Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 22. 16:00

Felhőbe fektet az SAP

A vártnál alacsonyabb lesz a következő években az SAP eredményhányada - jelentette be a német szoftverház. Az irányváltást az indokolja, hogy a felhős rendszerek kifejlesztése, kiépítése és piaci bevezetése költséges lesz, de hosszabb távon megtérül, így érdemes ebbe a területbe fektetni.

Egészséges ütemben, 7 százalékkal nőtt (az árfolyamhatás kiszűrésével) az SAP bevétele a negyedik negyedévben - jelentette be a német szoftverház. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva a profit is igen látványosan, 20 százalékkal bővült, 1,1 milliárd euróról 1,31 milliárd euróra, köszönhetően az előző évinél alacsonyabb működési költségeknek és a növekvő bevételnek.

A cég egyes részlegei ugyanakkor igen változatos módon teljesítettek. A hagyományos szoftverlicencek eladásai abszolút értékben visszaestek, az egyszeri tételek és az árfolyamhatás kiszűrésével azonban 4 százalékkal bővültek, ellenben a felhős előfizetések és az ezekhez kapcsolódó támogatások bevételei 39 százalékkal nőttek. Az SAP másik bevételi forrása, az eladott dobozos szoftverek támogatása 10 százalékkal emelkedett, abszolút értékben 2,1 milliárdról 2,3 milliárdra.

Az elmúlt év jórészt a HANÁ-ról szólt az SAP számára, az előző években analitikai platformként bevezetett in-memory adatbázis mára már az SAP Business Suite alatt is szolgálatot teljesít. A cég beszámolója szerint jelenleg több mint 3000 ügyfélnél dolgozik HANA, az új generációs adatbázis-motor tehát viszonylag gyorsan terjed. Ezzel párhuzamosan a HANÁ-hoz kapcsolódó negyedéves bevételek már meghaladják a 600 millió eurót, a szegmens növekedése pedig kényelmesen ellensúlyozni tudja a korábbi technológiák csökkenő eladásait.

Hasso Plattner SAP-alapító - a HANA kifejlesztésében is vitte a prímet. Idén éppen 70 éves.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A földrajzi régiók között Németország, Franciaország és Oroszország, valamint a Közel-Kelet és Afrika teljesített 10 százalékos növekedés fölött, Amerika azonban csak egyszámjegyű bővülést tudott felmutatni a negyedév során - ez a felhős átállás nehézségei és a különösen erős bázisév eredőjeként értelmezhető a cég szerint. Az IBM-mel ellentétben az SAP semmilyen problémát nem tapasztalt Kelet-Ázsiában, mind Japán, mind Kína igen erős kétszámjegyű növekedést produkált.

Érdemes a felhőbe fektetni

A most kiadott prognózis szerint a felhős bevételek 2017-re elérik majd a 3-3,5 milliárd eurót, de már jövőre, 2015-re is mintegy 2 milliárdot tesz ki ez a szegmens. A teljes árbevétel jövőre mintegy 20 milliárd euró, 2017-ben pedig 22 milliárd euró lesz, a bevételnövekedést tehát ez a terület szállítja majd. Szintén az előrejelzésből derül ki, hogy az SAP rövid távon agresszív költekezést tervez, a korábban 2015-re várta a 35 százalékos üzemi nyereséghányad elérését, a profit helyett azonban egyelőre a bevétel (elsősorban felhős bevétel) növelésére fókuszál a cég, a 35 százalékos küszöb elérését így 2017-re tolták ki, összehasonlításképp a 2013-as nyereséghányad 32,6 százalék volt.

Az SAP döntése logikusnak tűnik, a nagyvállalatok felhő felé történő elmozdulása olyan átrendeződés, amely nagyon ritkán, talán évtizedenként egyszer történik meg, az új terület felosztása pedig most folyik. A nagyobb befektetések révén így a cég növelheti piaci részesedését mielőtt ez az új szegmens is megszilárdulna, a következő években pedig a megszerzett új ügyfelek bőséggel kitermelik az elmaradt profitot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról