Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 7. 10:14

Hegyekben állnak az eladhatatlan iPhone-ok

Nem jött be az Apple számítása az iPhone 5C-vel, a műanyag házba bújtatott iPhone 5 egyáltalán nem kelendő, eladatlan raktárkészletekkel van tele a gyár, mert a kereskedőknél is ott porosodnak az Apple-től megrendelt, de el nem adott telefonok.

A Digitimes tajvani beszállítóktól származó forrásai szerint hegyekben állnak az eladatlan, vagy inkább eladhatatlan iPhone 5C-készletek, annyira sikertelen a színes műanyag hátlappal újra kiadott iPhone 5. A lap úgy tudja, a gyártó Pegatron Technology raktáraiban összesen kétmillió telefon áll, amelyeket azért kell tárolni, mert az értékesítési csatornákban, a szolgáltatóknál, kereskedőknél is egymillió darab halmozódott fel, amelyekért nem jelentkezik vevő.

Az Apple a negyedik negyedévben rekordmennyiségű iPhone-t értékesített, azt azonban a vállalat is bevallotta (részletek vagy pontos számok említése nélkül), hogy az eladások zömét az új csúcsmodell, az iPhone 5S tette ki, az 5C iránti kereslet gyenge volt. A Digitimes értesülései szerint az Apple teljesen le is állíttatta az iPhone 5C gyártását, a beszállítók már csak az 5S-t készítik a cég számára, de a felhalmozódott 5C-készleteket továbbra is kerülgetni kell a raktárakban.

A Digitimes iparági forrásai szerint az Apple-lel kötött szerződés értelmében a szolgáltatók és kereskedők nem adhatnak komoly kedvezményeket az iPhone 5C-re, ezért nem várható rövid időn belül, hogy a legyártott telefonokat a piac felszívná. Magyarországon a T-Mobile két év hűséggel 175 ezer forintért kínálja a 16 gigabájtos iPhone 5C-t, az Apple Premium Resellerek a független változatot ennél nagyjából 10 ezer forinttal drágábban adják. Ebben az árkategóriában szinte az összes androidos és windowsos csúcsmodellt (pl. HTC One, Samsung Galaxy Note III, Sony Xperia Z1, Nokia Lumia 1020) meg lehet már venni, erősebb processzorral, nagyobb kijelzővel, alkalmasint több háttértárral.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az őszi premier előtt mindenki arra számított, az Apple egy olcsó telefont is piacra dob az iPhone 5S csúcsmodell mellett, a vállalat ezzel szemben az előző évi modellt, az iPhone 5-öt csomagolta újra, fém helyett színes műanyag házba, és adta ki mint új terméket. A vállalat szokásos modellje korábban az volt, hogy az egy évvel ezelőtti modellt jelentősen leszállított áron kínálta, mikor az új iPhone megjelent, az iPhone 5 azonban teljesen lekerült a kínálatból, helyette érkezett az 5C. A stratégiai hiba valószínűleg a színes ház volt, ami egyből elárulja a tulajdonosról, hogy az olcsó modellt használja.

Az Apple azt várta az 5C-től, hogy az alsóbb árszegmensben segít az olcsóbb androidos készülékekkel harcolni, elsősorban a fejlődő piacokon, mint amilyen Kína, India vagy Dél-Amerika. Hogy a termék mennyire nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, azt jól mutatja, hogy a Times of India céghez közeli forrásokra hivatkozva nemrég azt írta, az Apple újra elkezdi az idén négy éves iPhone 4 gyártását, ez lesz az új belépőmodell, amelyet a fejlődő országokban megfelelően alacsony áron tud kínálni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról