Szerző: Gálffy Csaba

2014. február 27. 16:07

Sínen a Google moduláris telefonja

A tömegek igényeit elégítheti ki okosan a Google-féle Project Ara. A tavaly híressé vált moduláris telefon ötlete nem halt el, a Google április közepén előáll a prototípussal, és fejlesztői csomagot is készít.

Véresen komolyan gondolja a moduláris telefon koncepcióját a Google, a cég most jelentette be az Ara Developers Conference sorozatot, amelyen 2014 folyamán több alkalommal találkozhatnak az ilyen eszközökön dolgozó kutatók és fejlesztők. Az első alkalom az április 15-16-i esemény lesz, amelyen a fejlesztők az Ara Module Developers' Kittel ismerkedhetnek meg.

A Project Ara, aminek fejlesztését még a Motorola kezdte el, szakít a telefongyártók hagyományos, integrált megközelítésével és cserélhető elemekre bontaná a mobileszközöket. A koncepció szerint ezekből a modulokból a vásárlók tetszése szerint összeállíthatja vásárláskor a telefonját és később is szabadon cserélgetheti ezeket, igény szerint. Az eredeti ígéret szerint az Ara teljesen nyílt hardveres ökoszisztéma lenne, szabványos csatlakozókkal és új szereplők számára alacsony belépési költséggel.

Ezeket a specifikációkat teszi közzé most a vállalat és készített egy referenciaimplementációt is, amelyek segítségével bárki fejleszthet Ara-kompatibilis modulokat. A fejlesztői konferencián a résztvevők egy részletes bemutatót kapnak az Ara platform már kifejlesztett, illetve tervezett képességeiről és elemeiről, a konferencia teljes programja néhány héten belül elérhetővé válik.

Az MDK első kiadása a prototípus-implementáción nyugszik. Ebben a platformot alkotó komponensek belső kommunikációját egy MIPI UniPro protokollt használó hálózat oldja meg, amelyet egyelőre programozható áramköri lapkán (FPGA) és LVDS fizikai rétegen valósítottak meg a fejlesztők. Ahogy a szabványok kiforrnak, a tervek szerint készül majd ASIC implementáció is a UniPro vezérlőből, a fizikai réteg pedig kapacitív M-PHY megvalósítást kap. Ez természetes és logikus egy fejlődő platform esetében, a fejlesztők előbb a módosítható, de lassabb és drágább implementációt készítik el, majd ezután öntik betonba, vagyis készítik el a már fix alkalmazásspecifikus processzort.

Van ennek értelme?

A moduláris telefon elvben zseniális ötlet, a cserélhető egységek mellett rengeteg érv sorolható fel. Ezek közül a legfontosabb, hogy a felhasználó pontosan az igényeihez szabhatja az eszközt, így spórolhat a számára felesleges funkciókon és költhet a fontos képességekre. Például ha valaki nem sokat fotóz, de rengeteget játszik, az vásárolhat erősebb processzort, miközben a kamerát akár ki is hagyhatja - igény szerint. Ugyanígy az egyik modul meghibásodása vagy elavulása izolálható és költséghatékonyan elhárítható probléma, anélkül, hogy a mobil többi elemét érintené.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ezek az érvek nem ismeretlenek, pontosan ugyanezen okok mentén léteznek ma is az asztali számítógépek. A desktop PC-k nehezek, nagyok, azonban a noteszgépekhez vagy a tabletekhez képest rendkívül jól konfigurálhatóak, teljesítmény/ár arányban pedig verhetetlenek. Ugyanígy, a szerelhetőség és javíthatóság, valamint a vásárlás utáni upgrade lehetősége ezeknél a gépeknél a legnagyobb.

És tagadhatatlan, hogy az asztali PC-nek ma is megvan a piaca. Ugyan általános használatra ma már szinte mindenki notebookot vásárol, ha a nyers teljesítmény számít és nem fontos a hordozhatóság, a desktop olcsóbb és gyorsabb tud lenni, miközben jobban bővíthető, egyes alkatrészek az életciklus során akár többször is lecserélhetők, ami sok felhasználó számára fontos szempont. Különösen igaz ez a játékra használt gépeknél, egy modern asztali gép köröket fut a leggyorsabb notebook körül is, jellemzően alacsonyabb áron.

A modulárisnak ára van

A moduláris okostelefon persze nem lesz asztalhoz kötött, de a cserélhető alkatrészekért bizony komoly kompromisszumokat kell majd kötni. Hogy pontosan milyeneket, az egyelőre csak sejthető, valószínűleg a vékonyság, tömeg és akkus üzemidő lehetnek ilyen pontok. A modern okostelefonok magasan integrált eszközök, pontosan összeválogatott komponensekkel, miniatürizált alaplappal, ezt egy, pont az integrációt tagadó eszköz nem tudja méretben utolérni. Ugyanígy az összecsiszolt modellek akkus üzemidejét nagyon nehéz lesz elérni a szabadon összeválogatott komponensekkel, miközben a belső hálózat és hálózati vezérlő is külön fogyasztással rendelkezik.

Mindezek ellenére a moduláris telefon hatalmas jövő előtt állhat. Egyrészt egy ilyen mobil élettartama jóval hosszabb lehet, a visszafelé kompatibilis modulokkal lecserélhető lesz az elavult processzor vagy bővíthető a memória, miközben a kijelző vagy a kamera megmaradhat. Ez igen költséghatékony modernizációt hoz, szemben az integrált eszközökkel, amelynél a telefon csak egyben cserélhető - például a Galaxy S4-S5 váltásnál jórészt indokolatlanul.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról