Szerző: Hlács Ferenc

2014. június 11. 10:22

MYO: gesztusvezérlés izomból

Hamarosan megjelenik a Thalmic Labs MYO névre hallgató okoskarperecének fejlesztői verziója. Az izmok elektromos aktivitását figyelő gesztusvezérlő a gyártó szerint ősszel már a végfelhasználókhoz is eljuthat - a sikerhez azonban a fejlesztők támogatására is szükség lesz.

A Thalmic Labs karperecének első verziójával annak bemutatóvideójában találkozhattunk, ami néhány hónappal ezelőtt járta be a médiát. A MYO névre keresztelt gesztusvezérlő azóta sokat változott: az eleinte leginkább túlméretezett csuklószorítóra emlékeztető kütyü mostanra jóval futurisztikusabb formát öltött: az eszköz nyolc blokkra bomlott, amelyet egy rugalmas szalag köt össze. A végeredmény majdnem fele olyan vastag, mint a korábbi verzió.

A karperec lényege, hogy segítségével szinte bármilyen kézmozdulathoz rendelhető valamilyen parancs, csettintéssel megállíthatók vagy elindíthatók például zeneszámok, de akár weboldalakon is navigálhatunk fel-le integetéssel. A MYO érdekes megközelítést használ, a legtöbb gesztusvezérlésre épülő kütyüvel ellentétben nem kamerákkal figyeli a felhasználót, hanem kicsivel a könyök alatt hordva EMG szenzoraival az izmok elektromos tevékenységét érzékeli, majd a különböző aktivitásmintákhoz rendeli az egyes utasításokat. Az eszközbe továbbá egy kilenctengelyes mozgás- és forgásérzékelő is került.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A készülék Windows, Mac, iOS és Android rendszerekkel is kompatibilis, azokkal Bluetooth 4.0 LE segítségével kommunikál. Részletes specifikációkról a gyártó még nem beszélt, mindössze annyit tudni, hogy a MYO-t egy ARM processzor hajtja, microUSB-n keresztül tölthető és rezgő visszajelzést is tud adni. A véletlen bevitel elkerülésére a karperec egy speciális gesztussal ki- és bekapcsolható.

Bár az elképzelés kétségtelenül érdekes, ahhoz hogy valóban elterjedjen, szükség lesz jó néhány külső fejlesztőre is. A vállalat ezért még tavaly júliusban elindított egy fejlesztői programot, amelynek keretében az érdeklődők hozzáférhetnek az eszközhöz kapcsolódó API-khoz és dokumentációhoz. Az látszik, hogy a cég a MYO-t övező hónapokig tartó csend alatt sem tétlenkedett, ugyanakkor korántsem kizárt, hogy a készülék érdeklődés hiányában a Leap Motion sorsára jut, amelyet megjelenésekor komoly érdeklődés övezett, ám gyakorlati felhasználási módjai végül nem fedtek le létező igényt. A Thalmic Labs karperece már előrendelhető 149 dollárért, a fejlesztőkészleteket pedig a jövő hónapban kezdik el kiszállítani, amelyeket ha minden jól megy, ősszel a végleges hardver is követ.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról