Szerző: Bodnár Ádám

2014. június 20. 10:07

Magyarázza a bizonyítványt az Oracle

Az elemzői várakozásoknál rosszabb pénzügyi eredményekkel állt elő az Oracle csütörtök este, a tőzsde zárása után. A bejelentés nyomán a cég részvényei több mint 5 százalékot vesztettek értékükből.

Nem tudta elérni az elemzői várakozásokat az Oracle a legutóbbi negyedévben, a cég bevétele és profitja is elmaradt a Wall Street előrejelzésétől, a nyeresége ráadásul az egy évvel korábbi szintet sem érte el. A vállalat az elemzői konferenciahíváson hosszas magyarázkodásra kényszerült, könyvelésének átalakításával és egyszeri tételekkel indokolja a kedvezőtlen változásokat.

A május 31-én záródott negyedik pénzügyi negyedévben 11,3 milliárd dollár bevételt ért el az Oracle, ez éves szinten csupán 3 százalékos növekedést jelent - a vállalattól megszokhattuk és szinte már el is várja a tőzsde az ennél sokkal nagyobb ütemű növekedést, ennek megfelelően a bevétel alakulása csalódást okozott a Wall Streeten. Az üzemi eredmény 4,9 milliárd dollár volt, ez 3 százalékkal alacsonyabb mint egy éve, a nettó profit pedig 3,6 milliárd dollárt tett ki, ez éves szinten 5 százalékos csökkenést jelent. Az egy részvényre jutó eredmény 92 cent volt, az elemzők 95 centet vártak.

A magyarázat

Az elemzők részére rendezett konferenciahíváson Safra Catz pénzügyi vezető hosszasan magyarázta a cég bizonyítványát. Elmondása szerint több oka is van annak, hogy az Oracle eredménye olyan, amilyen. Az első és legfontosabb Catz szerint, hogy a cég egyre inkább ráfekszik a cloudszolgáltatásokra, amelyek az egyszeri nagy licencbevétel és későbbi support költség helyett az előfizetés időtartama alatt egyenlően elosztott, de folyamatos bevételt jelentenek. "Ez rövid távon eltolja a bevételeket, de közép- és hosszú távon több bevételre számíthatunk, ahogy az ügyfelek egyre több munkáját végezzük el, miközben az ügyfelek jelentősen kevesebbet fizetnek annál, mintha saját maguk implementálnák és üzemeltetnék a rendszereiket" - mondta a pénzügyi vezető.

Safra Catz

A cloudszolgáltatások felé mozgás okán az Oracle át is alakította pénzügyi jelentését, hogy jobban kidomborítsa a cloudszolgáltatások méretét és növekedését. A közzétett adatok szerint a most lezárt negyedévben 3,7 milliárd dollárt tett ki az új licenceladások értéke, a SaaS/PaaS-forgalom 322 millió dollár, az IaaS-forgalom pedig 128 millió dollár volt. A SaaS/PaaS soron elért bevétel éves szinten 25 százalékkal, az IaaS árbevétel pedig 13 százalékkal emelkedett. A licenckövetés és support bevétele 4,7 milliárd dollár volt, ami 7 százalékos emelkedést jelent.

A hardverrészleg árbevétele éves szinten 2 százalékkal növekedett, a hardvereladások és a harverekhez kapcsolódó support szolgáltatások forgalma egyaránt 2 százalékkal nőtt. Az Oracle tájékoztatása alapján továbbra is hódítanak az "engineered" rendszerek, forgalmuk két számjegyű százalékkal nőtt tavalyhoz képest, a most folyó első negyedévben már a tízezredik ilyen gép leszállítására is sor kerül. Az új hardvereladásoknak harmadát teszi ki az "engineered" portfólió (pl. Exadata, Exalytics, SuperCluster).

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A vártnál rosszabb eredmények mögött további tényező, hogy egy évvel korábban az Oracle 269 millió dolláros egyszeri bevételt könyvelt el egy akvizíció árcsökkenése miatt, ami meghúzta az akkori mutatókat. A mostani számokat pedig lerántotta egy 102 millió dolláros tétel, a gazdasági és politikai vihar sújtotta Venezuelában működő Oracle-leányvállalat értékét gyakorlatilag le kellett nullázni. Safra Catz elmondása szerint csak a venezuelai tétel részvényenként 2 centtel csökkentette az Oracle profitját.

Cloud, cloud, cloud!

A jelenleg zajló negyedévben a szoftvereladások és cloudszolgáltatások forgalma 5-7 százalékkal emelkedik majd az Oracle előrejelzése szerint változatlan árfolyamon számolva, a SaaS és PaaS bevételek 26, illetve 36 százalékot emelkednek a tavalyi első negyedévvel összevetve, mondta el Safra Catz pénzügyi vezető. Az infrastruktúraszolgáltatások árbevétele pedig 10-20 százalékkal fogja felülmúlni az egy évvel korábbi szintet. A hardverárbevétel tekintetében -1 és +2 százalék közötti változást valószínűsít a cég. Összességében a bevétel 3-5 százalékkal emelkedik majd változatlan árfolyamon számolva.

"Az Oracle mint a lézer, úgy fókuszál egy célra: hogy a következő években a cloud computing két legnyereségesebb szegmensében, a szoftverszolgáltatásokban és platformszolgáltatásokban első legyen" - mondta az elemzői konferenciahíváson Larry Ellison elnök-vezérigazgató. "Három ok miatt is számítunk arra, hogy elsők leszünk. Először is nekünk van a legteljesebb és legmodernebb felhős SaaS portfóliónk. [...] Másodszor, ezek a SaaS alkalmazások a világ legerősebb platformján futnak a felhőben, az Oracle in-memory multi-tenant adatbázisán és a világ legnépszerűbb programozási nyelvén, a Javán. Harmadszor pedig látványosan kibővítettük értékesítőcsapatunkat, hogy előfizetéses SaaS és PaaS szolgáltatásokat adjanak el, és ez működik."

Ellison szerint a most kezdődő pénzügyi évnek már úgy vág neki az Oracle, hogy a második legnagyobb az üzleti szoftverszolgáltatások piacán (a SalesForce.com mögött), a célja pedig, hogy az év során 50 százalékkal növelje a megrendeléseit ezen a téren. "Ez lehetővé teszi számunkra, hogy felzárkózzunk a piacvezető mellé" - mondta Ellison. A most lezárt negyedévben egyébként 870 vállalat fizetett erő az Oracle változatos szoftverszolgáltatásaira, beleértve olyan cégeket mint a Lexmark, a Panasonic, a Thomson Reuters, a Time Warner Cable és a Ricoh.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról