Szerző: Dojcsák Dániel

2013. október 22. 11:19

App!mobile 2013: szélcsend vagy elemi forradalom?

Az elmúlt évben nem követte a tabletet új termékkategória, nem lett forradalom a hardverek terén, még mindig nem terjedt el az NFC, de még csak az okosórák sem lepték el a Földet. A figyelmetlen vizsgálódó azt gondolhatná, hogy megrekedt az innováció, de valójában az eddigieknél sokkal fontosabb változások érkeznek folyamatosan.

A technológiai ugrások jelentőségét nem érdemes lebecsülni, hiszen a nagyobb felbontás, a fényesebb kijelző, a nagyobb számítási kapacitás mind előfeltétele annak, ami ezekben az években a szakma legnagyobb kihívása. Mégpedig az a képesség, hogy a felhasználó számára a bájtok, megahertzek és pixelek helyett értelmezhető megoldásokat adjanak mindennapi élethelyzetekre.

Az okostelefon nem önmagában értékelendő, hanem a teljes webbel, a cloudszolgáltatásokkal és a különböző kiegészítőkkel együtt. A ma sikeres vállalatok sem szűk értelemben vett okostelefonos programokban gondolkodnak, inkább azt vizsgálják, mi a célcsoport problémája, milyen eszközökkel és milyen élethelyzetekben tudják kiszolgálni ügyfeleiket. A felhasználó természetes módon szeretne interakcióba lépni a szolgáltatással, anélkül, hogy alkalmazkodnia kellene: a következő évek fejlődése, így az App!mobile 2013 konferencia is a kényelemről, a használhatóságról, természetességről, a valódi élethelyzetek felismeréséről szól.

Web és/vagy mobil?

Az App!mobile 2013 programjának gerincét továbbra is a fejlesztői, az üzleti és a UX-szekciók adják, ahol a legfrissebb trendek kerülnek bemutatásra, az idei év kiegészítő témaköre pedig az e-kereskedelem és a média lesznek. Előadást tart majd a Prezi, a Ustream, a Distinction, a Karma Platform, a Nemesys Games, az NNG és a Google képviselője is, a konferencia kiemelt előadója pedig Tom Loosemore, a brit digitális kormányzati szolgáltatásokért (GDS) felelős vezető lesz.

Tom Loosemore a brit kormányzat digitális- és mobilstratégiáját mutatja be, amelynek meghatározó eleme, hogy elsősorban a webre fókuszál. Ugyan a GDS nem zárja ki a natív alkalmazások fejlesztését, a legtöbb esetben felesleges pénzkidobásnak és tehernek tartja az appok létrehozását, üzemeltetését és karbantartását, ehelyett a platformfüggetlen web élvez elsőbbséget, így a fejlesztések pedig eszköztől függetlenül minden adófizető számára azonnal élvezhetőek.

Az üzleti szekcióban különös figyelmet kapnak a kereskedelmi megoldások, legyen szó webes boltokról, mobilos vásárlási lehetőségekről, analitikáról vagy mérésről. Nem marad ki természetesen az egyik legizgalmasabb hazai mobilos kísérleti projekt, a Mobiltárca sem, amiről immár az első felhasználói tapasztalatokat ismerhetik meg a konferencia látogatói.

Túl a nyilvánvalón

A fejlesztői előadásokon a legnagyobb mobilos platformra vonatkozó tartalmak mellett helyet kapnak olyan egzotikus témák is, mint a Chromecast, de foglalkozik a program a HTML5 kihívásaival, a Firefox OS lehetőségeivel, illetve tanulságos előadásokat hallunk majd a szolgáltatások sebességét érdemben meghatározó backendek fontosságáról, az üzleti alkalmazások világában megosztó multiplatform fejlesztői keretrendszerekről is.

A HWSW App! rendezvény- és képzéssorozatának részeként már harmadszor megrendezésre kerülő App!mobile mobiltermék-fejlesztői konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma, melyre a tavalyi 500 résztvevő után idén már 750 vendéget várnak a szervezők. Idén először lesz kétnapos a rendezvény, az első klasszikus konferencianapot egy szűkebb, fókuszáltabb, mély szakmai tartalmakat adó workshop követi majd.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A workshop nap az iOS 7 és az Android legfrissebb verzióinak fejlesztői újdonságaival indul, majd a multiplatformos Windows, illetve a Firefox OS programozása  kerül fókuszba. A fejlesztői workshop különlegessége a hollandiai Science Rockstars-nál dolgozó Erdődi Atilla, aki a realtime web kihívásaira választ adó, a telekommunikáció világából származó Erlang nyelv mobilfejlesztésben való használhatóságát mutatja meg a Zotonic keretrendszer segítségével.

Mindenki dolgozhat jobban

A UX-szakértők számára a kanadai Abe Han, a Works.IO alapítója tart alapos tréninget a lean elvek felület- és terméktervezésben való használatáról olyan esetekre, ha nem egy milliárdos befektetések révén végtelen erőforrásokat kezelő vállalatnál dolgozunk. A kirowski által celebrált üzleti workshop pedig kifejezetten a megrendelői, vállalati oldalon ülő marketing-kommunikációs, digitális kommunikációs felelősöknek szól, ők végre pontos képet kapnak arról, hogy a komplex digitális ügynökségek milyen palettát kínálnak ma, mikor érdemes appot készíteni, mikor elegendő a mobil web, mennyibe kerül és mennyi ideig tart egy-egy fejlesztés és hogyan lehet fájdalommentessé tenni a közös munkát.

Az App!mobile 2013 részletes programja, illetve a regisztrációs felület is a konferencia weboldalán található itt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról