Szerző: Hlács Ferenc

2014. június 12. 13:33

Újra feltalálhatja a számítógépet a HP

Újfajta számítógép-architektúra kifejlesztésén dolgozik a HP, amely a cég által 2008-ban megalkotott különleges áramköri alapelemre, a memrisztorra épül. A "The Machine" névre hallgató projekt a jövő PC-inek és okostelefonjainak számítási és tárolókapacitását is megsokszorozhatja.

Nagy fába vágta a fejszéjét a HP, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint újra feltalálni a számítógépet. A gyártó szerint a jelenleg használt architektúrák nem tudnak lépést tartani az egyre növekvő igénnyel a nagyobb számítási és tárolókapacitásra - ezért úgy döntött, ideje nulláról újratervezni a számítógépeket, amihez a "The Machine" projekt keretei között fogott hozzá. A koncepció a memrisztorokra, illetve a szilícium-alapú fotonikára épít, amely elektronok helyett fényt használ az adattovábbításra.

Már 1971-ben megjósolták

Az említett memrisztorok különleges áramköri elemek, amelyek nem csak adatok tárolására, de azok feldolgozására is használhatók. Az első működő példányt ugyancsak a HP alkotta meg 2008-ban, a technológia létezését azonban már 1971-ben megjósolta Leon Chua, a kaliforniai Berkeley egyetem professzora. Chua úgy vélte, a kondenzátor, az ellenállás és az induktor (tekercs) mellett létezik egy negyedik áramköri alapelem, a memrisztor (memória rezisztor), amely a rajta átfolyó áram erősségétől és irányától függően változtatja az ellenállását, és ezt azután is megőrzi, hogy az áramot kikapcsolták.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A memrisztor ilyen "emlékezőképessége" nem reprodukálható a többi áramköri alapelem kombinációjával, ezért maga is az alapelemek közé sorolható. A vállalat 2010-ben ért el újabb áttörést a területen, ekkor jöttek rá, hogy lehet az újonnan felfedezett komponenseket logikai áramkörök építésére használni.

Új operációs rendszerekre lesz szükség

A The Machine projekt célja, hogy a jelenleg használt tárolótechnológiákat egyetlen egységes memóriára cserélje, a memrisztorok segítségével. A megoldás elektronok helyett ionokat használna az adatok továbbításához. A számítógépekben jelenleg háromféle memória dolgozik:  az azonnal hozzáférhető SRAM (cache), a gyorsan elérhető DRAM és az információkat kikapcsolt állapotban is megőrző, cserébe viszont lassabb háttértár, mint a merevlemezek vagy flashmemória. A HP memrisztoros tárolója utóbbi kettőt egyesítené, így kiiktatva a kétféle memória közötti adattovábbításhoz szükséges időt. A koncepció ráadásul rendkívüli adatsűrűséget tesz lehetővé, amivel a vállalat technológiai igazgatója Martin Fink szerint az okostelefonok belső tárhelye a jövőben akár 100 terabájtra is hízhat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Noha a technológia még elég távolinak tűnik, a vállalat gőzerővel dolgozik a megvalósításán: R&D központjának kutatóinak csaknem háromnegyedét állította rá a feladatra. A HP szerint ugyanis csak egy alapoktól újragondolt számítógépes architektúra képes kezelni a közeljövőben jelentkező feldolgozási feladatok igényeit, a hagyományos felépítésű gépek nem, mivel az egyes elemek közötti kommunikáció túl lassú, illetve a RAM és a tárolók sebessége sem fejlődik elég gyorsan.

Az új architektúrához a gyártó alkalmazásspecifikus processzorokat is tervez, amelyeket a tervek szerint optikai kábelek kötik majd össze a memóriachipekkel, másodpercenként akár 6 terabites adatátviteli sebességet is lehetővé téve. Ehhez persze új operációs rendszerekre lesz szükség: a HP jelenleg is dolgozik Machine OS nevű rendszerén, illetve azzal párhuzamosan egy, az új architektúrához igazított Linux- és Android-verziót is fejleszt.

A gyártó szerint még nagyjából 3-6 év kell hozzá, hogy a koncepció kereskedelmi forgalomban lévő eszközökben is feltűnjön - elsőként valószínűleg szerverekben találkozhatunk vele, majd idővel PC-kben és okostelefonokban is feltűnhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról