Szerző: Koi Tamás

2014. július 17. 08:26

LG webOS TV - szép, régi világ

A tévékészülékek gyártói szerencsére az utóbbi egy-két évben rájöttek, hogy az okostévék esetében a felhasználói interfész fejlesztése ugyanolyan fontos, mint a panelek, vagy a képjavító áramkörök finomhangolása. Az LG vadonatúj, webOS-alapú platformja ebből a szempontból az egyik legígéretesebb megoldás.

A tévégyártó- és tartalomszolgáltató ipar évek óta messiásként várja azt az okostévé-platformot, mely végre átlendíti az iparágat azon a holtponton, mely után a tévézés egészen más élménnyé változhat. Amikor az LG csaknem két éve bejelentette, hogy a HP által nyílt forrásúvá tett webOS-re építene okostévéket, a szakma érdeklődve kapta fel a fejét: vajon a koreai gyártó képes-e arra, hogy a webOS mögött álló fejlesztői háttérrel megváltsa a világot?

Messiás kerestetik

Mielőtt erre a kérdésre választ adnánk, érdemes pár szót ejteni nagy általánosságban az okostévék szegmenséről, mely a mobilpiaccal ellentétben elképesztően széttagozódott egyveleget alkot. Ebben a mezőnyben gyakorlatilag nincsenek platformok (jóllehet vannak bizonyos gyártóknál közös alapok, ilyen például a böngészőjéről ismert Opera HTML5-alapú Opera TV-je), vagyis ahány gyártó, annyi rendszer, annyiféle felület, annyi működési logika. Ez pedig végeredményben rendkívüli módon megnehezíti a fejlesztők dolgát, ami meglátszik mind az okostévés alkalmazások számán, mind pedig azok minőségén.

A gyártóknak tehát először is egy többé-kevésbé egységes platformot kellene találniuk, ami mögé az egész iparág beállhat, és ami megoldja az okostévé-fejlesztők legtöbb nyűgjét, valamint kellően felhasználóbarát és dizájnos ahhoz, hogy több száz- de legalább tízmillió otthonban szívesen használják. Annyi már most igen nagy biztonsággal kijelenthető, hogy vitathatatlan érdemei dacára ez a platform nem a webOS lesz, tekintve, hogy az LG-n kívül eddig egyetlen gyártó sem jelezte, hogy az egykor elsősorban okostelefonokon futó rendszerre igényt tartana. A júniusi Google IO-n ellenben a Google ismét bedobta a kavicsot az állóvízbe az Android TV-vel, mint új aspiránssal, dacára annak, hogy a hasonló elgondolás alapján született Google TV-vel egyszer már csúnyán befürdött (az LG, biztos ami biztos alapon erre a platformra is épít majd tévét).

Az LG tehát látszólag magára maradt a webOS-sel, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a rendszer ne lenne alkalmas arra, hogy markánsan megkülönböztesse a koreai cég termékeit a versenytársak megoldásaitól. Ennek egyik elsődleges oka, hogy a tévépiac gyártói eddig kevés kivételtől eltekintve egyszerűen képtelenek voltak igazán intuitív, könnyen használható, a felhasználót ténylegesen kiszolgáló (okos)tévés felületet alkotni - beleértve az LG saját, NetCast néven futó, előző generációs platformját is.

Ez a webOS nem az a webOS

A gyártó vélhetően részben a NetCasttel kapcsolatosan érkezett felhasználói reakciók és tesztek alapján döntött úgy, hogy egy egyszerűbb, attraktívabb rendszerre van szükség, melynek éppen a webOS platform adhat alapot. Nem mintha az LG-féle okostévé-platformnak és az okostelefonokon futó webOS-nek a felhasználói interfészt tekintve bármi közük lenne egymáshoz, a gyártó gyakorlatilag semmit nem vett át az okostelefonos felületből - szerencsére, a cég ugyanis az elképesztő mennyiségű androidos tévéokosító kütyü gyártójával ellentétben rájött arra, hogy nem feltétlenül ugyanarra az interfészre van szükség egy nagy kijelzőn, mint amit egy okostelefonon vagy tableten használunk.

Az LG rendszere éppen ezért minden esetben igyekszik a lehető legtágabb teret adni a kijelzőn megjelenő tartalomnak, ami egy ilyen megjelenítőnél jellemzően vagy a tévéadás, vagy valamilyen más videojel-forrás. A távirányító (ez lehet a a korábbi modellekről már jól ismert, mozgásérzékelős Magic Remote, vagy hagyományos infravörös távszabályzó) Home gombjának megjelenésére előbukkanó menü így csak a kijelző alsó sávját takarja ki, a menük túlnyomó része pedig félig áttetsző rétegben (overlay) jelenik meg.

00:51
 

LG webOS Smart TV - Menü-sáv

Még több videó

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ebben az alsó sávban található az összes telepített alkalmazás beleértve a TV app is, az LG webOS-es felülete ugyanis erre a célra is külön alkalmazást vezet be. Szintén itt sorakoznak a különböző bemenetek, jelforrások ikonjai is - az appok sorrendje tetszés szerint felcserélhető, a rendszer pedig mindig egy pofás animációval jelzi, melyik alkalmazást jelöltük ki futtatásra.

A koreaiak új okostévés platformja egyébként számtalan ilyen apró vizuális trükköt alkalmaz, ami végeredményben megteszi a hatását: a programok kijelölését, az alkalmazások indítását vagy éppen törlését mind-mind valamilyen, nem túl tolakodó, de azért látványos animáció kíséri, az interfész összességében minden porcikáját tekintve frissnek és modernnek hat. Kár, hogy a látványvilág mellé csak a drága típusokon társul a folyamatosság, az olcsóbb, középkategóriás webOS-es tévéken egy-egy alkalmazás elindítása hosszú másodperceket vesz igénybe, és olykor-olykor a szép animációk is megakadnak. Az LG egyébként folyamatosan, gyakorlatilag hetente érkező rendszerfrissítésekkel igyekszik a hibák mellett a teljesítményproblémákat is javítani, de csodát ezektől a frissítésektől senki ne várjon.

A tévés webOS rendszer egyik különlegessége, a többfeladatos működés viszont szerencsére egyáltalán nem hardverfüggő, már csak azért sem, mivel itt - akárcsak a mobilplatformon - az alkalmazás futása szünetel a háttérben, amikor egy másik appot indítunk, vagyis lényegesen kevesebb erőforrást használ. A megnyitott, és háttérbe küldött alkalmazások közti váltás éppúgy az alsó menüsávban történik, a programokat akár itt, akár a kijelző bal felső sarkában feltűnő ikonnal bezárhatók.

Appró hiányosságok

A nyílt rendszer dacára egyébként egyelőre kevéssé dúskálhatnak a felhasználók az appokban, és nem túl jó jel a jövőre nézve, hogy túlnyomó részt a NetCastban is megtalálható alkalmazások átportolt változata érhető el az LG piacterén. Szintén kihagyott ziccer, hogy a különálló appként kezelt böngésző nem egy az egyben a webOS-ből lett átemelve, talán ennek - vagy a korlátozott erőforrásoknak - köszönhetően nem támogatja például az Adobe Flash tartalmak lejátszását sem. A fentiekből adódik, hogy az LG vadonatúj tévés rendszere valójában a felszínen tudja csak megújítani az "okostelevíziózás élményét", ami már félsiker, vagy legalábbis egy nagyon fontos mérföldkő abba az irányba, hogy a tévégyártók végre belássák, hogy az okos funkciók mellett legalább olyan fontos, hogy egy modern okostévé felhasználóbarát, átgondolt menüvel rendelkezzen.

Nem a gyártók hibája

A webOS-es tévés platform azonban mindeközben sajnos pont az okostévé-piac legégetőbb problémájára nem ad választ, de ez nem az LG hibája. A tévégyártók ugyanis a tartalomtulajdonosok hathatós közreműködése nélkül ha megszakadnak, sem tudnak releváns hozzáadott értéket adni a nagy kijelzőn megjelenő tartalomhoz, pedig a legnézettebb tévéműsorok közül jó néhány esetében tálcán kínálná magát a lehetőség, a hardver pedig már régóta készen állna erre a feladatra.

Elég csak a napokban véget ért futball-világbajnokságra gondolni, ahol (itthon legalábbis) egyedül az univerzális, platformfüggetlen HbbTV-rendszerrel lehetett megoldani azt, hogy meccsnézés közben élő statisztikák jelenlenek meg a tévén, de példaként említhetnénk az LG által évekig szponzorált Formula 1-es világbajnokságot is, amelyhez (nyilvánvalóan a tartalomtulajdonosra visszavezethető okokból) még a főszponzorként jelen lévő koreai gyártó sem tudott releváns tévés alkalmazást készíteni.

A webOS ezen önmagában semmit nem fog tudni változtatni, mert bár a legfrissebb hírek szerint mostanra már világszerte gazdára talált több mint egymillió ilyen tévékészülék, ez a szám jóval alatta marad annak a kritikus tömegnek, melyre akár a tartalomtulajdonosok, akár az alkalmazásfejlesztők globális termékstratégiát tudnának építeni. Vagyis az LG a webOS-sel aligha fogja forradalmasítani a tévépiacot, de az újszerű, egyszerűen használható felülettel mindenképpen olyan vérfrissítést visz a mezőnybe, melyre a gyártóknak régóta nagy szükségük volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról