Szerző: Bodnár Ádám

2013. augusztus 1. 10:35

A jen gyengülése mentette meg a Sonyt

Közzétette a június 30-án véget ért első pénzügyi negyedévének eredményeit a Sony. A japán elektronikai gyártó kezére játszott a gyengülő jen, a javuló eredmények szinte kizárólag ennek köszönhetők.

A második naptári negyedévre eső első pénzügyi negyedévben 13 százalékos bevételnövekedést tudott felmutatni a Sony, ez azonban tisztán az árfolyamhatás eredménye, ezt figyelmen kívül hagyva az árbevétel 3 százalékkal csökkent, derül ki a cég által ma közzétett adatokból. A Sony forgalma 1700 milliárd jent, vagyis nagyjából 17,3 milliárd amerikai dollárt tett ki, amihez 36,4 milliárd jen üzemi és 3,5 milliárd jenes nettó eredmény társul - utóbbi mindössze jelképes 35 millió dollár.

Számviteli szempontból tehát a Sony nyereséges, eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat, azt azonban nem lehet állítani, hogy stabilan profitábilis, növekedő pályára tudott volna állni. "Bár a film, a zene és a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó üzletágunk stabilan nyereséges, a nagyobb kihívás az, hogy az elektronikai részleget újraélesszük és profitábilissá tegyük" - mondta az eredmények kapcsán Masaru Kato pénzügyi vezető. "Ezt figyelembe véve szerint a mostani eredmények megfelelőek."

Nem nagyon van mire büszkének lenni

A vállalat szerint a bevételcsökkenés elsősorban a digitális fényképezőgépek és a videokamerák iránt kereslet apadására vezethető vissza - előbbiek értékesítési volumene 40 százalékkal, utóbbiaké pedig 46 százalékkal esett vissza, ahogy az okostelefonok kezdik kiszorítani ezeket az eszközöket a piacról. Az Imaging Products and Solutions üzletág rendkívül rosszul teljesített, változatlan árfolyamon számolva 26 százalékkal csökkent a bevétele, amihez az üzemi eredmény 36 százalékos zsugorodása társult.

A játékdivíziónál a bevétel nominálisan stagnált, az árfolyamhatást leszűrve azonban 15 százalékkal 1,2 milliárd dollárnak megfelelő jenre esett, az üzemi veszteség pedig ötszörösére emelkedett. A cég tájékoztatása szerint a PSP, a PlayStation 2 és a PlayStation 3 eladásai egyaránt csökkentek, mobil konzolokból csupán 600 ezret, asztali konzolokból pedig 1,1 milliót adott el a cég. A játékszoftver-eladások ugyanakkor majdnem másfélszeresére nőttek, 43 millióról 64 millió darabra. A játékokkal foglalkozó divízió 149 millió dollárnak megfelelő üzemi veszteséggel zárt.

Jól teljesített a mobil üzletág, amelynek oka elsősorban a Sony Ericsson beolvasztása. A mobile Products and Communications részleg árbevétele 36 százalékkal ugrott meg egy év alatt (konstans árfolyamon 14 százalékkal), ahogy a Sony majdnem harmadával növelni tudta okostelefon-eladásait és az eladott telefonok átlagos ára is felfelé mozdult el. Ez sem volt elég volt ahhoz, hogy a részleg az egy évvel korábbi üzemi veszteség helyett némi nyereséget tudjon felmutatni, ahhoz arra volt szükség, hogy egy elhatárolt jogdíjbevételből 7 milliárd jen feltűnjön a könyvelésben. A mobil részleg 4 milliárd dollár körüli árbevételből 60 milliós jelképes profitot ért el.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Továbbra sem tud magára találni a lakossági elektronikai üzletág, ahol a bevétel 9 százalékkal nőtt ugyan, de az árfolyamhatást figyelmen kívül hagyva már 9 százalékos csökkenést regisztrált a cég. A Sony tájékoztatása szerint a kulcskategóriákban az eladások csökkentek, a Bravia lapostévékből például 3,1 millió fogyott mindössze, ami 15 százalékkal kevesebb mint egy éve. A vállalat módosította is éves eladásai előrejelzését, 16 millió helyett már csak 15 millió tévé eladásával számol a pénzügyi év végéig, ami 2014 márciusában zárul. A tévérészleg üzemi szinten profitot tudott elérni, amire három éve nem volt példa.

Úgy tűnik, házon marad a zene- és filmrészleg

A cég emellett azt is közölte, továbbra is vizsgálja a Third Point befektetési alap javaslatát, amely szerint önállósítania kellene és tőzsdére kellene vinnie a filmet és zenés részleget, ám a Nikkei üzleti lap bennfentes forrásai szerint az igazgatótanács több tagja is ellenezte az ötletet és a Sony hamarosan formálisan is el fogja azt utasítani - a hírre a részvényárfolyam több mint 3 százalékot gyengült. Daniel Loeb, a Third Point befektetési alap alapítója szerint a tartalomgyártási üzlet jó értékeléssel futhatna a tőzsdén - jóval magasabbal, mint amennyit a Sony keretein belül él. A részleges vagy teljes eladás a Sonynak is jót tenne, fontos tőkét tudna a cég bevonni, amellyel újra beindíthatná a kutatás-fejlesztést és bevásárolhatná magát jelenleg bimbózó, de nagy növekedés előtt álló iparágakba. A Third Point a Sony közkézen levő részvényeinek 7 százalékát birtokolja.

A Sony Pictures és a Sony Music részleg összesen 2,7 milliárd dolláros bevételt ért el a negyedév során, üzemi eredménye mindkettőnek javult, összesen megközelítette a 150 millió dollárt, annak ellenére, hogy a Will Smith főszereplésével forgatott After Earth nem hozta a várt bevételeket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról