Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 12. 13:49

Péntektől letölthető a SteamOS

December 13-án megkapja a Steam Machine gépek első prototípusát 300 szerencsés játékos, a továbbfejleszthető gép mellé jár még a Steam Controller, illetve a lényeg, a Linux-alapú SteamOS.

A 300 első tesztelő ugyan nagyon kevés, viszont ettől függetlenül bárki más kíváncsiskodhat, ugyanis a SteamOS péntektől bárki számára letölthető, sőt, a Valve kifejezetten bátorítja a felhasználókat, hogy próbálgassák a rendszert és küldjenek visszajelzéseket a legfiatalabb konzolplatformmal kapcsolatban. A bejelentés azonban még nem egyenértékű egy széleskörű termékindulással, ugyanis a SteamOS telepítése nem egyszerű. A Valve azt javasolja, hogy aki nem egy merész Linux-hacker, az inkább várjon 2014-ig a kipróbálással. A CES idejére, tehát január elejére már egy kipróbált, stabilabb, kiegyensúlyozottabb rendszer kerül a fogyasztók elé, a mostani időszak csupán egy nyitott tesztelés.

Visszaszámlálás indul

Január 6-án lesz a hivatalos bemutató Las Vegasban a CES kiállításon, a 300 szerencsésnek viszont tegnap éjjelig kellett értesítést kapnia, hogy bekerült a kiválasztottak közé. Ha a HWSW-olvasók között lenne ilyen, jelentkezzen bátran. Amennyiben nem, akkor kénytelenek vagyunk az amerikai lapok beszámolóira hagyatkozni, illetve kivárni a hivatalos bemutatót.

A SteamOS igazi meglepetés lesz, hiszen a Valve nagyon szűkszavú és misztikus volt az október óta tartó szivárogtatásokkal is. Az biztos, hogy a szabványos PC-ken is futtatható operációs rendszer Linux-alapokra épít. A fejlesztéskor komoly figyelmet kapott a tévékompatibilis felhasználói felület, amit akár távirányítóval, akár a dedikált kontrollerrel is könnyedén lehet majd használni. A szoftver központi eleme a Steam-kliens, amit a PC-s játékosok már jól ismernek, ezen keresztül érhetőek majd el a Steam piacteréről a játékok, egyéb tartalmak. A saját Linux fejlesztésének a célja az optimalizáció volt, a Valve szerint drasztikusan növelhető a grafikus teljesítmény, illetve javíthatóak a késleltetések. Plusz a linuxos rendszer miatt a teljes platform szabadon licencelhető a partnerek felé, anélkül, hogy a Microsoft felé komoly jogdíjakat kellene kifizetni.

A SteamOS koncepciója, hogy a PC-s környezetet átülteti a nappaliba, s felhasználók helyett háztartásokban gondolkodik. Például a játékokat családon belül meg lehet osztani, s a családfő (adminisztrátor) meghatározhatja azt is, hogy kinek mihez van jogosultsága. A Valve szerint a játék mellett a multimédia sem marad el, feltételezések szerint ez a Netflix, Hulu és hasonló filmszolgáltatók és az online zenei katalógusok klienseit takarja, de ezen felül szinte biztos, hogy házi szerverről is tud majd kiszolgálni tartalmat a linuxos rendszer.

Maga a Steam Box különböző verziókban lesz elérhető, megfelelve a középkategóriás PC-től a brutális csúcskategóriás játékos PC-k szintjének. A belépőszint Intel Core i3 processzort, GeForce GTX 660 videókártyát jelent, míg a csúcsverzió Core i7-4770 processzorral és GeForce Titan videókártyával zúz. A két szélsőség között persze vannak negyedik generációs Core i5 gépek GeForce GTX 780 és 760 GPU-val. A memória mennyisége azonban egységes, mindegyik verzió 16 gigabájt RAM-ot és 3 gigabájt VRAM-ot kapott, illetve az 1 terabájtos merevlemez is hibrid, amiben egy 8 gigabájtos SSD is szolgálatot teljesít a gyorsabb indulás érdekében.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az izgalmas rész nem is elsősorban a belső, hiszen ezek hagyományos PC-alkatrészek, de a Valve mindezt egy egyedi, kis méretű házba tervezte bele. Az előzetes információk szerint a doboz körülbelül 30x30x8 centiméteres, vagyis nem sokkal nagyobb, mint egy Xbox 360. Mindez úgy felépítve, hogy a Valve szerint a gépek továbbfejleszthetőek, az alkatrészek cserélhetőek, csak szabványos megoldások vannak beépítve. A januári bejelentéssel egyszerre ráadásul a Valve közzéteszi a házak tervrajzait CAD formátumban, így gyakorlatilag bárki legyárthatja saját magának ugyanazt vagy igény szerint egy módosított verziót. A Valve így nemcsak a szoftvert terjeszti szabadon, de nyílt forrásúvá teszi a hardveres terveket is.

Kihívó

A konzolos piac következő generációjában immár biztos, hogy a Valve SteamOS-e lesz az új beszálló, az viszont még mindig kétséges, hogy az üzleti modell működőképes-e. Amennyiben igen, akkor a Steam lehet az, ami megmenti és egyben fel is frissíti a PC-s játékpiacot, amit ma már nem csak a profi konzolok, de a mobilplatformok játékai és a webes, böngészős játékok piaca is olvaszt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról