Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 24. 15:27

Elrajtolt az Intel új okostelefonos Atomja

Az Intel szokás szerint a barcelonai Mobile World Congressen mutatja be új mobil termékeit, idén se volt ez másképp. Elrajtolt a cég új okostelefonos processzora, a Merrifield, valamint bemutatkozott a legújabb LTE-chip. Közben a Qualcomm is előrukkolt három új chippel.

Az Intel tavaly novemberben mutatta be a legfrissebb Atom terméktervet, a héten zajló Mobile World Congressen pedig el is rajtolt a Merrifield, a cég első 64 bites okostelefonos lapkája. Az Intel Atom vonal roadmap már csak 64 bites chipeket tartalmaz és a vállalat szoftverfejlesztési és -opitimalizálási erőfeszítései is abba az irányba mutatnak, hogy a futtatott operációs rendszerek (pl. Android) a 64 bites chipeken otthonosan érezzék magukat.

Az Intel orrhosszal a többiek előtt

A Merrifield (Atom Z34xx sorozat) még 22 nanométeres eljáráson készül és két (out of order) Silvermont magot tartalmaz - gyakorlatilag a tabletes Bay Trail leszármazottjáról van szó, kevesebb maggal és kisebb fogyasztással, de továbbra is ütős teljesítménnyel - az Intel szerint a Merrifield sebességben és energiahatékonyságban is egyenrangú ellenfele a jelenlegi legerősebb okostelefonos rendszerchipeknek, például a Qualcomm Snapdragon 800-nak és az Apple A7-nek. A cég által publikált benchmarkok (teljesítmény és fogyasztás) egyaránt azt mutatják, a Merrifield mindkét konkurensnél erősebb, miközben energiatakarékosabb.

A két processzormag mellé 1 megabájt megosztott L2 cache-t kapott a Merrifield, a grafikus vezérlő pedig a PowerVR-től származó G6400. A Z3460 maximális órajele 1,6 GHz, az erősebb Z3480 pedig 2,13 GHz-ig képes felpörögni. A Merrifieldet az év második felében követi majd a Moorefield, amely már négy maggal rendelkezik és a megcélzott teljesítményosztály lehetővé teszi az órajelek további emelését is, 1,8 GHz-en jár majd a gyengébbik, 2,33 GHz-en pedig az erősebbik modell. A Moorefield (Atom Z35xx sorozat) a grafikus vezérlőben is előrelép egy fokozatot, az Imagination Technologies PowerVR 6430 GPU-ját kapja, amely nagyobb teljesítményre optimalizált. A Moorefield is 22 nanométeren készül még.

A Merrifield és a Moorrefield is tartalmaz egy, az Apple M7-hez hasonló szenzormodult, amelyben alacsony fogyasztású érzékelők egész sora kapott helyet. A lapkák, illetve a rájuk épített eszközök így folyamatosan követni tudják, mi történik a környezetükben (mozgásérzékelő, hangérzékelő, fényérzékelő, helymeghatározás, gyorsulásmérő, stb.) A Merrifield jelenleg az Android 4.4.2 verzióját támogatja, de az Intel ígérete szerint a robotos operációs rendszer következő, még be nem jelentett főverzióját is képes lesz futtatni.

A rendszerchipek mellé a szintén most bemutatott XMM 7260 modemet ajánlja az Intel. A vállalat pár éve vásárolt fel az infineon kommunikációs chipeket fejlesztő részlegét, hogy a mobil eszközök építéséhez szükséges hálózati chipek is a rendelkezésére álljanak. Az XMM7260 sokban hasonlít az elődjére (XMM7160), de már 28 nanométeres technológiával készül 40 helyett és támogatja a Cat6 LTE-t (max 50/300 Mbps fel- és letölté), a vivőaggregációt ("carrier aggregation"), valamint a TD-SCDMA hálózatokat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A most felfedett információk alapján az Intel tehát ha a vártnál lassabban és nyögvenyelősebben is, de beérte az ARM ISA-ra szavazó gyártókat teljesítményben és fogyasztásban is. A kérdés az, hogy ez mikor fog jelentős üzleteket hozni, valamelyik igazán nagy gyártó "hero" készüléke, vagyis a mindenki által ismert és keresett csúcskategóriás modellje mikor épül Intel chipre. Az idei MWC-n egyelőre hiányoznak ezek a bejelentések, bár az Intel azt azért közölte, a Lenovo mellett a Dell, az ASUS és a Foxconn is a telefon- és tabletgyártó partnerei közé tartozik, a cégek közül az ASUS be is mutatta FonePad 7 LTE nevű 7 hüvelykes Atom-alapú tabletjét.

Qualcomm: irány a 64 bit!

Az Apple A7 tavalyi bejelentése óta a vásárlóknak láthatóan elvárása, hogy egy felső kategóriás telefonba 64 bites processzor kerüljön, attól függetlenül, hogy használati értékben ez számít-e bármit is. Az Apple sikerrel ragadta magához a kezdeményezést és tette a 32 bites okostelefonos rendszerchipeket a vásárlók szemében elavulttá. Úgyhogy az okostelefonos rendszerchipek piacán vezető Qualcomm is bemutatta saját 64 bites rendszerchipjeit a Mobile World Congressen: a Snapdragon 610 és 615 modelleket.

A két chip közül a Snapdragon 615 az erősebb, ebbe nem kevesebb mint nyolc darab ARMv8 ISA-t támogató magot építettek, valamint Adreno 405 GPU-t, amely a legtöbb modern grafikus API-t támogatja (DX11.x, OpenGL ES3.0) és 2560x1600 pixeles felbontású kijelzőket is kezel. A Snapdragon 600 beépített 802.11ac Wi-Fi-vezérlőt, Bluetooth 4.0 kontrollert és Cat4 LTE modemet is tartalmaz. A Snapdragon 610 is a fenti képességekkel rendelkezik, de nyolc helyett csak négy processzormagja van. Mindkét chip lábkompatibilis a Snapdragon 410-zel, amely a Qualcomm első 64 bites processzora.

A bemutatást ebben az esetben szó szerint kell érteni, a lapkák első mintapéldányai a harmadik negyedévre készülnek el a Qualcomm várakozásai szerint, a rájuk épülő készülékek pedig legkorábban az év végén jelenhetnek meg a gyártók kínálatában. Azok a gyártók, akik már most szeretnének új csúcskategóriás modellel előrukkolni, és nem bánják, ha abban csak 32 bites processzor van, a Snapdragon 801-et választhatják a cég kínálatából. Ez gyakorlatilag a Snapdragon 800 erősebb verziója, a Krait magok maximális órajele 2,26 GHz helyett 2,45 GHz, a beépített grafikus vezérlő pedig 550 helyett 578 MHz-en is ketyeghet akár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról