Szerző: Gálffy Csaba

2013. július 18. 10:46

IBM: csak a szoftverek mentek

Nőtt az IBM szerződésállománya, de összességében szinte minden részleg és termék forgalma visszaesett. Nőtt ugyanakkor a cég profittermelő képessége, az előző negyedév megbicsaklását követően újra pozitív a befektetői hangulat.

Csökkenő bevételt és profitot jelentett az IBM 2013 második negyedévére, a vállalat forgalma 3,3 százalékkal 24,9 milliárd dollárra esett, míg a nettó profit 3,8 milliárd dollárról 3,2 milliárd dollárra húzódott vissza az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A profit csökkenéséért a vállalat az átszervezések költségét indokolja, amely 1,1 milliárd dollárral befolyásolta az eredményt. Az IBM növelni tudta bruttó eredményhányadát, a tavalyi év 47,6 százalékos értékéhez viszonyítva most több mint egy teljes százalékpontot javítva, 48,7 százalékot ért el. Ebben nagy szerepe van a működés racionalizálásának és a folyó masszív átszervezésnek, amelynek központi eleme a támogató személyzet áthelyezése Indiába.

Az IBM teljesítményét szokás a teljes IT-piac barométerének tekinteni, emiatt nagyon érdekes, hogy most mit jelez a Nagy Kék indikátora a földrajzi régiók tekintetében. A sok negyedéve erősen húzó amerikai piac megtorpant és 3 százalékos visszaesést könyvelt el, míg az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) szintén hosszú ideje tartó visszaesése megállt, a bevételek lényegében stagnáltak ahogy a Dél-Kelet Ázsia régióban is. Szintén stagnálást mutatott a négy nagy fejlődő ország (Brazília, Oroszország, India és Kína), ami aggasztó lehet nem csak az IBM, de a világgazdaság szempontjából is.

Szolgáltatások

Az IBM szolgáltatásokkal foglalkozó részlege kifejezetten gyengén teljesített a negyedév folyamán. Az üzleti szolgáltatásokat nyújtó Global Business Services (GBS) csoport bevétele 1 százalékkal zsugorodott, 4,6 milliárd dollárra, míg a műszaki szolgáltatásokban utazó Global Technology Services (GTS) félmilliárd dollárnyi bevételtől esett el az előző év hasonló időszakához képest, forgalma 4,6 százalékkal, 9,5 milliárd dollárra esett. A visszaesésekben jelentős szerepe volt az árfolyamhatásnak, ezt kiszűrve a GTS enyhén esett, a GBS pedig enyhén nőtt. A teljes szerződésállomány összértéke 141 milliárd dollárt tett ki, ami 7 százalékos növekedést jelent (az árfolyamhatás kiszűrésével).

Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az IBM most folyó átszervezési folyamatai miatt a szolgáltatások nyereségességi mutatói is visszaestek, az egyszeri hatást kiszűrve azonban enyhén emelkedett mind az adózás előtti nyereség, mind a nyereséghányad. Ez elsősorban az igen agresszív kiszervezési kampánynak tudható be, a korábban kiszivárgó értesülések szerint az amerikai szolgáltató részlegének 70 százalékát építi le.

Hardver és szoftver

A vállalat legjobban teljesítő egysége a szoftveres részleg volt, a bevétele 6,4 milliárd dollárra, 4 százalékkal nőttek, ezzel ez az egyetlen szegmens, amelynek forgalma nem zsugorodott. Ezen belül is a szoftverbevételek kétharmadát kitevő köztesréteg-szoftverek (WebSphere, Tivoli, ex-Lotus, Rational) eladásai 10 százalékkal bővültek, a kisebb szeletet alkotó operációs rendszerek azonban 2 százalékkal zsugorodtak. Igen egészséges volt a kereslet a Social Workforce Solutions (volt Lotus) szoftvercsomag iránt, a bevételek 22 százalékkal nőttek.

A hatalmas szolgáltató üzletágak és a szoftverek mellett szinte eltörpül a cég hardveres bevétele, amely a negyedévben 3,8 milliárd dollárt tett ki mindössze, az árfolyamhatás kiszűrésével 11 százalékos visszaesést mutatva. A Power-alapú rendszerek 25 százalékkal zsugorodtak, a UNIX-rendszerek piacával tandemben. A System x 11 százalékot esett, a System z mainframe-eket viszont keresték a tavaly őszi frissítés után, az eladások 10 százalékkal bővültek, a tárolók forgalma azonban újra 7 százalékot csökkent.

Az IBM papírjainak értéke a pénzügyi eredmények hírére óvatosan, 2,6 százalékkal emelkedett, a piac tehát nagyjából ezt a teljesítményt árazta be a Nagy Kék részéről.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról