Szerző: Dojcsák Dániel

2014. január 13. 12:43

Indul a Beats Music

Az amerikai zeneipar két meghatározó figurája, Dr. Dre és Jimmy Iovine a Beats Electronics révén évekkel ezelőtt kilépett az egyszerű előadói/produceri szerepből, amikor fülhallgatókat és egyéb kiegészítőket kezdtek el gyártani és árulni. Most még tovább mennek, zeneszolgáltatást indítanak.

A New York Times tudósítása szerint Dr. Dre és csapata a zenehallgatást kiszolgáló eszközök forgalmazásával kezdte 2007-től vállalkozását, amiben 2011-ben a HTC vásárolt 50,1 százalékos többségi tulajdont a cégben 309 millió dollárért. A HTC készülékekben azóta is megtalálható a hangzást feljavító Beats Audio eljárás, illetve a készülékek némelyikéhez prémium Beats fülhallgató is járt. A HTC azonban nem tudott igazán élni ezzel a lehetőséggel sem, kénytelen volt eladni először a tulajdonrészének felét, majd 2013 őszén a maradékot is.

Zene a fülesbe

A HTC-nek be kellett látnia, hogy hiába prémium a Beats márka, egy fülhallgató és némi szoftveres varázslat nem nyom sokat számít, amikor valaki több évre drága okostelefont vásárol. Időközben azonban a HTC a Beatsen keresztül felvásárolta az amerikai MOG nevű zenei streaming szolgáltatót 2012 nyarán. Akkoriban 500 ezer és 1 millió közti felhasználója volt a szolgáltatásnak, várható volt, hogy a Beats ezt átformálja, de 1,5 éven keresztül meglepetésre nem történt semmi.

Most viszont a zenészekből és zeneipari szakemberekből verbuválódott cég is letette a voksát az online zenei streaming mellett, konkurenciát támasztva a nagy szolgáltatóknak, mint az iTunes, Spotify vagy Deezer. A MOG átmárkázásából születő Beats Music szinte semmiben nem fog különbözni a ma már szinte sztenderd zenei szolgáltatástól. A megszokottól különbséget maximum azt jelent majd, hogy indulástól kezdve főként mobilra lesz hangolva a termék, illetve egyáltalán nem lesz ingyenes zenehallgatási lehetőség, aminek révén a szolgáltató magasabb jogdíjakat fizethet ki a művészeknek és jogtulajdonosoknak.

Ez utóbbi érthető stratégiai üzenet egy olyan vállalattól, aminek alapítói egy rapper és egy zenei producer. A Beats Music egy 60 millió dolláros befektetéssel indul a Beats Electronics leányvállalataként, a Spotify-jal ellentétben nem kínál majd ingyenes streaminget, kizárólag a havi 10 dolláros előfizetés ellenében lehet majd zenét hallgatni. A megkülönböztető sajátosságok közt lesz egy Right Now nevű automata zenehallgatós játék is, bár ez akármennyire lesz jópofa, biztosan nem számít majd a döntésnél.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A január 21-én induló szolgáltatás először csak az USA-ban lesz elérhető, de a szándék megvan a terjeszkedésre, ma már nem éri meg kizárólag az amerikai piacot célzó terméket üzemeltetni az online világban. Az viszont kérdéses, hogy a nem túl különböző üzleti modell segítségével hogyan lehet beférkőzni a jó márkaértékkel bíró nagyok közé.

Nagyon jónak kéne lennie

Az előzetes képek alapján az biztos, hogy itt a lejátszási lista helyett a középpontban a a hangulat és a kontextus áll majd. Az egyik képen látható, hogy a felhasználók beállíthatják, hogy épp milyen környezetben vannak, milyen hangulatban, kivel és milyen stílust kedvelnek. Ez alapján indul egy egyéni stream, hasonlóan például a Last.fm-hez. Emellett persze on demand is lehet indítani a 20 millió szám bármelyikét. Ha az ajánlások és stílusok elkülönítése jól működik, akkor a fiatal felhasználók közül sokakat szólíthat meg a Beats. Persze a sikerhez, jól látszik a Deezer példájából, szükség van erős támogatásra, amit az USA-ban az AT&T szolgáltató ad majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról