Szerző: Hlács Ferenc

2014. június 3. 11:32

A HP is androidos notebookkal kísérletezik

Androidos és Chrome OS-es notebookokkal, valamint egy Chromeboxszal érkezett az idei Computexre a HP. Utóbbi két készülékről már korábban is hallani lehetett, a Google mobil operációs rendszerét futtató laptoppal azonban gyártó új területen kezdett tapogatózni.

Két új notebookot és egy Chromeboxot mutatott be a HP az idei Computexen. Ahogy a kis PC-nél, úgy laptopok esetében sem windowsos készülékekről van szó, a Chromebook 11 ugyanis értelemszerűen Chrome OS-t, a Slatebook 14 pedig Androidot futtat.

A Chromebook 11 igazából nem mondható újnak, azt a vállalat már tavaly októberen bejelentette, ugyanakkor az eszközt megjelenése után röviddel Google eltávolította a Play Store-ból, annak szériahibás töltői miatt. A notebook csak az LTE-képes változat megjelenésével, idén lett ismét kapható, most pedig a gyártó fehér és kék színekben is elérhetővé teszi. Belsőre a Chromebook nem változott, IPS kijelzője 11,6 hüvelyk 1366x768 pixeles felbontással és egy kétmagos Samsung Exynos 5250 processzor hajtja. Az SSD mérete 16, a RAM-é pedig 2 gigabájt.

HP Slatebook 14

A másik új laptop már érdekesebb, hiszen az elsősorban okostelefonokra és táblagépekre szánt Android viszonylag ritkán tűnik fel hasonló PC-ken, noha a gyártók azért időről időre megpróbálkoznak vele, ilyen az Archos ArcBookja, vagy az ASUS ugyancsak a Computexen bejelentett Transformer Book V hibridje is. A HP egyelőre még nem árult el minden részletet androidos laptopjáról, annyi azonban már biztos, hogy az 14 hüvelykes, 1080p felbontású érintőkijelzőt kap és NVIDIA Tegra 4 processzor kerül bele. A múlt hónapban kiszivárgott információk szerint az eszközben 2 gigabájt RAM és 16 gigabájt belső tárhely van, utóbbi micorSD-kártyával bővíthető. Az USB és HDMI csatlakozók mellett opcionálisan SIM-kártyahely is jut a notebookra, noha az legfeljebb 3G kapcsolatot tesz lehetővé.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Computexen tárgyalt harmadik készülékről, a HP Chromebox Miniről már korábban is hallani lehetett, a gyártó pedig most megerősítette, hogy az még június folyamán a elérhetővé válik. Az apró Chrome OS-t futtató asztali PC Intel Celeron 2955U, illetve negyedik generációs Intel Core i7-4600 processzorral is elérhető lesz, ami akár 8 gigabájt RAM-mal is kiegészíthető. A belső tárhely ebben az esetben is 16 gigabájt és SD-kártyaolvasót is találunk az eszközön. Ami a csatlakozókat illeti, a kütyü 4 darab USB 3.0, egy HDMI és egy DisplaPort, illetve egy gigabites Ethernet-portot is felvonultat, de természetesen audiokimenet is jutott rá.

A Chromebook 11 tavaly 280 dollárért volt megvásárolható, ami idén 249-re csökkent. A Slatebook 14 csak augusztusban lesz elérhető, Chrome OS-es testvérénél borsosabb, 399 dolláros áron. A Chromebox Mini pontos árai egyelőre nem ismertek, mindössze annyi, hogy a várhatóan még ebben a hónapban megjelenő eszköz alapkonfigurációja 200 dollárról indul majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról