Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 15. 14:23

Spark: nyílt 3D nyomtatóplatform az Autodesktől

A 3D nyomtatókhoz szánt nyílt forrású platformot jelentett be az Autodesk. A grafikus tervezőszoftvereiről ismert vállalat jövőre saját referenciakészüléket is kiad, amelynek tervei szabadon felhasználhatók lesznek. A cég a kezdeményezéssel egységesíteni igyekszik a szerteágazó piacot.

A 3D nyomtatás manapság az egyik legváltozatosabb piacot jelenti, szinte heti rendszerességgel alakulnak az újabb és újabb készülékeket felvonultató startupok és különféle közösségi finanszírozású kezdeményezések. Az eddig megjelent eszközök között az egészen nagy méretű modellektől az asztali darabokon át a tollig mindenfélét találhatunk, amelyeknek nemcsak formája, de működése is nagyban eltérhet. A terület azonban hamarosan jóval egységesebb lehet, miután az Autodesk bejelentette Spark névre hallgató kezdeményezését.

Nyílt hardverplatform

A vállalat egy olyan nyílt forrású platformot hoz létre, amellyel igyekszik irányt mutatni a különböző utakat járó gyártóknak: a cég vezérigazgatója Carl Bass szerint a megoldással a jövőben egyszerűbb és megbízhatóbb lehet a 3D nyomtatás. Az Autodesk a platform mellett egy referenciakészüléket is kiad, amely alapján bármely vállalat elkészítheti saját variánsát, a hardver tervei ugyanis szabadon felhasználhatók és licencelhetők, emellett a cégek maguk is hozzájárulhatnak a Spark fejlesztéséhez. A tervezőszoftvereiről ismert San Franciscó-i székhelyű vállalatnak ez lesz az első próbálkozása hardvertéren, nyílt forrású 3D nyomtatója pedig már jövőre megvásárolható lehet.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Autodesk szerint jelenleg komoly problémát okoz, hogy bár sokan használják termékeiket a térbeli prototípusok megtervezéséhez, jópár 3D nyomtató csak saját, szabadalmaztatott szoftverével képes dolgozni. Néhány cég ráadásul arra is rájött, hogy jobban jár, ha az elterjedt, viszonylag olcsón kapható tekercsek helyett a nyomtatáshoz használt műanyagot saját kazettákban, vagy egyéb tárolókban adja ki. A készülékek tulajdonosai így kénytelenek egyenesen a gyártótól megvenni az alapanyagot, aki legtöbbször a hagyományos tekercsekénél jóval magasabbra srófolja árait. Ez különösen a piacon gombamód terjedő olcsó eszközökre jellemző, ahol a minimálisan a gyártási költség felett - vagy akár gyártási áron - kínált nyomtatókból a gyártó így próbál nyereséghez jutni.

Széles körű kompatibilitás

Az Autodesk elképzelése szerint nyomtatója többféle anyaggal is működik majd. A vállalat célja nem az, hogy a hardveren keressen, hanem hogy minél több céget vegyen rá a platform használatára, amelyek aztán a plusz funkciókban és az árban versenghetnek egymással. A kezdeményezésben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az Autodesk a 3D nyomtatás egyre gyorsabb terjedésével szeretné készülékek minél szélesebb skálájával kompatibilissé tenni szoftverét. A Spark ezen téren ráadásul egy ingyenes és nyílt forrású megoldást is kínál majd, így a gyártóknak nem kell saját programot fejleszteniük a platformra épülő nyomtatókhoz.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a cég nyílt forrású nyomtatója pontosan milyen áron lesz kapható, annyi azonban biztos, hogy azzal nem az 1000 dollár alatti szegmenst veszi célba, sokkal inkább a professzionális felhasználókat, akik akár 5000 dollárt is kifizetnek egy hasonló eszközért, hogy egy-egy alkatrészprototípust élőben is vizsgálhassanak vagy akár konkrét termékeket állítsanak elő. Annak idején egyébként az egyik legismertebb 3D nyomtató, a MakerBot is nyílt hardverprojektként indult, a Replicator 2 megjelenésénél azonban a gyártó már nem adta ki az eszköz forrását, attól tartva, hogy az olcsó, gyenge minőségű másolatok negatíva hatással lennének az eladásokra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról