Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 5. 08:37

Az öt legérdekesebb informatikai vezérigazgató?

A hatalmas és szerteágazó IT-ipar elképesztő mennyiségű tehetséges szakembert nevelt ki, piacokat forgatott fel és óriási bevételeket generált. Amiből viszont keveset generált, azok a bármilyen szempontból érdekes vezetők. Néhány izgalmas figura akad persze köztük...

A Microsoft második elnök-vezérigazgatójának távozása sokáig beszédtéma lesz még, Ballmer kiválása a vállalat vezetéséből a videomegosztók forgalmát is visszavetheti. Fellépései, az elhíresült "majomtánc", vagy a "developers, developers, developers" skandálása mára mém lett, mint ahogy az iPhone nyilvános kinevetése vagy a Linux állandó szapulása is vissza-visszatérő legenda. Megpróbáltuk összeszedni azokat az informatikai felsővezetőket, akik Ballmerhez hasonlóan izgalmasak és szókimondók, válogatásunk teljesen szubjektív és egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy az adott személy által vezetett vállalat milyen teljesítményt nyújtott.

Steve Ballmer

Steve Ballmer munkásságát, a Microsoft regnálása alatt mutatott teljesítményét sok szempontból lehet méltatni és vitatni egyaránt, mint ahogy magának Ballmernek a személyisége is igen megosztó. Az viszont semmiképp nem képezheti vita tárgyát, hogy a Microsoft leköszönt vezére az érdekes informatikai elnök-vezérigazgatók közé tartozott, olyan karakter volt, aki bármikor tudott érdekeset mondani vagy csinálni, amikről aztán hetekig írt a sajtó és beszéltek sokan.

02:00
 

A tribute to Microsoft's Steve Ballmer

Még több videó

"A Google nem is igazi cég. Csak egy kártyavár."

"A Linux egy olyan rák, ami szellemi tulajdon tekintetében mindent megfertőz, amihez csak hozzáér."

"Nincs monopóliumunk. Piaci részesedésünk van. Ez óriási különbség."

"Ez a kibaszott Eric Schmidt egy kibaszott punci. Kibaszottul el fogom temetni a tagot. Egyszer már megtettem és megteszem újra. Kibaszottul ki fogom csinálni a Google-t."

"A gyerekeim sok tekintetben ugyanolyan rosszul viselkednek mint más gyerekek, de egy tekintetben sikerült őket megnevelnem: nem használnak Google-t és nem használnak iPodot."

"I love this company!"

Larry Ellison

Larry Ellison az Oracle társalapítója, elnök-vezérigazgatója, aki túl a 60-on sem engedi ki a kezéből a technológiai stratégia feletti kontrollt. A Szilícium-völgy egyik meghatározó figurája, és egyben a világ egyik leggazdagabb embere, aki számára nem jelentett problémát a San Franciscó-i öbölben zajló vitorlásversenyre menni tavaly ősszel ahelyett, hogy az Oracle legnagyobb éves konferenciáján beszélt volna több ezer látogató előtt. Cége és a Microsoft gyakran került versenyhelyzetbe a piacon, ezért Ellison néhány ismertebb mondása is Redmonddal, valamint Bill Gates-szel kapcsolatos, és nem is a legjobb színben tünteti fel őket.

Larry Ellison

"Egy vállalat első számú célja, hogy pénzt csináljon. A kormányzat első számú célja pedig, hogy fogja ennek a pénznek egy nagy részét, és odaadja másoknak."

"Ha innoválsz, jó ha felkészülsz arra, hogy sokan őrültnek tartanak."

"Ha valaki Steve Jobsra szeretne hasonlítani, olyan, mintha az kérdezné: Hogy tudnék úgy festeni mint Picasso? Használjak több pirosat?"

"Bill Gates azt szeretné, ha az emberek Edisonként tekintenének rá, holott ő Rockefeller. Nem helyes Bill Gates-t, mint Amerika legokosabb emberét emlegetni... a gazdagság nem ugyanaz mint az intelligencia."

"Ha nem tetszik, amit az NSA csinál, megszabadulhatunk a kormányzattól és választhatunk másikat."

"Rendelkezem a sikerhez szükséges összes fogyatékossággal."

Scott McNealy

A Szilícium-völgy másik ikonja, a ma már az Oracle-be olvadt Sun Microsystems társalapítója Scott McNealy, aki legalább annyira szókimondó volt mint Larry Ellison. Ellisonnal még ha nem is voltak kifejezetten jóban - cégeik sok területen versenyeztek egymással -, de volt közös témájuk: McNealy legalább annyira szerette a Microsoftot és a vezetőit rossz színben feltüntetni, mint az Oracle vezére.

02:16
 

Scott McNealy: Kick Butt, Have Fun

Még több videó

"A Microsoft már a digitális idegrendszerről beszél. Én is ideges lennék, ha a rendszereim az ő technológiájukra épülne."

"Meggyőződésem, hogy a legjobban úgy lehet távol tartani a tinédzsereket a drogtól, ha veszünk nekik egy Pentium Prót, kezükbe nyomjuk a Windows NT-t, a Microsoft Office-t és egy nyomtatót és beígérünk nekik 500 dollárt, ha sikerül kinyomtatniuk valamit a PowerPointból. Ez garantálja a fél évnyi drogmentes tevékenységet. Azt hiszem, ez a legjobb dolog, amit egy tinédzserrel tehetünk."

"Ha most nyomkövető chipet rakathatnék a gyerekeimbe, megtenném. Valaki szerint én lennék a Nagy Testvér, szerintem ez az apaság."

"Egyesek szerint a szalagos mentés unalmas. Szerintem menjenek oda az ügyfeleikhez azzal, hogy elvesztek a mentések, egyből látni fogják az izgalmat az arcukon."

"Ha Steve Ballmer lehülyéz, azt bóknak veszem."

Bill Watkins

Bill Watkins a Seagate merevlemez-gyártót vezette 2004 és 2009 között. Állítólag karizmatikus, inspiráló vezető volt, akit az alkalmazottak, a pénzügyi elemzők és az újságírók is kedveltek. Érthető, hogy utóbbiak miért, Watkins mindennek volt nevezhető, csak éppen politikailag korrektnek nem, ráadásul a véleményét ritkán tartotta magában. Mára legendássá lett annak az esetnek a felidézése, amikor először vett rész vezetőségi értekezleten a Seagate alapítójával, a merevlemezek atyjával, Alan Shugarttal.

Bill Watkins

"A találkozó négy vagy öt órán át tartott, és még sosem hallottam ennyi embert ennyi ideig folyamatosan ordítva káromkodni. Mindenki bazdmegelt. [...] Hat órán át röpködtek folyamatosan a bazdmegek. És amikor véget ért, előhoztak egy kutyafejet, egy kitömött kutya fejét, amit levágtak és az alján összevarrtak. Mindannyian szavaztak arról, ki volt a tárgyaláson a legnagyobb seggfej, és odaadták neki a kutyafejet, mint egy díjat. Ez volt az egyetlen dolog, amiben meg tudtak állapodni, és a aki a kutyafejet kapta, boldognak tűnt."

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

"Az emberek nem a hazájukért adják az életüket és nem is az istenükért és biztosan nem a pénzért. De kockára teszik a bőrüket és meg is halnak a szakaszban a társaikért, mert nem akarják őket cserbenhagyni. [...] Ha olyan környezetet tudunk kialakítani, ahol a dolgozók tisztelik egymást és megbíznak egymásban és eljutnak addig a pontig, hogy 'nem foglak cserbenhagyni', az sokkal erősebb motiváció a pénznél vagy bármi másnál."

"A netbookok csak olcsó laptopok. Az Intel keres rajtuk, de senki más. Ez mindenki üzletét megöli. Olyan mint egy szarevő verseny. A nagy kérdés a szarevő versenyen, hogy nem tudni, több szart megenni vagy kevesebb szart megenni a jobb-e. Ki nyer végül? Tényleg az a fickó a győztes, aki a legtöbb szart ette meg?"

"Nézzünk szembe a tényekkel: nem váltjuk meg a világot. Olyan terméket gyártunk, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy még több szemetet vegyenek és pornót töltsenek le."

Steve Jobs

Jobs a technológiai vezetők kétségtelen ikonja, ezt a státuszt hosszú évek kitartó munkájával építette fel. Nyilvános megjelenései, termékbemutató prezentációi és beszédei végtelenségig kimunkáltak, mint ahogy az általa irányított cég termékei is. Emellett persze elvitathatatlanok Jobs intellektuális képességei is, amelyek révén az Apple a világ technológiai élvonalába emelkedett. Steve Jobs még életében kultusszá vált, tragikus halála pedig egy szinttel még magasabbra emelte az elismertségét és megbecsülését.

08:41
 

Steve Jobs' Funniest Video Moments

Még több videó

"Mókásabb a kalózkodás, mint belépni a haditengerészethez."

"Néha ha újítasz, hibákat követsz el. Gyorsan ismerd be őket és haladj tovább más innovációkkal."

"Nem kérdezheted meg a vásárlókat, mire lenne szükségünk és adhatod meg nekik. Mire elkészülsz, már egészen mást akarnak."

"Sajnos az emberek nem lázadnak fel a Microsoft ellen, mert nem tudnak jobbat."

"John Sculley tönkretette az Apple-t, mert olyan értékeket hozott be a felsővezetésbe, amelyek romlottak voltak, megrontottak néhány olyan embert, akik már ott voltak, és elüldözték azokat, akiket nem tudtak megrontani, aztán még több romlott embert vettek fel és több tízmillió dollárt osztottak szét egymás között, miközben többet foglalkoztak saját dicsőségükkel és jólétükkel, mint amennyit azzal, amit az Apple-t felépítette: hogy jó számítógépeket gyártott az embereknek, használni."

"Ha én vezetném az Apple-t, addig fejném a Macintosh-t, amíg lehet, és elkezdeném kitalálni a következő nagy dobást. A PC-háborúnak vége. A Microsoft már rég győzött."

"Bárcsak olyan egyszerű lenne jó terméket fejleszteni, mint kitölteni egy csekket. Ha így lenne, a Microsoftnak nagyszerű termékei lennének."

"Nem ismerek mást, aki egy év alatt negyedmilliárd dollárt vesztett volna. Nagyon személyiségfejlesztő hatású."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról