Szerző: Hlács Ferenc

2014. július 22. 12:56

Kínában többen neteznek mobilról mint PC-ről

Először hagyta el az okostelefonról vagy táblagépről internetezők száma a böngészéshez PC-t használókét Kínában. Az országban már több mint 527 millióan kapcsolódnak mobil eszközről a világhálóra és ez a szám folyamatosan növekszik.

Az utóbbi években drasztikusan megnőtt Kínában az internet-felhasználók száma, amiben a mobil eszközök kiemelt szerepet játszanak - a térségben idén először már többen kapcsolódtak okostelefonról vagy táblagépről a világhálóra, mint PC-ről. A CNNIC (China Internet Network Information Center) kutatása szerint 2014 júniusában az internetezők 83,4 százaléka mobilját használta a hálózat elérésére, ezzel szemben PC-ről 80,9 százalék csatlakozott.

Ez azt jelenti, hogy a 2013 végi eredményekhez képest, mindössze hat hónap alatt az okostelefonos, tabletes nethasználók száma 2,4 százalékpontot nőtt. Az asztali PC-k és notebookok felhasználóinak száma ezzel párhuzamosan csökkenni kezdett: asztali gépről 69,1 százalék internetezik, ami 0,1 százalékpontos visszaesést jelent, notebookról pedig már csak 43,7 százalék, ez 0,4 százalékponttal kevesebb mint a 2013 végi eredmények.

Egyre többen, egyre többet

Mindezek mellett az összes internetező száma is stabilan növekszik, noha nem olyan meredek léptékben, mint a korábbi években. A CNNIC szerint idén júniusban Kína összesen 632 millió internet-felhasználót tudhatott magáénak, amelyből 527 millió böngészett mobil eszközről, ami hat hónap alatt 14 milliós növekedést jelent az összes internetező és 27 milliós ugrást az okostelefonról vagy tabletről csatlakozók szempontjából. Az internetpenetráció ugyanekkor 46,9 százalékon állt, ami a fél évvel korábbi eredményekhez képest 1,1 százalékos gyarapodás.

A mobil eszközről internetezők számának növekedése az elmúlt években

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A felhasználók száma mellett az online töltött idő is egyre növekszik, a vizsgált hat hónapban egy-egy felhasználó átlagosan 25,9 órát internetezett egy héten, 0,9 órával többet mint dél évvel korábban. Ez a felmérést végző intézet szerint többek között az országszerte szaporodó Wi-Fi elérési pontoknak, az átfogóbb 3G-lefedettségnek és a 4G megjelenésének köszönhető.

Komoly verseny várható a szolgáltatók között

Ezzel párhuzamosan egyes felhasználási területek is népszerűsége is feltűnően megugrott, ilyenek például a mobilfizetés-szolgáltatások, amelyek felhasználóinak aránya 25,1 százalékról 38,9-re gyarapodott az internetezőkön belül - ez pedig értelemszerűen a mobilos vásárlásoknak is komoly lökést adott: a mobilos vásárlók száma fél év alatt nem kevesebb mint 42 százalékot nőtt, azaz jelenleg 205 millió fő környékére tehető. Emellett természetesen az üzenetküldés is rendkívül népszerű maradt és egyre több felhasználót tudhat magáénak: az ilyen szolgáltatásokat használók száma mára elérte az 564 milliót, ami 2013 vége óta 32,08 millió új chatelőt jelent.

Mára tehát kétségtelenül a mobil eszközök, azaz a táblagépek és okostelefonok váltak a kínaiak első számú online platformjává. A különböző gyártóknak így eggyel több okuk van kiemelt figyelmet fordítani a rohamosan növekvő piacra, a felhasználói szokások tanulmányozása pedig a térség szolgáltatóinak - mint a Baidu vagy az Alibaba - lehet kiemelt érdeke, hogy az igényeknek megfelelően tudják kialakítani különböző csomagjaikat. A mobilról netezők számának ilyen gyarapodásával utóbbi vállalatok között is komoly versenyre lehet számítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról