Szerző: Koi Tamás

2013. szeptember 16. 14:41

A lakás fala a jövő televíziója

A tévés iparágban érintett multinacionális cégek körében közös pont, hogy szinte mindegyiknek van valamiféle víziója arról, hogyan fog kinézni a jövő televíziója. Az egyik leglátványosabb ilyen víziót mutatták be nekünk Amszterdamban a Cisco szakemberei.

Frescónak nevezte el a jövő televízióját bemutató, több mint két éve indult projektjét a Cisco, mely immár ezer különböző szálon kötődik a tévés technológiai iparághoz - legutóbb éppen az NDS tavalyi felvásárlásával egészítette ki videós platformját. Arról, hogy ez a név mennyire találó, a HWSW is meggyőződhetett múlt héten az amszterdami International Broadcasting Convention iparági szakkiállításon és konferencián, ahol több más projekt mellett a "Future Zone" szekcióban kapott helyet a Cisco demoszobája.

A fal adja a másikat

A Fresco (az NDS még Surfaces-nek hívta a projektet) semmiképpen nem tekinthető hagyományos tévékészüléknek, jóllehet az alapját ugyanolyan LCD-panelek képzik, mint amik a jelenlegi tévékben is megtalálhatók. A koncepció voltaképpen a szoba falából, illetve falaiból varázsol kijelzőt, amin, vagyis amelyeken természetesen nem csak és kizárólag tévés tartalmak jelenhetnek meg. A vizuális hatásokat 5.1-es hangrendszer egészíti ki, mely a tartalom pozíciója alapján automatikusan változtatja a hang irányát is, emellett elengedhetetlen része a Frescónak a kamera, amivel a rendszer telekommunikációs célokra (videohívás) is használható.

A Fresco iránti érdeklődést egyébként jól jelzi, hogy az idei IBC-n csak előre egyeztetett időpontban lehetett bejutni a demószobába, ahol a Cisco szakemberei félórás turnusokban tartottak demonstrációkat. A demó elején a karosszékben ülve tulajdonképpen egy homogén, tapétázott falat láthat a "néző", a Fresco főbb kijelzőfelületét alkotó kétszer három Full HD kijelző háttérképe teljes mértékben igazodik a szoba tapétájához vagy festéséhez.

A statikus felület többféleképpen kelthető életre a mellékelt távirányítóval, egy iPaddel - a tableten azonban nem saját fejlesztésű kliens fut, a vezérlést böngészőn keresztül, HTML5 felületen oldotta meg a Cisco, úgyhogy a Fresco elméletileg bármilyen, HTML5-képes böngészővel ellátott eszközzel vezérelhető. A különböző gesztusvezérelt és hangfelismerésen alapuló rendszerek (pl. Kinect) ma egyre trendibbnek minősülnek, kérdésünkre a Cisco mérnökei bevallották, őket is foglalkoztatja a mozgásirányítás, és mire a Fresco piaci termékké válik, egyáltalán nem kizárt, hogy elég lesz karmozdulatokkal és/vagy hangparanccsal vezérelni a rendszert.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Fresco interaktív tévéfalára szinte tetszőleges tartalom kipakolható, az időjárásjelentéstől kezdve a weboldalakig bezárólag, a fő funkció mégis a tévézés, illetve videós tartalomfogyasztás, melyet a legkülönfélébb kiegészítő, interaktív funkciókkal lehet kiegészíteni - magyarázta a bemutatót tartó mérnök. A tartalom ésszerű keretek közt akár kombinálható is, így például minden további nélkül megoldható, hogy a kijelző két oldalán két különböző tévéműsor jelenjen meg, a hangzavart pedig valamelyik stream elnémításával lehet elkerülni - ilyenkor kérhető felirat az adásra.

A koncepció része a különböző tévéműsorokhoz tartozó kiegészítő információk megjelenítése, legyen szó akár egy főzőműsor esetében a receptekről, vagy kosármeccsnél a részletes eredményekről, statisztikáktól. A Fresco a reklámozók kezében is értékes eszközzé válhat, hiszen interaktív reklámok elhelyezését is támogatja. Az interaktív funkciók körébe emellett olyan, további elemek sorolhatók, mint a szavazás, vagy a kvízek.

Multiscreen, multiroom

A Fresco ráadásul nem csak a központi kijelzőkön tud tartalmat megjeleníteni, hanem a lakás, vagy a szoba falának különböző pontjain elhelyezett további, másodlagos kijelzőkön is. A demó során itt jelent meg például a videotékából kölcsönzött film plakátja, vagy a kosaras sztárok életnagyságú fotója, de a rendszer elméletileg a vizuális tartalmak kombinációjának tetszőleges formáját lehetővé teszi.

A Cisco jövőbemutató víziójának piaci megjelenéséről (és persze fogyasztói áráról) egyelőre még nehéz találgatásokba bocsátkozni, pláne mivel a technológiai fejlesztésekkel a rendszer folyamatosan formálódik - ecseteli a mérnök a demonstráció után. Így például nem kizárt, hogy a már említett hang- és gesztusvezérlés nélkülözhetetlen eleme egy ilyen csomagnak, mint ahogy az is elképzelhető, hogy a végleges termék már hatalmas érintőkijelzőkkel lesz felvértezve.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról