Szerző: Hlács Ferenc

2013. december 18. 09:22

Az okosotthonok már a spájzban vannak

Az okosotthonokra sokan még mindig a távoli jövő termékeiként tekintenek, pedig mára gyakorlatilag karnyújtásnyi távolságba kerültek. Egy-egy lakás már egy jobb asztali PC áráért felszerelhető az okostelefonos megfigyeléséhez, és főbb funkcióinak automatizálásához szükséges készülékekkel, az AI-komornyikra azonban még várni kell.

2013 vége felé közeledve nehéz olyan eszközt találni, amelyet valaki ne ruházott volna már fel az okos jelzővel, a záraktól a füstjelzőkön át egészen a vécékig. Gyakorlatilag csak idő kérdése volt, hogy a jelző az otthonaink elé kerüljön, ahol az intelligens kütyüket felhalmozzuk. Az okos- vagy automatizált otthonokért néhány éve még egészen a videotéka sci-fi polcáig kellett mennünk, és bár ma sem mondhatók mindennaposnak, gyakorlatilag bárki számára elérhetővé váltak. Az Egyesült Államokban a következő években jelentős bővülés várható az okosotthonok piacán, amelynek mérete 2020-ra a Markets and Markets elemzése szerint 17,6 százalékos éves növekedési rátájával a 22,4 milliárd dollárt is elérheti.

A komplett megoldások még nagyon költségesek

A koncepció terjedése ellenére a legtöbben az otthon automatizálást hallva még mindig drága, időigényes, és nagyjából egy fél lakásfelújításnyi munkát igénylő folyamatra gondolnak. A piacvezető cégek szolgáltatásai legtöbbször valóban professzionális telepítés és borsos ár ellenében érhetők csak el, cserébe viszont kiterjedt funkcionalitással bírnak. A terület egyik vezető vállalata, az egyszerűen kezelhető eszközeiről híres Control4 például egy átlagos méretű lakást nagyjából 10 ezer dollár ellenében szerel fel. Ezért az összegért teljes kontrollt kapunk az elektromos hálózat felett egy mobil-, illetve számítógépes alkalmazás vagy irányítópanel segítségével. Innen vezérelhetők továbbá a redőnyök, a világítás, a zene, illetve a fűtés is, mindezeknek pedig automatizált működési "receptek" is megadhatók.

A vállalat rendszere kétségtelenül vonzó, annak ára azonban már kevésbé. Kevesen engedhetnek meg maguknak tízezer dolláros kiadást csupán kényelmi szempontokra, de erre nincs is feltétlenül szükség. A komplett megoldások helyett lehetőség van egyenként "okosítani" a lakás egyes részeit, ami jóval olcsóbban is megúszható. A kérdés az, 2014 küszöbén milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy otthonunkat - vállalható költségek mellett - intelligensebbé tegyük?

Az intelligens otthon a kilincsnél kezdődik

Egy valamirevaló okosotthonhoz érkezve a lakót - felhasználót? - az ajtón egy okos-zár köszönti. A köszöntést itt bátran vehetjük szó szerint, a modern ajtónállók, például a Goji Smart Lock, ugyanis a kulcs alapján felismerik, és kijelzőjükön üdvözlik a hazaérkezőket. Természetesen a kulcsra sem hagyományos értelemben kell gondolni, azt ebben az esetben az okostelefon jelenti, amely Bluetooth-on vagy akár online is képes kinyitni és bezárni a megfelelően felszerelt ajtókat. Ha pedig a bejárat másik oldalán vagyunk, az érkező vendégekről képet küld a készülékre. Az online kontroll segítségével ráadásul távollétünkben is küldhetünk ideiglenes kulcsokat például a kertész, vagy ismerőseink telefonjára, akik így adott időintervallumban bejárást kapnak a házba.

Miután a zár beengedett és a kabátot is levettük, reflexből a termosztáthoz nyúlnánk, hogy a nap folyamán lehűlt házat ismét élhetővé tegyük - persze az okosotthonban erre sincs szükség, hiszen a falon ott üldögél az okostermosztát, amely már akkor elvégzi helyettünk ezt a feladatot, mikor még a munkahely előtt a hideg kocsiban hallgatjuk a szivató sírását. Az ilyen intelligens termosztátok jelenleg az okosotthonok talán legnépszerűbb építőkockái. Közülük is kiemelkedik a Nest, ami nemcsak eszes de szép is, és sokak, többek között a Control4 tetszését is elnyerte: a vállalat jelenleg is tárgyal a termosztát gyártójával. A készülék tanulékony, az első néhány napi manuális kezelés után megjegyzi a lakók szokásait, és ennek megfelelően szabályozza a lakás hőmérsékletét. Az eszköz ezen felül - természetesen - okostelefonról is vezérelhető, ha valamiért máshogy alakulna a napi rutin.

A Nest fejlesztőinek termékeit nem csak a falon, de a plafonon is megtalálhatjuk, egy okos-füstérzékelő formájában. A Nest Protect névre hallgató készülék ismét jóval több a megégett pirítósokra tomboló csipogással reagáló sárgásfehér dobozoknál - és jóval udvariasabb is. A készülék enyhe füst esetén emberi hangon figyelmeztet: elmondja honnan jön a füst és ha nincs nagy baj egy mozdulattal elhallgattatható. Ez megint csak szó szerint értendő, a kütyü elcsitításához ugyanis nincs szükség arra hogy a széken lábujjhegyen egyensúlyozva próbáljuk elérni a némítógombot, elég alá állva egy intéssel jelezni neki hogy sok lesz már a jóból. Az érzékelő a szén-monoxid szintet is folyamatosan ellenőrzi, és ha több készüléket is elhelyeztünk a házban azok egymással, sőt a Nest termosztátokkal is kommunikálnak, akár Wi-Fi nélkül is. Így szivárgás esetén a termosztát le tudja kapcsolni a gázt, a két kütyü együtt pedig még részletesebben képes feltérképezni a lakók szokásait, ezáltal jobban alkalmazkodva hozzájuk.

Nincs szükség beszerelésre

Egy lakás biztonságát azonban nem csak a tűz fenyegeti, ezért ha már okosotthonról van szó, miért is ne pillanthatnánk rá annak állapotára bármikor, úri szeszélyünk szerint? Egy erre alkalmas rendszer telepítése kapcsán a kiürült zsebek mellett mindenkinek az időigényes beszerelési munkálatok juthatnak eszébe - egy váza elhelyezésénél a nappaliban mindenesetre bonyolultabb feladatot várnánk.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Pedig az Indiegogo projektként indult Canary szenzorrendszer esetében pontosan ennyi erőfeszítésre van szükség, a tizenöt centis készülék telepítése kimerül abban, hogy letesszük az asztalra. A kütyü ezután a benne található HD kamerával, mikrofonnal, mozgásérzékelővel gyorsulásmérővel, illetve hőmérséklet, páratartalom és levegőösszetétel-szenzoraival folyamatosan szemmel tartja a lakás eseményeit, ha pedig szokatlan dolgot tapasztal, mobilon riasztja gazdáját. A Canary emellett a tanulásra is képes, így kiszűri a veszélytelen eseményeket, elkerülve a téves riasztásokat.

Összehangolt készülékek

Más megoldások a gyökerénél ragadják meg a dolgot és egyből a konnektorok fölött veszik át a kontrollt, ilyenek a Belkin WeMo csatlakozói és kapcsolói is, amelyekkel a kevésbé eszes készülékek áramellátása vezérelhető interneten keresztül. Az okosotthon konyhájába kanyarodva a hűtőn fénylő érintőkijelzőből hamar kiderül, hogy itt sem mezei háztartási géppel van dolgunk. Okoshűtővel többek között az LG és a Samsung kínálatában is találkozhatunk, ezek képernyőjén listát készíthetünk a tárolt ételekről és azok lejárati dátumairól, online recepteket nézhetünk és persze a hűtő funkcióit is szabályozhatjuk. Az ilyen gépek 3000 dollár körüli árát tekintve azonban lehet, hogy jobban járunk egy hagyományos hűtőszekrénnyel, egy olcsó tablettel és némi szigetelőszalaggal.

Már az eddig a teljesség igénye nélkül felsorolt eszközökkel is sikerült lefedni a lakás jó részét, és annak csaknem teljes felügyeletét a telefonra költöztetni, a készülékek viszont többnyire önállóan működnek, nem kommunikálnak egymással. Erre kínál megoldást a Revolv nevű eszköz, ami a többi okoskészüléket hivatott összekötni, és működésüket összehangolni. A Revolv sem igényel beszerelést, csupán áramra és egy Wi-Fi hálózatra van szüksége, és természetesen mobil alkalmazással is kiegészül. Segítségével például beállítható, hogy amennyiben a telefonról érzékeli, hogy a ház közelében járunk, a Nest kapcsolja be a fűtést, a WeMo konnektorok és kapcsolókkal állítsa be a ház világítását, vagy akár utasítsa a Gojit hogy előre nyissa ki az ajtót.

Nem olcsó, de elérhető ár

Az eszközök tehát adottak, hogy az otthonból okosotthon legyen, a kérdés csak az, hány családi ékszer végzi a zálogosnál, mire megfelelően sikerül felszerelni a lakást. Bár az ilyen készülékek többnyire nem tartoznak a filléres kategóriába, azért viszonylag elérhető áron kaphatók. Egy Goji okos-zár ára például 245 dollár, és a Nest termosztát is hasonló áron, 249 dollárért rendelhető meg. A Nest Protect 129 dollárba kerül, a Canary szenzorállomás pedig 199 dollárért vásárolható meg. A Belkin legolcsóbb okos-konnektoráért vagy villanykapcsolójáért 50 dollárt kell kicsengetni, ami viszont előbb tornázza fel az összköltséget mint a lakás intelligenciahányadosát, tekintve hogy abból valószínűleg több darabra is beruháznánk. A kütyüket összekötő Revolv 299 dollárért kapható, a több ezer dolláros hűtőktől pedig most tekintsünk el.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Három intelligens konnektorral számolva tehát valamivel kevesebb mint 1300 dollárért jó eséllyel otthonunk lehet tehát a legokosabb a környező lakások vagy házak közül. Az összeg elsőre ijesztőnek tűnhet, de ha belegondolunk, hogy egy aránylag komoly játékra szánt PC, vagy a család két okostelefonja is ennyibe került, már nem is tűnik annyira elérhetetlennek. A terület árai a jövőben ráadásul várhatóan csökkennek majd, miután egyre több gyártó kezd hasonló termékeket forgalmazni. A Nesthez hasonló eszközök pedig idővel akár vissza is hozhatják árukat, hiszen a fűtés intelligens szabályozásával a számlák is barátságosabbak lehetnek, a gyártó szerint akár 20 százalékkal is. Az olyan esetekről nem is beszélve, ha a például a Canary figyelmeztetésével sikerül idejében megakadályozni egy betörést, vagy a Nest Protecttel egy lakástüzet.

A csökkenő ár mellett mára az ilyen készülékek beszerelése is nagyságrendekkel egyszerűbb lett, már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről. A Canary és a Revolv esetében láthattuk, hogy azokat elég letenni a lakás tetszőleges pontjára és áram alá helyezni, a többi beállítás szoftveresen, a mobilalkalmazás egyszerű kezelőfelületén történik, illetve értelemszerűen a WeMot is elég bedugni a konnektorba. A Nest felszerelése talán jelenthet egy kis macerát, de végeredményben itt is 3-4 kábel csatlakoztatásáról van szó, ráadásul a mellékelt app, illetve a gyártó weboldalán található videó lépésről lépésre végivezet a folyamaton, a Goji telepítése pedig gyakorlatilag megegyezik egy hagyományos záréval.

Az ilyen eszközök tervezése során ráadásul legtöbbször az esztétikai szempontok is jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, mint hagyományos "buta" társaik esetében. A termosztát már nem műanyag doboz, a kilincs sem egyszerű gomb és mint láttuk a szenzorállmásnál sem egy antennákkal zsúfolt kütyüre kell gondolni.

Sok kérdés felmerül, de a lehetőség már adott

A hasonló technológiák persze kérdéseket is felvetnek, hiszen általuk elmosódhat a határ a kiberbűnözők és a klasszikus betörők között. Már volt is példa hasonlóra, miután a Trustware szakértői felfedeztek egy biztonsági rést egy okosvécé rendszerében, és átvették felette az irányítást. Sokan amiatt is feszélyezve érezhetik magukat, hogy a lakás folyamatosan figyeli tevékenységüket, és nagy mennyiségű adatot halmoz fel róluk, noha ezeknek a funkcióknak és az általuk nyújtott kényelemnek ez az ára.

Akárhogy is, az okosotthonok terjedése rohamosan gyorsul: Európában és Észak-Amerikában jelenleg mindössze 2,3 millió lakásban telepítettek hasonló készülékeket, a Berg Insights előrejelzése szerint azonban 2017-ig ez a szám a 21,5 milliót is elérheti. Az elemzőcég kutatása alapján Észak-Amerikában a következő években átlagosan 66 százalékos növekedési ütem várható, öt éven belül pedig az összes háztartás 16,6 százaléka kerül majd be az okosotthonok közé. Európa egy-három éves lemaradással követi Amerikát: 2012-ben a teljes EU-ban 500 ezer ilyen lakás jött létre, idén viszont már 700 ezer, 2017-re pedig 5,9 százalékra nőhet a jelenlegi 0,4 százalékos penetráció.

A növekedéssel pedig a nem is olyan távoli jövőben az okos-városok fogalmát is bevezethetjük: Nagy-Britanniában már tesztelnek egy szenzorokkal felszerelt intelligens útszakaszt, és a többek között a Google által fejlesztett sofőr nélküli autók is ebbe az irányba mutatnak. Persze a hasonló infrastruktúrával és járművekkel felszerelt nagyvárosok megjelenésére egy darabig még biztos várni kell, ki-ki a saját otthona szintjén már gond nélkül, aránylag elérhető áron megvalósíthatja a nemrég még a tudományos fantasztikum határait feszegető koncepciót.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról