Szerző: Hlács Ferenc

2014. július 2. 11:04

Zenestreaming szolgáltatást vett a Google

Felvásárolja Songza zenestreaming szolgáltatást a Google. A keresőóriás elsősorban zeneajánló rendszere miatt csapott le az 5,5 millió felhasználót számláló vállalatra, amelyet ismeretlen összegért akvirált. Az így megszerzett funkciók várhatóan a Play Music-ban is feltűnnek majd.

A Google hivatalosan bejelentette, megvásárolja a Songza zenestreaming szolgáltatást, amelynek funkcióit később fokozatosan beépíti a Google Play Music-ba. A Songza ugyanakkor nem szűnik meg, az akvizíciótól függetlenül - a közeljövőben legalábbis - tovább működik, a cég webes felületét és alkalmazását továbbra is elérhetik majd a felhasználók. A Songza 2007-ben indult, eleinte csak webes alkalmazásként, majd 2011-ben mobil app formájában is megjelent. A szolgáltatás egyik kiemelkedő funkciója, hogy többféle szempont alapján kínál lejátszási listákat, mint például a felhasználó kedve, földrajzi helyzete vagy akár az aktuális napszak. A frissen megvásárolt szolgáltatást jelenleg mintegy 5,5 millióan használják.

A keresőóriás lépése érthető, hiszen a hasonló streaming megoldások közötti verseny egyre szorosabb, a népszerű Spotify mellett már többek között az Apple-lel is meg kell küzdenie, miután az maga is belépett a területre a januárban indult Beats Music felvásárlásával. A streaming zenében az új front a személyre és időpontra szabott lejátszási listák területén van, itt a Spotify az egyik vezető, a Google most itt erősített felvásárlással.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Persze azért a hasonló kedv-alapú zeneajánlás a Play Music számára sem jelent teljesen új területet, abban egy ideje már lehetőség van az adott felhasználó ízlésének megfelelő listákat generálni. A funkcióba a vállalat ráadásul nem kis erőforrásokat fektetett, a felhasználók ízlését gépi tanulásos módszerekkel igyekszik kisilabizálni. A Songza ezzel szemben jóval egyszerűbb megközelítéssel dolgozik: emberek által létrehozott, majd különböző szempontok alapján kategorizált (például vidám, szomorú, netán pörgős) lejátszási listákat ajánl fel, ezeket párosítja a felhasználó már bemért ízléséhez.

Egyelőre nem tudni, hogy a Songza pontosan mekkora összegért cserélt gazdát, de a Forbes szerint a felvásárlás értéke jóval meghaladhatja a korábban pletykált 15 millió dollárt. Az sincs kizárva, hogy a Google - immár hivatalosan is bejelentett - második hasonló streaming szolgáltatásánál is igába hajtja majd a vállalat képességeit, a keresőóriás szerint ugyanis még a nyáron megjelenik videómegosztója a YouTube saját zenei szolgáltatása is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról