Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 5. 11:14

Táblagépekbe készül merevlemezt tenni a Seagate

Merevlemezekkel növelné a tabletek szerény belső tárhelyét a Seagate. A vállalat szerint a nagy kapacitású meghajtókkal felszerelt táblagépek még idén a piacra kerülhetnek, a cég emellett ugyancsak 2014-ben saját cloudszolgáltatás elindítását tervezi.

A jelenleg elérhetőnél jóval nagyobb belső tárhellyel ruházná fel a táblagépeket a Seagate. A vállalat azt tervezi, új, nagy kapacitású merevlemezes meghajtói már az idén megjelenő tabletekben megjelennek majd. Pat O’Malley, a cég pénzügyi igazgatója szerint szorosan együtt dolgoznak a gyártókkal, hogy a vásárlók számára a lehető legvonzóbb megoldással álljanak elő. A vállalat kínálatában már most is található olyan ultrahordozható merevlemez, amely mindössze 5 milliméteres vastagság mellett kínál 500 gigabájt kapacitást - már ez is ideális megoldásnak tűnhet a táblagépekhez.

A fogyasztás problémát okozhat

O’Malley szerint a terület nagy lehetőséget rejt a vállalat számára, miután a legtöbb tablet és Chromebook csak 8 vagy 16 gigabájt tárhellyel rendelkezik, ami a böngészés és néhány mobil alkalmazás futtatása mellett nem sokra elég, ezért sok készüléktulajdonos külső meghajtókra támaszkodik. A pénzügyi igazgató elmondta, a felhasználók mintegy 40 százaléka folyamodik végül külső meghajtóhoz, hogy a táblagépek korlátozott tárhelyét kompenzálja, míg ez az érték a notebookoknál mindössze 10 százalék. Az Apple legújabb tablete, az iPad Air legfeljebb 128 gigabájtos háttértárral vásárolható meg, egyedül a Microsoft Surface 2-ben találunk 512 gigabájtos SSD-t - noha ez utóbbit sokak szerint közelebb áll a notebook kategóriához.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Seagate megoldásának mindenesetre több problémát is orvosolnia kell. Példának okáért, a tabletek népszerűségének egyik fő oka azok alacsony, és egyre csökkenő ára, amelyet egy kis méretű, ugyanakkor nagy kapacitású meghajtó beépítésével kérdéses, hogy a gyártók tartani tudnak-e. A merevlemezek ráadásul jóval többet fogyasztanak mint egy flashmemóriás tároló, a legtöbb vállalat pedig már így is komoly küzdelmet folytat, hogy az akkumulátoros üzemidőt elfogadható szinten tartsa, a viszonylag nagyméretű tárhelyekhez többnyire SSD-t használnak. A koncepció ugyanakkor nem teljesen elképzelhetetlen, az Archos korábban már kísérletezett hasonlóval, 101 G9 tabletjébe például egy 250 gigabájtos merevlemezt gyömöszölt be.

A cloudról sem feledkeznek el

Persze nem csak a mobil készülékek mozgatják meg a Seagate fantáziáját, a cég a cloudban is komoly lehetőségeket lát, és nagy mennyiségű meghajtót ad el ilyen szolgáltatóknak. O’Malley szerint 2020-ra a világon tárolt információk több mint fele az online tárhelyeken lesz majd, legyen szó személyes, vagy publikus adatokról. A vállalat ennek megfelelően azt tervezi, még az idén elindít egy saját szolgáltatást, amely egységes “személyes felhővé” nyalábolja majd össze az eltérő tárolókon lévő adatokat. A cég erre azért lát igényt, mert a felhasználók egyre több és több tartalmat generálnak, a különböző dokumentumoktól a fényképeken át az egyre nagyobb felbontású - és ezáltal méretű - videókig.

A gyártó tehát valószínűleg úgy véli, jobb “két oldalról támadni” így a helyi és az online tárolók felé is terjeszkedni próbál a kérdés csak az, mennyire lesz igény az előbbire, a cloud rohamos térnyerésével, amelyet maga a Seagate is elismer, sőt támogat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.