Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 21. 14:03

Gömbpanoráma-appot vett a Dropbox

Fotóalkalmazást fejlesztő céget vásárolt fel a Dropbox, amellyel a Google Street View-hoz hasonló gömbpanorámák készíthetők. A Bubbli nevű startap ismeretlen összegű akvizíciójával a cég valószínűleg szolgáltatásainak bővítését tervezi. Az iOS-es fotóapp a megállapodás alapján továbbra is elérhető marad.

Egyre inkább a fotómegosztásra helyezi a hangsúlyt a Dropbox, miközben új támaszt keres a cloudpiac napról napra hevesebb versenyében. Ezt remekül mutatja, hogy a Techcrunch szerint az online tárhelyszolgáltató a napokban felvásárolta a Bubbli névre hallgató, elsősorban gömbpanoráma készítéssel foglalkozó startupot. A cég alkalmazása iOS-re érhető el, segítségével a hagyományos, kétdimenziós képek fércelhetők össze egy "buborékká", valahogy úgy, mint ahogy azt a Google Street View szolgáltatásában is láthatjuk. Az akvizíció összege egyelőre ismeretlen, annyit tudni, hogy a Bubbli 2011 elején első körös befektetésként nagyjából 2 millió dollárt gyűjtött össze.

A fotóappot fejlesztő vállalat emailben értesítette felhasználóit az akvizícióról, megnyugtatva azokat, hogy alkalmazás a továbbiakban is elérhető marad. A Dropboxnak korántsem ez az első hasonló bevásárlása, idén áprilisban a Loom nevű, ugyancsak iOS-en népszerű online fotótároló szolgáltatást vette meg, párhuzamosan a Hackpad online dokumentumszerkesztő alkalmazással. De már 2012-ben is sejthetők voltak a vállalat ilyen irányú ambíciói, mikor a Snapjoyt akvirálta. Utóbbi egy iOS-en futó app, amely különböző online tárhelyekről, mint a Flickr, Intsagram vagy a Picasa, illetve magáról a készülékről gyűjtötte össze és rendezte el a fényképeket.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A mostani felvásárlás azért érdekes, mert itt nem a fényképek rendszerezéséről van szó, hanem azok elkészítéséről. Lehetséges, hogy a Dropbox ebben az irányban tervezi bővíteni szolgáltatásait, ami nem is lenne különösebben meglepő, az elmúlt hónapok bejelentései után. A cég ugyanis nemrég Androidra és iOS-re is kiadott egy Carousel nevű alkalmazást, amellyel a tárhelyén lévő fotók galériákba rendezhetők és természetesen meg is oszthatók az ismerősökkel, akik újabb képeket adhatnak az adott albumokhoz.

A vállalatnak szüksége is van az újabb szolgáltatásokra, miután egyre szorosabb verseny alakul ki a cloudos adattárolási megoldások piacán. A Google Drive például márciusban több mint 50 százalékkal csökkentette árait, így a 100 gigabájt tárterületért már csak havi 2 dollárt, 1 terabájtért pedig 10 dollárt kér el. Ilyen árakkal a Dropbox nem igazán tud versenyre kelni - nála 10 dollárért kaphatunk 100 gigabájt tárhelyet. Érthető tehát, hogy megpróbál minél több lábra támaszkodni, és igyekszik minél szélesebb körből felhasználókat szerezni. Erre egy saját fotóapp kifejezetten alkalmas lehet, különösen ha a Bubblihoz hasonló látványos funkciókat kínál, amit ha az ügyfelek egy idő után meg is unnak, a jól bevált tárhelyért továbbra is maradnak majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról