Szerző: Bodnár Ádám

2014. január 24. 09:43

Rekordnegyedév Redmondban

Rekordnegyedévvel vágott vissza a céget és az üzleteket temetőknek a Microsoft, a vállalat eredményeit elsősorban a vállalati szoftverek és szolgáltatások húzták meg, de az Xboxok is jól fogytak, valamint a Surface is kezd életjeleket mutatni.

24,5 milliárd dolláros történelmi csúcsot ért el a Microsoft bevétele a tavalyi negyedik naptári negyedévre eső második pénzügyi negyedévében a Microsoft, ez éves szinten 14 százalékos növekedésnek felel meg a tegnap este közzétett gyorsjelentés alapján. Az üzemi eredmény ezzel párhuzamosan 3 százalékkal 8 milliárd dollárra emelkedett, a nettó profit pedig szintén 3 százalékkal bővülve 6,55 milliárd dollárt tett ki. A mutatók felülmúlták az elemzői várakozásokat, a Thomson Reuters által megkérdezett szakértők átlagosan 23,7 milliárdos bevételre és 68 centes részvényenkénti profitra számítottak, utóbbi értéket a vállalat 10 centtel ugrotta át.

Meglepően jó teljesítmény a konzumer szektorban

A tavaly bejelentett átszervezésekkel együtt a vállalat eredménykimutatási szegmensei is megváltoztak, a korábbi öt részleg helyett egy konzumer és egy vállalati divízióra. A konzumer üzletág bevétele éves szinten 13 százalékkal növekedett a most lezárt negyedévben, mondta el az elemzői konferenciahíváson Amy Hood pénzügyi vezető.  A lakossági részleg eredménye ugyanakkor nagyot, 15 százalékot esett, főképp a konzumer PC-piac csökkenése és a Windows-eladások ezzel járó visszaesése, valamint az Xbox One premierjének magas költségei miatt.

Az év vége legnagyobb sztorija a konzumer üzletágban természetesen az Xbox One volt, a novemberben bemutatott, egyelőre csak 13 országban kapható játékkonzolból a negyedév végéig összesen 3,9 millió darabot adott el a cég, ehhez társult további 3,5 millió Xbox 360. A Surface tabletek is kezdenek magukra találni, a Microsoft tájékoztatása szerint a forgalmuk megközelítette a 900 millió dollárt, elsősorban a Surface 2 és Surface Pro 2 sikerének köszönhetően. A megelőző negyedévvel összevetve kétszer annyi tablet fogyott, de pontos számot a cég nem közölt, az azonban tudható, hogy a tabletgyártás veszteséges volt, a költségek enyhén meghaladták a bevételt.

A Windows meglehetősen vegyes eredményeket produkált. A Windows Pro eladások élénken növekedtek, mivel a vállalati szektorban és a fejlett országok fogyasztói piacain élénk volt a kereslet a drágább PC-k iránt, ezt ugyanakkor lerontotta a nem-Pro Windows-verziók forgalmának 20 százalékos zuhanása - az olcsó PC-ket erőteljesen támadják a tabletek, sok vevőt szívnak el onnan. Főleg Kínában zuhant nagyon vissza az olcsóbb Windowsok forgalma, derül ki a gyorsjelentésből. Összességében a Windows-eladások 3 százalékkal csökkentek, jelentette a Microsoft, miközben a PC-piac az év végén mintegy 6 százalékkal esett vissza.

A lakossági Office-eladások nagyot estek, jelentette a Microsoft, ennek oka azonban nagyrészt az, hogy a fogyasztókat sikeresen tudta a cég az Office 365 előfizetéses konstrukció felé terelni. Ezt a hatást figyelembe véve az Office forgalma a konzumer szektorban jóval kisebb mértékben csökkent, mint ahogy a lakossági PC-eladások estek, derült ki az elemzői konferenciahíváson. Az egyéb konzumer szegmens (online tevékenység, Xbox játékok, Office 365 otthoni előfizetések) bevétele 10 százalékkal csökkent összességében, de a cég szerint ennek elsődleges oka a nagyon erős bázis - a Microsoft tavaly karácsonykor dobta piacra a Halo sorozat negyedik részét, amely óriási kasszasiker lett.

Vállalati szektor: erős mint szokott

A vállalati szektor - szokás szerint - jól teljesített, a bevétel 10 százalékos növekedés után meghaladta a 12,6 milliárd dollárt. A licencértékesítés árbevétele 10,9 milliárd dollár, ami 7 százalékos éves növekedésnek felel meg, ebben a prímet a Windows Server prémium verziók, a System Center, a SQL Server, illetve az Office szervertermékek (Exchange, Lync, SharePoint) vitték, de a Windows mennyiségi licenceladások is 10 százalékkal emelkedtek és hasonló dinamikát hoztak a vállalati Office-licencek is.

A céges cloudszolgáltatások forgalma több mint kétszeresére ugrott éves összehasonlításban. A vállalat tájékoztatása szerint az Office 365 céges felhasználók száma, az Azure-ügyfelek száma és az online szolgáltatásként nyújtott Dynamics termékeket igénybe vevő felhasználók száma is duplázódott egy év alatt, ennek köszönhetően a "Commercial Other" szegmens forgalma 1,78 milliárd dollárra nőtt. A vállalati divízió eredménye 15 százalékkal erősödött egy év alatt, derül ki a beszámolóból.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vártnál jobb negyedéves eredmények hatására a Microsoft-részvények árfolyma több mint 3 százalékot emelkedett. A jelenleg is tartó harmadik pénzügyi negyedévre a Microsoft vezetői nem várnak a piaci körülményeket alapvetően befolyásoló makrogazdasági fordulatot. Továbbra is erősek lesznek a vállalati szoftver- és szolgáltatáseladások, lakossági oldalon pedig az Xbox One sikerét várja a cég.

A Nokia tegnapi, csalódást keltő bejelentését követően sokan várták, vajon a Microsoft mit árul el a Windows Phone eladásokról, a cég azonban nem tett közzé részleteket - a Nokia készülékgyártó tevékenységének beolvasztása ebben a negyedévben zárul le. Egyelőre az új elnök-vezérigazgató kilétéről sem esett szó, pedig sokan várták, hogy a negyedéves számokkal együtt végre bejelenti a vállalat, Steve Ballmer után ki vezeti majd a céget.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról