Szerző: Bodnár Ádám

2014. január 28. 08:48

Apple: rekordnegyedév, de gyenge prognózis

Minden eddiginél nagyobb bevételt ért el az Apple az ünnepi szezonben, az iPhone-ok és iPadek forgalma új csúcsot döntött. A vállalat azonban váratlanul gyenge előrejelzéssel szolgált a jelenlegi negyedévre, ami beszakította az árfolyamot.

Eddigi történetének legerősebb negyedévét zárta az Apple. A 2013 végére első első pénzügyi negyedév árbevétele 57,6 milliárd dollár volt, ami éves szinten 6 százalékos bővülést és új rekordot jelent a cég számára. Peter Oppenheimer pénzügyi igazgató az elemzők részére rendezett konferenciahíváson elmondta, a bevételek ennél magasabbak is lehettek volna, ha a dollár nem erősödik, változatlan árfolyamon 10 százalék is lehetett volna a növekedés. Az üzemi eredmény 17,5 milliárd dollár, ami szintén új rekord, viszont már csak kevesebb mint 2 százalékos növekedés éves szinten, a 13,07 milliárd dolláros nettó profit pedig kicsit alacsonyabb az egy évvel korábbi időszak 13,08 milliárdos adatával. Vagyis a bevételnövekedést az Apple nem tudta profitra váltani.

iPhone, iPad: új rekord

A vállalat minden eddiginél több, 51 millió iPhone-t adott el a negyedév során, mondta el Oppenheimer. Az iPhone-eladások árbevétele 32,5 milliárd dollár volt, egy eladott készülék átlagos ára 636 dollár. Egy évvel korábban az Apple 47,8 millió iPhonet- adott el, darabját átlagosan 641 dollárért. Az iPhone-értékesítés volumene ugyanakkor nem érte el az elemzők 55 milliós előrejelzését. Az Apple tájékoztatása szerint főképp Japánban, Kínában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten és Oroszországban szerepelt jól az iPhone, Észak-Amerikában már csökkentek az eladások. A céget azonban ez láthatóan nem zavarja, ahogy Tim Cook elnök-vezérigazgató is elmondta: "a célunk mindig az volt, hogy a legjobbat adjuk, nem pedig a legtöbbet."

A rekord ellenére az iPhone folyamatosan részesedést veszít, az IDC friss adatai szerint 2013 negyedik negyedévében világszerte 284 millió okostelefon fogyott, a piac több mint 24 százalékkal nőtt, az Apple részesedése így 17,9 százalékot tett ki, míg egy évvel korábban 20,9 százalékon állt. A vállalat az ősszel két új készüléket mutatott be, az új csúcsmodell, az 5S mellett az olcsóbb 5C-t, utóbbi azonban nemigen találkozott a vevők igényeivel, a vállalat ezért állítólag csökkentette is a beszállítóknál a rendeléseket és inkább az 5S-t gyártatta. Igaz, ezekből így sem tudott eleget előállítani, mondta el Oppenheimer.

A tabletpiacon remekelt a vállalat, a 26 millió eladott iPad új negyedéves rekordot jelent. Éves szinten 14 százalékkal emelkedett az eladott iPadek volumene, a társaság beszámolója szerint főleg Kína, a Közel-Kelet, Dél-Amerika és Nyugat-Európa egyes részei jártak élen az iPad-vásárlásban. A tabletek forgalmazása 11,5 milliárd dollárt hozott az Apple konyhájára, egy iPad átlagos eladási ára 440 dollár volt, ami némileg kevesebb mint az egy évvel korábbi 466 dollár. A csökkenés mögött az iPad mini népszerűsége a legfontosabb ok, a vásárlók imádják a 8 hüvelykes modellt.

Jól ment a Mac is

A PC-piac visszaesése ellenére jól teljesített a Mac termékvonal, főleg az iMac és a MacBook air családok jó szereplésének köszönhetően. Az Apple a negyedév alatt 4,8 millió PC-t adott el, ami történetének egyik legerősebb adata és éves szinten majdnem 20 százalékos növekedést jelent. A PC-eladásból befolyó bevétel 16 százalékot nőtt, az egy gépre eső átlagos eladási ár 1322 dollár, szemben az egy évvel korábbi 1359 dollárral. A Macek eladásai elsősorban Kínában és Európában nőtt, mondta el az elemzői konferenciahíváson a vállalat pénzügyi vezére.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az iPodok forgalma megfeleződött, 12,6 millióról 6,1 millió darabra, a zenelejátszót lassan teljesen kiszorítják a piacról az okostelefonok. Az iTunes bolt forgalma ugyanakkor éves szinten 19 százalékkal 4,4 milliárd dollárra növekedett, leginkább az alkalmazáseladások jelentős növekedésének. Ahogy egyre több iPhone, iPad és kisebb részben iPod touch van a felhasználók kezében, úgy növekszik az iTunes boltból alkalmazást letöltő felhasználók száma.

Váratlanul gyenge előrejelzés

A tőzsdét sokkolta a vártnál gyengébb előrejelzés a mostani negyedévre. Az Apple 44-46 milliárd dollár közötti bevételre számít, szemben az elemzők által korábban prognosztizált 48 milliárddal és a tavaly elért 43,6 milliárd dollárral. Peter Oppenheimer magyarázata szerint a visszafogott előrejelzés oka a dollár erősödése (főleg a jenhez és az ausztrál dollárhoz képest), illetve az a tény, hogy tavaly nagyon sok iPad- és iPhone 5-szállítás az első negyedévre csúszott át az ünnepi szezonról a gyártókapacitás szűkössége miatt. Idén ezzel a tényezővel nem számol a cég. Az Apple részvények árfolyama a hírre majdnem 8 százalékot gyengült.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról