Nokia: a papírgyártástól a Windows Phone-ig

A papírtól a kábelig

A Nokia elődjét 1865-ben, vagyis 148 évvel ezelőtt alapította egy bányamérnök, bizonyos Fredrik Idestram. A Tampere város mellett található Tammerkoski folyóra természetesen nem telefongyárat húzott fel Idestram, hanem egy papírgyárat, 1868-ban pedig egy másodikat is épített a Nokianvirta folyóra, Nokia város közelébe, amelyről aztán a cég a nevét kapta. A papírgyártáshoz rengeteg vízre, valamint a folyó által biztosított energiára volt szükség, ezért a helyszínek ideálisak voltak egy-egy ilyen üzem építésére.

^{Fredrik Idestram és Leo Mechelin}

A papír rövid időn belül Finnország egyik legkeresettebb expotrcikkévé vált. 1871-ben Idestram cégtárssá fogadta Leo Mechelint, és megalakult a Nokia vállalat, A két cégtárs közül Idestram inkább óvatos, Mechelin viszont progresszív nézeteket képviselt, és amikor Idestram 1902-ben kivonult a cég vezetéséből, Mechelin vette át az irányítást. Sikeresen meggyőzte a vezetést, hogy a vállalat a papírgyártáshoz fel nem használt villamosenergiát is értékesítse, így a cég energiaszolgáltatóvá is vált.

Néhány évvel ezt megelőzően, 1898-ben Helsinkiben jött létre a Suomen Gummitehdas Oy vállalat, amely gumicsizmákat és kalucsnikat gyártott. Néhány év működés után a tulajdonosai a céget Helsinkiből Nokia városába költöztették és a vállalat termékeit a Nokian Jalkineet (Nokia lábbelik) néven kezdte árulni, ezzel is hangsúlyozva, hogy finn termékekről van szó, amelyek a piacon egyébként főleg olcsó orosz versenytársakkal néztek szembe. Ezzel párhuzamosan a gyártott termékek száma is bővült, megjelentek a gépszíjak, később pedig az autókra, kerékpárokra szánt gumiköpenyek.

A papírnak és a gumicsizmáknak azonban semmi köze a távközléshez, a Nokia telekommunikációs sikereit megalapozó üzletága csak 1912-ben alakult. Ekkor hozta létre Arvid Wickström a Suomen Kaapelitehdas Oy (Finn Kábelgyár) vállalatot, amely - a nevéből is kitalálható – kábelek gyártásával foglalkozott. Ezek elkészítéséhez a Suomen Gummitehdas céggel szövetkezett, innen származott a kábelek gumiszigetelése. A Finn Kábelgyár a 60-as években lépett be az elektronikai piacra első termékével, egy sugárzásmérővel, atomerőművek számára, majd 1963-ben megjelent a cég első távközlési terméke, egy katonai adóvevő.

A három vállalat 1967-ben vált eggyé, ekkor jött létre a mai Nokia, öt üzletággal: erdészet, papírgyártás, gumitermékek, elektronika és energiaszolgáltatás. A cég fókusza azonban egyre inkább az elektronikai piac lett, a kínálatba pedig bekerültek az otthoni elektronikai termékek, például a tévék. Ma már valószínűleg kevesen emlékeznek rá, de az 1980-as évekre a Nokia a kontinens harmadik legnagyobb tévégyártó vállalatává vált.

Mihail Gorbacsov ajánlásával

Ekkorra azonban már az ajtón kopogtatott a mobiltelefonos forradalom. A cég már 1979-ben létrehozta a Mobira nevű vegyesvállalatot a szintén finn Salorával közösen – jó érzékkel, mert 1981-ben Norvégiában és Svédországban elindult a Nordic Mobile Telephone (NMT) kereskedelmi szolgáltatás, amely 1982-ben Dániában és Finnországban is elérhetővé vált. A Nokia ekkor dobta piacra első telefonját, az autókba építhető Mobira Senatort. Az első kézben hordozható Nokiára, vagyis Mobirára viszont további 5 évet kellett várni, a Mobira Cityman 1987-ben került a boltokba.

A Cityman ára akkori és mai szemmel nézve is nevetséges, 24 ezer finn márkát kértek érte a boltokban, ami több mint 1,3 millió forintnak felelt meg (1987-ben a KSH adatai szerint ennyi pénzért 15 évig dolgozott egy átlagmagyar) . A készülék hatalmas volt és majdnem 1 kilót nyomott, mégis nagy népszerűségre tett szert, miután a Nokia marketingesei ügyesen elintézték, hogy Mihail Gorbacsov egy ilyen telefonon beszéljen saját távközlési miniszterével, és ezt a pillanatot a sajtó is megörökítse. A finnek ezt követően a telefont csak Gorbának becézték.

1987 más szempontból is fontos év a mobilkommunikációban: ekkora fogadják el a GSM szabványt, amelynek fejlesztéséből természetesen a Nokia is részt vállal. Az első GSM hívást 1991. július 1-én a finn miniszterelnök hajtja végre, Nokia telefonnal, 1992-ben pedig piacra is kerül a Nokia első GSM szabványt támogató készüléke, a 1011 (amely nevét a megjelenésének dátumáról, november 10-ről kapta). A Nokia 1011 ára átszámítva megközelítette a 400 ezer forintot (ami akkor majdnem két évi magyar átlagkeresetnek felelt meg).

Megkezdődik a sikersorozat: Nokia 2110

A Nokia 1011-et 1994-ig gyártotta a cég, ekkor jelent meg az utóda, a Magyarországon is sokak által ismert és használt 2110, amely leginkább arról híres, hogy a gyár készülékei közül elsőként tartalmazta a Nokia csengőhangot. A legendás dallam egyébként az 1852-ben született Francisco Tarréga romantikus gitárvirtuóz „Gran Vals” című szerzeményének egy részlete. A dallamot állítólag Anssi Vanjoki, a Nokia egyik akkori alelnöke személyesen választotta ki.

A cég következő nagy dobása az üzletemberek szánt Nokia 6110 volt, amelyen már megtalálható volt a Snake, azaz a kígyós játék. A telefon sokkal kisebb és könnyebb volt a 2110-nél és az akkumulátora is tovább tartott, és megtalálható volt benne az infravörös port. Ez volt az első mobiltelefon a világon, amelyben ARM processzor dolgozott, utóbbit a Texas Instruments gyártotta. A 6110-et 2000-ben váltotta a 6210, amelyet a mai napig sokan etalonként tartanak számon a Nokia telefonok között kecses formaterve és hosszú  akkumulátoros üzemideje miatt.

Szintén a 90-es évek végén született a Nokia 3210 és a 3310, amelyek a belépőszintre pozicionált modellek voltak, ennek megfelelően elérető árral. A 3210-ből története során állítólag 160 milliót adott el a Nokia, a 3310-nek nem sikerült túlszárnyalni ezt az értéket, de 126 millió darabig ez is eljutott.

1996-ban érkezett meg az első Nokia Communicator, amely a mai okostelefonok távoli elődjének is tekinthető. A Communicator 9000 egy szétnyitható mobil volt, amelynek „belseje” egy teljes QWERTY billentyűzetet és egy 4,5 hüvelyk átlójú, 640x200 pixeles monokróm kijelzőt tartalmazott. A telefonban Intel 386 processzor működött 8 megabájt memória társaságában. A GeOS operációs rendszer és a rajta futó alkalmazások segítségével a Communicatorral már lehetett emailezni és faxolni is, későbbi változatai pedig webböngészőt is kaptak.

Internet és multimédia

Eddigre a Nokia egyébként már megszabadult minden olyan tevékenységétől, amely nem volt kapcsolatos a távközléssel, a gumigyártás és a csizmabiznisz önálló cégbe került. A cég a mobiltelefon-piac vezetőjévé vált, megelőzve a nagy riválisait (elsősorban az amerikai piacon népszerű Motorolát és az Ericssont), éves árbevétele az ezredfordulóra meghaladta a 30 milliárd eurót is.

Az új évezred egyik nagy vívmánya az internet széles körű elterjedése, amely magával hozta azt az igényt, hogy a felhasználók út közben, mobil eszközeikről is csatlakozhassanak. 1999-ben debütált a Nokia 7110, amely a cég termékei közül először tartalmazott WAP böngészőt – ma már tudjuk, hogy a WAP lényegében semmire sem volt jó, ellenben a mobilszolgáltatók nagyon sok pénzt kérek el érte. A későbbi modellek viszont már képesek voltak GPRS-en, vagyis csomagkapcsolt technológián keresztül az internetre csatlakozni, amivel lassan ugyan, de a mobilos netezés is beindult.

A 2000-es évek elején még két fontos mérföldköve volt a Nokiának: az első kamerás telefon, a 7650, amit a Különvélemény című film tett híressé, majd az első videofelvételre képes telefon, a furcsa formájú 3650. 2001-ben pedig megérkezett a kimondottan fiataloknak szánt 5510, amely teljes qwerty billentyűzetet, 64 megabájt háttértárat és beépített zenelejátszót is tartalmazott.
A 7650 nem csak a fényképező miatt volt fontos telefonja a Nokiának, hanem mert ez volt a vállalat első olyan készüléke is, amely a Symbian Series 60 szoftverplatformot futtatta. Ezzel a platformmal alapozta meg a vállalat a menetelését az okostelefonok piacán, amelynek aztán az iPhone 2007-es megjelenése és az Android terjedése vetett véget.

A Symbian Series60 négy generációt ért meg. Az első 2002-ben jelent meg a 7650-en, de erre épült a már említett 3650 és több más akkori Nokia-mobil is. A második főverzió (Second Edition) 2003-ban mutatkozott be a kissé bumszli, de nagyon is jól használható Nokia 6600-ban, a harmadik (Third Edition) zászlóvivője pedig a Nokia E- és N-sorozatú készülékei voltak, előbbiek kimondottan az üzletemberek számára készültek, utóbbiak pedig a mobilos fotózás, videózás, zenehallgatás szerelmeseinek.

És akkor minden megváltozott

Mire azonban 2008-ban megjelent a negyedik nagy frissítés, az iPhone és az Android berobbanása egycsapásra érdektelenné tette a piacon a Symbiant, a Nokiának pedig döntenie kellett, merre tovább. A cég élére 2010 őszén került a kanadai Stephen Elop, aki az első, nem finn nemzetiségű vezére a vállalatnak. A feladata nem kisebb volt, mint hogy teljesen megfordítsa a Nokiát, amely az iPhone és az Android hódítása közepette egyáltalán nem tud lépést tartani a hirtelen felértékelődött okostelefon-piacon.

Az iPhone ugyanis nem csak az okostelefon-piac játékszabályait alkotta újra a többujjas érintésre optimalizált felhasználói felületével, hanem a piac méretét is megváltoztatta. Addig az okostelefonok az üzletemberek és geekek drága munkaeszközei vagy játékszerei voltak, az iPhone megjelenése után azonban mindenki okostelefont akart vásárolni, a piac az évi néhány tízmillió darabos méretről hirtelen százmilliós nagyságrendűre robbant. 2006-ban a Canalys szerint 64 millió okostelefont adtak el világszerte, idén ezzel szemben már 1 milliárd okostelefon eladását várja az IDC.

A Nokia az Elopot megelőző vezető, Olli-Pekka Kallasvuo alatt igencsak elkényelmesedett, nem reagált megfelelően az új trendekre, például teljesen lemaradt az érintőképernyős telefonok robbanásáról. Az első érintőképernyős Nokia készülék ugyan 2004-ben érkezett meg (7710), de az első érintőképernyős telefon csak 2008 végén mutatkozott be. Az 5800 XpressMusic még rezisztív, azaz ujjal böködés helyett cerkás matatást elváró rezisztív kijelzővel rendelkezett. az első kapacitív kijelzős Nokia, az X6 megjelenésére 2009 őszéig kellett várni - az iPhone után több mint két évet.

A cég jól érezte, hogy a telefonpiacon a hasonló formájú és felépítésű készülékek miatt egyre fontosabbak lesznek a hozzájuk nyújtott szolgáltatások (nem volt véletlen a NavTeq 2007-es felvásárlása), azonban teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a felhasználók ezeket a szolgáltatásokat olyan érintőképernyős telefonokról szeretnék elérni, amelyek korszerű, stabil és gyors szoftverplatformot futtatnak. Az Apple az iPhone megjelenése óta minden évben nagy frissítést hajtott végre szoftverplatformján, a Google rövid időn belül a nulláról indulva a legütőképesebb operációs rendszerré fejlesztette az Androidot, ezalatt a Nokia által preferált, az évtized elején született Symbian csak szabad szemmel szinte láthatatlan frissítéseket kapott. Pedig a cég  2008-ban teljesen felvásárolta a Symbiant fejlesztő társaságot, és megnyitotta a forrást, hogy a közösség bevonásával új lendületet adjon neki - a platform azonban akkor már senkit nem érdekelt.

Amikor 2007-ben az Apple bemutatta az iPhone-t, majd a Google nem sokkal később színre lépett az Androiddal, az okostelefonok piaca alapjaiban változott meg: a szoftver vált első számú megkülönböztető tényezővé a piaci versenyben, a hardver feladata csak arra korlátozódott, hogy a szoftver életre keljen. Az iPhone hardvere a maga idejében egyáltalán nem volt versenyképes, de az érintőképernyőre optimalizált operációs rendszere és az alkalmazás-piactér modell alapjaiban változtatta meg az okostelefonokról kialakított képet. A Google pedig sikeresen tette magáévá az Apple erényeit, hogy aztán a Windows Mobile-ból és a Symbianból kiábrándult, saját platformmal nem rendelkező mobilgyártók (HTC, LG, Samsung, Motorola, Sony Ericsson) két év alatt nulláról indulva piacvezetővé katapultálják az Androidot. Ennek eredményeképp 2011 tavaszára a Nokia elvesztette az elsőséget az okostelefonok piacán, 2012 elején pedig a Samsung elvette tőle a mobilpiac vezető pozícióját is.

A vállalat még megpróbálkozott egy házon belüli fejlesztéssel, a Linux-alapú Maemóval (amelyből később a MeeGo lett), azonban végül úgy ítélte meg, a MeeGo nem elég potens ahhoz, hogy méltó kihívója legyen az Apple és a Google rendszerének. A MeeGóra mindössze egy telefont épített a cég, az N9-et, amelyet csak kevés országban vezettek be a piacra, így nem is lett sikeres.

Irány Redmond!

Ennek egyik oka, hogy a Nokia 2011 elején a Microsoft frissen piacra dobott okostelefonos platformja mellett tette le a voksát a mára legendássá vált "burning platform memóban", és 2011 végén piacra is dobta első Windows Phone operációs rendszert futtató modelljeit. A Windows Phone 7 az első Lumiák megjelenése idején azonban már több mint egy éves volt, nem volt igazán korszerű sem a hardvertámogatás tekintetében. Hiába tette oda magát a Nokia ütős formatervvel, igényes anyagokkal, jó kamerával, saját térképszolgáltatással, és még akkor is jól hangzó márkanevével, a windowsos modelljei csak kevesek figyelmét keltették fel az iPhone és az androidos mobilok áradata mellett.

Ennek ellenére kialakult egy szűk de lelkes rajongói tábor, akiket a Nokia aztán azzal bőszített fel, hogy az első Lumia modellek után néhány hónappal bejelentette, a következő generációs telefonjai már a visszamenőlegesen nem kompatibilis Windows Phone 8-cal érkeznek, a Windows Phone 7 pedig egy kozmetikai frissítést kap csupán, de nem lesz alkalmas a következő verzióra írt alkalmazások futtatására. Magyarán szólva, aki 2012 elején megvette valamelyik Lumia modellt, csalódással vehette tudomásul, hogy a telefonja egycsapásra elavulttá vált.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ennek ellenére a Nokia révén a Windows Phone mára a harmadik legnagyobb mobilos platformmá nőtte ki magát, bár a mérete csak töredéke a két nagyénak, a legfrissebb eredmények szerint a részesedése nem éri el a 4 százalékot sem. A cég kicsúszott a legnagyobb okostelefon-gyártók közül, ahol mára az Apple mellett csak az Androidra  fogadó ázsiai gyártók tudnak megkapaszkodni. A cég továbbra is a második legnagyobb telefongyártó a Samsung mögött, azonban az eladásainak túlnyomó részét a fejlődő piacokon értékesített filléres “butamobilok” teszik ki.

A piacon rohamosan teret vesztő Nokia több átszervezést és leépítést kellett végrehajtson, hogy költségeit a zuhanó eladásokhoz igazítsa. A készülékgyártás nyereséget szinte egyáltalán nem termel már, hiába emelkedik gyorsan az eladott okostelefonok száma, a mennyisége piaci léptékben mérve maroknyi csupán. A vállalat vezetői valószínűleg úgy látták, jobb lesz megszabadulni a tevékenységtől, amíg ér valamit, a Microsoft pedig örömmel fizetett érte tengerentúli készpénzállományából több milliárd eurót.

Hogy Redmond kezében hogy teljesít majd a Nokia telefongyártó tevékenysége, egyelőre nem tudni. Finnország számára azonban nagy csapást jelent a nemzeti büszkeségként számon tartott cég jelentéktelenné válása. Fredrik Idestram biztosan nem ilyen jövőt szánt a Nokiának.