Szerző: Gálffy Csaba

2013. augusztus 30. 13:40

Mindenki a Foursquare-t akarja?

Öt éves a Foursquare, startupnak már idős, a befektetők szeretnék már látni a befektetés gyümölcseit. A nyereségesség és a tőzsdei belépő még messze van, jöhetnek az újabb befektetők.

A Bloomberg értesülései szerint a Foursquare iránt érdeklődik a Microsoft és az American Express is, mindkét nagy szereplő részesedést szeretne vásárolni a vállalatban. A belsős információk szerint a két cég versengő magatartást mutat, vagyis egymás ellenében licitálnak tulajdonrészre, közös ajánlatot nem tettek a lokációs szolgáltatás részvényeire.

Nem áll jól a széna

A checkin-szolgáltatásként induló Foursquare jelenleg szinte elhanyagolható bevétellel rendelkezik, az egész tavalyi évben mindössze 2 millió dollár bevételre tett szert. Igaz, a cég képviselői szerint a bevételek az elmúlt időszakban negyedévről negyedévre duplázódtak, így hamar értelmezhető szintre léphet az értékesítés volumene. Ez azonban erősen feltételes, a Foursquare öt éves története során nem tudott kidolgozni sikeres, működő üzleti modellt, és egyelőre nem látszik, hogy mikorra válna nyereségessé a vállalkozás.

Foursquare Windows Phone 8-on (forrás: wpcentral.com)

Hasonló kétségei lehetnek a Foursquare befektetőinek is, a közösségi szolgáltatás ugyanis belsős információk szerint eladósorba került, vagy egészben, vagy részben, új befektetők bevonásával. A Bloomberg információi szerint első körben a hitelezőket fizetné ki tulajdonrésszel, a cég ugyanis áprilisban 41 millió dolláros kölcsönt vett fel kockázati befektetőktől, mindennapi működésének finanszírozására, második körben pedig új befektetőket vonnának be, akik a működési költségek fedezése mellett a már meglévő befektetők kiszállását is finanszírozzák.

A hitelfelvétel mellett szólt, hogy elkerülhető maradt a cég értékeléséről szóló vita, általában a "bent" lévő befektetők ugyanis jóval magasabbra értékelik a szolgáltatást, mint a potenciálisan beszálló újak. A konfliktust a cég úgy kerülte meg, hogy a befektetői tőkét hitelként vette fel, ez később, amennyiben a felek meg tudnak egyezni az értékelésről, tulajdonrésszé konvertálható, ha pedig nincs megegyezés, akkor hitelként fizetendő vissza.

Van feltámadás?

A Foursquare az elmúlt hónapokban számos új hirdetési formát vezetett be, a cég értékesítési igazgatója, Steven Rosenblatt szerint az ezekből származó bevétel háromszorosan haladta meg az előzetes célszámokat - Rosenblatt azonban sem a célszámokról, sem a valós értékesítésekről nem adott ki konkrét számokat. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy az új hirdetési forma mintegy 15 százalékos interakciós rátával rendelkezik, miközben a hagyományos mobilos hirdetési formák 1 százalék körül teljesítenek. Az új hirdetési rendszerben a már sikerült egészen nagy üzleteket is megkötni, egy Amerikán kívüli szereplő már több, mint egymillió dollár értékben vett felületet - miközben a cég eredeti terveiben nem is számolt külföldi bevételekkel.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Microsoft és az American Express érdeklődése is könnyedén érthető. Előbbi tovább szeretné erősíteni a "szövetséges" szolgáltatások körét és a Facebook esetében kiválóan működő stratégiát játszaná újra. Akkor a Microsoft viszonylag alacsony értékelés mellett vásárolt stratégiai részesedést a közösségi hálózatban, részben ennek köszönhető, hogy a Google ellenében a saját oldalára tudta állítani a Facebookot. A Foursquare esetében hasonló célja lehet a befektetésnek, a Google ellen kiváló partner lehet az igen erős lokációs adabázissal, véleményekkel, értékelésekkel rendelkező Foursquare.

Az American Express számára a Foursquare marketing- és hűségprogramok szempontjából lenne értékes partner. A két cég már most is együttműködik, Foursquare checkinért cserébe az American Express kártyát használók sok helyen némi kedvezményt kapnak, e kooperáció azonban rejt még kiaknázatlan lehetőségeket.

Bár pusztán spekuláció, továbbra sem zárható ki a Google-féle felvásárlás sem. Belsős információk szerint Marissa Mayer, még a Google Maps termékmenedzsereként a Foursquare-t akarta megszerezni, e tervnek keresztbe tett hirtelen leigazolása a Yahoo élére. A keresőóriás ugyan a mobilos hirdetések piacán tarol, 50 százalék fölötti részesedéssel bír, a lokációs szolgáltatásai használat terén nem érik el a Foursquare-t. A Google eredeti lokációs stratégiája a Yelp felvásárlása lett volna, ez azonban elbukott, a terület kulcsa így továbbra is a Foursquare kezében van, még akkor is, ha a szolgáltatás önmagában pénzügyileg nem életképes.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról