Szerző: Gálffy Csaba

2013. november 13. 10:01

Hivatalos Cyanogenmod telepítő app a Play Store-ban

Elkészült a hivatalos Cyanogenmod-app, amellyel kezdő felhasználók is lecserélhetik a gyári operációs rendszert. A támogatott telefonok listája egyelőre nem túl hosszú, és csak Android 4.3 érhető el, de a fejlesztés a jövőben is gyors ütemű marad - igéri a céggé alakult csoport.

Megjelent a Cyanogenmod hivatalos telepítő alkalmazás a Google alkalmazásboltjában, a Play Store-ban. Az alkalmazás segítségével a támogatott telefonokon egyszerűen, mindenféle háttértudás nélkül cserélhető le a gyári szoftver a Cyanogen-féle Androidra. Az alkalmazás nem támogat minden okostelefon-modellt, de a támogatott eszközökön roppant egyszerűen, néhány gombnyomással telepíthető az alternatív rendszer.

A Cyanogen fejlesztőcsapat története szeptember közepén fordult komolyra, a csoport bejelentette, hogy hét millió dollár kockázati tőkét von be és ezzel egyidőben céggé alakul. Akkor a Cyanogen azt tűzte ki célul, hogy a gyártó támogatás helyett saját támogatást biztosít az alternatív Android-disztribúcióhoz, és erre építi fel üzleti modelljét. A fejlesztők (és befektetőik) bíznak abban is, hogy a végfelhasználók mellett egyes gyártók is licencelni fogják a szoftvert és előtelepítik telefonjaikra - a kitűzött cél szerint a Cyanogen a "nagy" Android és az iOS mögött globálisan a harmadik rendszerré kíván válni. Az egyik ilyen partnert, a kínai Oppo személyében már meg is találták, amely N1 készüléke Cyanogenmoddal a fedélzetén is megvásárolható.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az alternatív disztribúció térhódítását eddig alaposan visszafogta, hogy telepítéséhez komoly háttérismeretekre volt szükség, az átalakítás támogatását pedig a fórumközösség végezte. A most kiadott alkalmazással legalább az egyik ponton értelmezhető fordulat állt be, az app birtokában egyszerűen telepíthető a rendszer, a támogatásért azonban továbbra is a közösség felel. Ez a jövőben változhat, ha a cég bevezeti a fizetős támogatást, amelynek keretében műszaki segítséget nyújtanak a valamilyen hibát tapasztaló felhasználónak.

A Cyanogenmod telepítéséhez PC-re (Windows Vista vagy régebbi operációs rendszerrel) is szükség van, és a mobileszközre telepített alkalmazás mellett. A fejlesztők szerint az OS X támogatás hamarosan érkezik (a számítógép-oldalon), Linuxról egyelőre nincs információ. A telepítés futása egyébként abszolút felhasználóbarát, még root jogosultság elérésére sincs szükség a futáshoz, az app mindent saját hatáskörben intéz. A fejlesztők mindenesetre felhívják a figyelmet, hogy a rendszer telepítése a gyári garancia elvesztésével jár.

Pontosan emiatt meglepő, hogy a Google az alkalmazást elérhetővé tette a Play Store-on keresztül, valószínűleg ez az egyetlen olyan app a boltban, amely képes a garancia elvesztését okozni. Ugyan erről az alkalmazás egyértelműen felvilágosítja a felhasználót, a gyártók és a szolgáltatók valószínűleg komoly lobbitevékenységet fognak folytatni az app eltávolítása érdekében. Ez érthető, mindkét szereplő komoly bevételre tesz szert egyes alkalmazások előtelepítése révén, az ezt lepucoló Cyanogenmod így a szolgáltató által kötött szerződéseket is sértheti.

A támogatott eszközök listája és a gyakran intézett kérdésekre adott válasz itt érhető el. A fejlesztőcsapat egyébként nem halad túl gyorsan az Android-frissítéssel, a lassan két hete kiadott Android 4.4 (KitKat) még egyáltalán nem támogatott, november elsején még csak az Android 4.3-ra épülő CM 10.2 érkezett meg a támogatott modellekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról