Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 15. 12:53

Nem akkora biznisz a mobilos fizetés

A korábban vártnál lassabban nyer teret a mobilfizetés az eMarketer szerint, az elemzőcég ezért frissítette piaci prognózisát és a felére csökkentette az idei piaci előrejelzését.

Az első NFC-s okostelefonok megjelenése óta felkapott téma a mobilfizetés, vagyis az a folyamat, amikor egy fizikai üzletben a vásárlás értékét nem készpénzzel vagy bankkártyával egyenlítjük ki, hanem a mobiltelefonunkat használjuk. Az Egyesült Államokban már 2011-ben elindultak az első mobilos tárcák, a Google Wallet például 2011 májusa óta biztosítja a lehetőséget arra, hogy az NFC-képes androidos okostelefont használók (egyelőre csak a Sprint ügyfelek) éttermekben, szórakozóhelyeken vagy boltokban bankkártya nélkül azzal egyenértékű tranzakciót bonyolítsanak kisebb értékű fizetésekkor.

A technológia azonban nem nyert teret annyira gyorsan, mint arra eredetileg számítani lehetett. Az eMarketer elemzőcég szerint 2012-ben az Egyesült Államokban 539 millió dollár értékben bonyolítottak mobilfizetési tranzakciókat, idén ez a szám 1 milliárd dollár fölé emelkedik. A vállalat  tavaly októberben még úgy számolt, 2013-ban 2 milliárd dollár fölé kúszhat a mobilfizetéssel végrehajtott tranzakciók értéke, 2015-re pedig elérheti a 20 milliárd dollárt, a frissített előrejelzés szerint azonban már csak 2016-ra várható a 20 milliárd dolláros szint elérése.

Sok az akadály

Az eMarketer úgy látja, a technológia térnyerését több tényező is hátráltatja. Hiába érkeznek a piacra az NFC-s telefonok, egyelőre az elfogadóhelyek száma viszonylag alacsony - sok kereskedő kivárásra játszik, ez azonban "tyúk vagy tojás" problémát eredményez: ha kevés az elfogadóhely, a vásárlókat nem fogja érdekelni a mobilos fizetés, a vásárlói érdektelenség miatt viszont a kereskedők nem akarnak új POS-terminálra költeni.

Egy másik probléma az eMarketer szerint, hogy túlságosan sok mobiltárca-platform alakult ki az USA-ban, változatos készülékgyártói, mobilszolgáltatói és pénzintézeti támogatással, valamint elfogadóhellyel, így egyik mögött sem alakult ki még a kritikus tömeg. Ráadásul a használt technológiák is eltérőek, van ahol NFC-alapú a fizetés, de vannak olyan elfogadóhelyek, ahol egy  QR-kódot kell a telefonnal leolvasni a tranzakcióhoz. A "fejekben" is vannak még korlátok, amiket a technológia támogatóinak le kell bontania, ilyenek például a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak, vagy azok a tévhitek, amelyek szerint az okostelefonos fizetés lerontaná az akkumulátoros üzemidőt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Rövid távon továbbra is az várható, hogy megmarad egy "keménymag", amely rendszeresen használja a telefonját kisebb értékű tranzakciókhoz, például így vásárolja reggelenként a kávét vagy a tömegközlekedési jegyet. Az eMarketer szerint sokan ki fogják próbálni a mobilos fizetést a közeljövőben kis összegű vásárlások kiegyenlítésekor, de hogy a technológia betör-e a hétköznapokba, az azon múlik, sikerül-e kiterjeszteni a mobillal kifizethető termékek és szolgáltatások körét.

Fejenként ezer dollár mobilról

A kihívások ellenére a növekedés dinamikus, az új prognózis szerint is 50 százalék feletti éves növekedés várható 2015-ig a felhasználók számában, ezt követően pedig 40, majd 31 százalék. Az eMarketer úgy látja, az amerikai mobilhasználók ötöde használja majd fizetésre a telefonját 2017-ben, a mobillal kifizetett termékek és szolgáltatások összesített értéke pedig 58 milliárd dollár fölé nő. Ezt az összeget 54 millió felhasználó hozza össze, vagyis egy felhasználó évente átlagosan ezer dollárt költ majd el a telefonjával négy év múlva.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.