Szerző: Hlács Ferenc

2014. június 10. 15:21

E3: Egy sor játék érkezik Xbox One-ra, a Kinectről szó sem esett

Véget érni látszik az Xbox One tulajdonosokat sújtó játékhiány, a Microsoft idei E3-on tartott sajtókonferenciáján ugyanis számos új címről lekerült a lepel. Az eseményen a nézők többek között a népszerű Call of Duty, Assassin's Creed és a Witcher legújabb részeibe pillanthattak be, de indie játékokból is több mint száz érkezik majd a konzolra.

Míg a Sony E3-as bejelentései között új hardvernek és szolgáltatásoknak is jutott hely, a Microsoft Xbox One részlege Phil Spencer vezetésével teljes egészében a platformra érkező címeknek szentelte a tegnapi show-t. Ez valószínűleg nem véletlen, miután az Xbox One tulajdonosok eddig finoman szólva nem dúskáltak a játékokban.

Hasznát veszik majd a vasnak

Elsőként a Call of Duty sorozat legújabb része, az Advanced Warfare került a kivetítőkre, amely a nem túl távoli jövőbe helyezi a játék eseményeit. A grafika kifejezetten látványos, sokat javult az előző epizódokhoz képest, számíthatunk rá, hogy kihasználja majd az Xbox adottságait. A játék egy korábbi előzeteséből kiderült, hogy annak egyik szereplőjét nem más, mint Kevin Spacey személyesíti majd meg, noha az E3-as demóból ő kimaradt. A játékra a lövöldözni és jetpackkel ugrándozni vágyók november 4-én csaphatnak le, a DLC-k pedig természetesen Xbox platformra érkeznek meg először.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Call of Duty-t a Forza Motorsport 5 követte, amelyhez már letölthető egy új versenypálya, a Németországban található Nürburgring - az új helyszín ráadásul ingyenesen érhető el. Az ugyancsak a Forza 5 motorját használó, open world Forza Horizon 2-ről is szó esett, noha sok újdonság nem hangzott el a játékkal kapcsolatban, az a tervek szerint szeptember 30-án debütál majd. De előkerült még az Evolve, amelynek bétatesztjében kizárólag az Xbox-felhasználók vehetnek részt, valamint az Assassin's Creed: Unity is, amelyben négyfős többjátékos módot is bemutattak.

A Microsoft ezen felül még több mint egy tucat címet sorolt fel, köztük népszerű játéksorozatok legújabb részeivel, mint például a Dragon Age: Inquisition, a Dead Rising 3, a főként a többjátékos módra építő Fable Legends, a Witcher 3 vagy a Rise Of The Tomb Raider. A vállalat ID@Xbox nevű, a kisebb fejlesztőket és csapatokat felkaroló programjának eredményeként továbbá több mint száz indie játék is érkezik a konzolra. Említést érdemel még az egyelőre szintén Xbox- és PC-exkluzív nyílt béta formájában elérhető Project Spark is: itt voltaképpen egy "digitális vászonról" van szó, amelyen a játékosok maguk hozhatnak létre játékokat, amelyeket másokkal is megoszthatnak - a játékok teljes listájáért érdemes felkeresni a Gamekapocs liveblogját a sajtókonferenciáról.

Kinect? Az meg mi?

Az Xboxhoz kapcsolódó idei bejelentések tehát gyakorlatilag teljesen a játékokra korlátozódtak, továbbá vállalat arra is kínosan ügyelt, hogy Kinect témáját elkerülje - egy játék kapcsán sem esett szó a szenzorról. A Microsoft nemrég jelentette be, hogy legújabb konzolja a kiegészítő kamera nélkül is kapható lesz. Erre a rivális PlayStation 4-gyel szembeni lemaradása miatt volt szükség az eladások terén, noha nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Sony készüléke már nem sokkal megjelenését követően 48 országban elérhető volt, az Xbox One ezzel szemben csak 13-ban. A Kinect ráadásul nem csak ezen a területen függetlenedik a konzoltól, múlt héten ugyanis már a PC-s változat, azaz a Kinect for Windows v2 is elérhetővé vált. A kamera 199 dollárért előrendelhető a Microsoft online boltjából és a szükséges driverek is letölthetők a gyártó weboldaláról - noha az eszközt a vállalat egyelőre a fejlesztőknek szánja.

A gyártó a PC-s irányvonallal többek között a gépi tanulás területén kutat, és értelemszerűen a különböző mozdulatok, gesztusok azonosítására, illetve arcfelismerésre fókuszál. Az így gyűjtött adatok aztán széles körben felhasználhatók, a felhasználókról és mozgásukról alkotott három dimenziós modellek alapján például a távoli kórházakban ülő orvosok is diagnosztizálhatnak egyes problémákat és akár távolról kezelhetik is a betegeket. A vállalat tehát a Kinecttel jelenleg inkább koncentrál a kutatási területekre mintsem az Xbox One játékfunkcióira, bár ez valószínűleg csak addig tart majd, míg a konzol behozza lemaradását fő konkurensével szemben

Szeptembertől Magyarországon is

A vállalat nem sokkal az E3-as sajtókonferencia után azt is bejelentette, az Xbox One ősszel, egészen pontosan szeptember 5-én Magyarországra is megérkezik. A konzol a Kinecttel együtt és nélküle is kapható lesz és 14 nap ingyenes Xbox Live Gold tagság is jár majd mellé. A készülék hamarosan előrendelhető lesz, a hazai árról azonban egyelőre nincsenek információk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról