körüli árról beszélnek. A SmartThings a felvásárlás lezárultát követően is önállóan működik majd tovább, a Samsung meghagyja nyíltnak az otthonautomatizációs platformot.

Okosotthon-kiegészítőket fejlesztő céget vásárol a Samsung: a koreai óriás csütörtökön jelentette be, hogy felvásárolja SmartThings névre hallgató vállalatot. A cég az akvizíciót követően nem olvad majd be a nagyvállalatba, továbbra is jelenlegi formájában, függetlenül működik majd tovább, annyi különbséggel, hogy a jövőben a gyártó OIC (Open Innovation Center) kezdeményezésének is része lesz. Utóbbi a Samsung által megvett vagy támogatott vállalatokból áll, amelyek együtt dolgoznak különböző szoftverek, illetve szolgáltatások kifejlesztésén a cég számára, a Google-től, illetve az AOL-tól átigazolt David Eun vezetésével.

A hamarosan a Samsung tulajdonába kerülő SmartThings egy nyílt okosotthon-platformot kínál, amely egy központi egységre és egy okostelefonos alkalmazásra épül. A fő egység, vagy Hub, többféle vezeték nélküli protokollt is támogat, így akár más gyártók okoseszközeit is képes irányítani, a hasonló képességekkel felszerelt izzóktól a villanykapcsolókig. A vállalat emellett különböző érzékelőket, illetve fali aljzatokat is kínál. A felvásárlás pontos összegéről egyelőre egyik vállalat sem beszélt, a Recode forrásai azonban 200 millió dollár körüli árat említenek.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Hasonló próbálkozása egyébként már a Samsungnak is volt, a gyártó idén jelentette be Smart Home névre hallgató platformját: ennek középpontjában egy mobilapp áll, amelyen keresztül irányíthatók a cég egyes készülékei. A hűtő, légkondi, mosógép és egyéb háztartási eszközök ki-bekapcsolása azonban közel sem kínál olyan széles körű funkcionalitást mint például a SmartThings megoldása, amely jelenleg több mint ezer eszközt támogat - ezek száma pedig folyamatosan növekszik.

Az okosotthon-kiegészítők piacán egyre több nagyvállalat igyekszik megvetni a lábát, elég csak a Google-re gondolni, amely idén januárban vásárolta meg a népszerű okostermosztátot gyártó Nestet, sőt júniusban az otthoni kamerarendszerekkel foglalkozó Dropcamet is bekebelezte. De a rivális Apple is tapogatózik a területen hivatalosan idén júniusban bejelentett HomeKit platformjával, amely rendszerszintű integrációt nyújt a különböző otthonautomatizálási rendszerekhez és okoseszközökhöz, távirányítható garázsajtótól a villanykapcsolóig. A HomeKit nem lebecsülendő próbálkozás, az ilyen eszközök között jelenleg nincs általánosan elfogadott egységes vezérlőprotokoll, amely platformba szervezné a fizikai termékeket. Az Apple most egy ilyen platform létrehozására tesz kísérletet, amely az iPhone (amerikai) elterjedtsége révén akár sikeres is lehet. A kezdeményezés mellé már számos gyártó felsorakozott.

A Samsung a SmartThings-szel egy hasonlóan erőteljes platformot tudhat magáénak, amelynél nincs szükség rá, hogy a kontrollált eszközök egyetlen gyártótól származzanak. A cég szerint a platform továbbra is nyílt marad, nem korlátozódik majd saját termékeire, ami elengedhetetlen, ha a fenti kezdeményezésekkel szemben versenyképes akar maradni - illetve potenciálisan több vásárló számára is vonzó lehet, hiszen használatához nem kell lecserélniük otthonautomatizációs eszközeik teljes flottáját. A nyíltság továbbá fontos versenyelőnyt jelent, hiszen bármely gyártó kötöttségek, illetve különböző licencekkel való bajlódás nélkül csatlakozhat hozzá, valamint hozhat létre a SmartThings rendszerébe illeszkedő termékeket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról