Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 17. 14:46

Vége a kínai Windows-helyettesítő Linuxnak

Teljesen eltűnt a színről a Red Flag Linux, a kínai állami támogatással fejlesztett operációs rendszer, amely egy Windows XP-éhez hasonló felülettel ruházta fel a szabad szoftvert. A fejlesztőcég állítólag már a közműszámláit sem tudta fizetni, most minden dolgozóját elbocsátotta.

A TechInAsia kínai TechWebre hivatkozó beszámolója szerint az összes alkalmazottjának felmondott a Red Flag Software, a céget pedig likvidálják. A cég pénzügyi problémái állítólag nem új keletűek, a Red Flag már tavaly is késett a dolgozói fizetésekkel, alkalmazottainak összesen mintegy 2,5 millió dollárnyi bérrel tartozik, utóbbi időben pedig már a közműszámláit sem tudta kiegyenlíteni.

Mégis inkább az XP kellett

Red Flag Linux még az ezredfordulón tűnt fel a színen. A fejlesztő Red Flag Software a Kínai Tudományos Akadémia és a kínai Információs Ipar Minisztériumának  kockázatitőke-befektetésre létrehozott vállalatának támogatását is élvezte. A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy a Microsoft dominanciáját vissza tudja szorítani, ennek érdekében a kormányzat az állami szervezeteket (intézményeket és vállalatokat) arra bátorította, válasszák a Red Flag Linuxot a Windows helyett.

A Windows leváltására létrehozott operációs rendszer felülete megszólalásig hasonlított a Microsoft operációs rendszerére, alatta persze szabad szoftverek működtek. A nagyívű terv azonban nem hozta a várakozásokat, a Windows-helyettesítő Linuxo sosem terjedt el széles körben még Kínában sem, a nagy állami szervezetek és vállalatok helyette a Windows XP-t választották. Kínában a mai napig igen magas a Windows XP elterjedtsége, egyes pletykák szerint az operációs rendszer olyan szinten beágyazódott az ország intézményeinél, hogy a kormány egyedi megállapodást is tető alá akart hozni a Microsofttal arról, hosszabbítsa meg a Windows XP támogatási ciklusát, amely idén áprilisban lejár.

1,3 millióan töltötték le a Kylint

A legnépesebb ország persze nem marad "saját" Linux nélkül. A kínai Nemzeti Védelmi és Műszaki Egyetem (National University of Defense and Technology, NUDT) érdekeltségébe tartozó China Software and Integrated Chip Promotions Centre tavaly döntött arról, hogy az Ubuntura építve saját disztribúciót hoz létre, a Kylint, amelyet párhuzamosan fejlesztenek az Ubuntuval. Ennek érdekében az Ubuntu mögött álló Canonicallal is együttműködik a NUDT.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Ubuntu Kylin tartalmazza a kínai nyelv teljes támogatását (megjelenítés és szövegbevitel), kínai a naptára és integrálódik a nagy helyi online szolgáltatókkal és szolgáltatásokkal, közvetlenül az asztalról lehet a népszerű kínai zeneszolgáltatások kínálatában keresni - hasonlóan ahhoz, ahogy az Ubuntu integrálódik az Amazonnal például. A fejlesztőcsapat emellett együttműködik a Kingsofttal, amely a Kínában rendkívül népszerű Kingsoft Office (WPS Office) irodai csomagot fejleszti.

A Kylin első nyilvános változata tavaly áprilisban jelent meg, amit októberben követett az új verzió. A Canonical a napokban jelentette be egy blogbejegzésben, hogy az új Kylint 6 hónap alatt már 1,3 millió alkalommal töltötték le. A Canonical által óriási sikerként értékelt mérföldkövet persze annak a fényében érdemes szemlélni, hogy Kínában 200 milliónál is több PC van használatban jelenleg és az új PC-k zömét továbbra is előre telepített Windowszal adják el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról