Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 11. 11:19

A cégeknél akar bevágódni a Windows Phone

2014 első felében érkezik egy vállalati használhatóságot javító frissítés a Windows Phone 8-hoz. A Microsoft emellett 36 hónapra bővíti a támogatási időszakot.

A vállalati felhasználóknál szeretne bevágódni a Windows Phone 8, a Microsoft ennek érdekében egy olyan frissítési csomagot tervez kiadni az okostelefonos operációs rendszerhez, amely az jobban használható céges környezetben.

Biztonsági fejlesztések

A Windows Phone 7 kapcsán gyakran felmerült kritikaként, hogy erőteljesen konzumer fókuszú és nem támogatja kellőképpen a vállalati használatot - ebből a szempontból sokan a mai napig a Windows Mobile 6-ot tartják etalonnak. A Windows Phone 8 érdemben nem változtatott ezen, a Microsoft azonban most úgy döntött, kiad egy nagyobb frissítést, ami elsősorban biztonsági képességeket ad az operációs rendszerhez. A megjelenés 2014 első felében esedékes, ami egyfelől igen távolinak tűnik jelenleg.

A hivatalos blogbejegyzés szerint a csomagban érkezik az S/MIME támogatás a levelek tömörítéséhez és titkosításához, a Windows 8.1-ben is megjelenő automatikus VPN a céges hálózat eléréséhez, az EAP-TLS kezelése, amely vállalati Wi-Fi környezetben lehet nélkülözhetetlen, a felhasználói hitelesítéshez a tanúsítványkezelés (enrollment, frissítés, visszavonás), valamint az MDM képességek kiterjesztése. A Microsoft azt ígéri, a vállalati működést támogató csomag telepítése után a Windows Phone 8 működésének sokkal több részletét lehet mobileszköz-menedzsment rendszerekből távolról felügyelni és alkalmasint letiltani, valamint a rendszergazdák az alkalmazások felett is nagyobb kontrollt kapnak, kimondottan tilthatják például egyes programok telepítését.

Hosszú távú support

A vállalat emellett azt is bejelentette, az eddigi 18 hónapról 36 hónapra bővíti ki a Windows Phone 8 támogatási ciklusát, vagyis a megjelenéstől számított 3 évig biztosan érkeznek frissítések az operációs rendszerhez. Ennek értelmében a Windows Phone 7.8 terméktámogatása már 2014 szeptemberében lejár, a Windows Phone 8-é viszont csak 2016 januárjában szűnik meg.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Microsoft várakozásai szerint ezzel javulhat a Windows Phone 8 helyzete  vállalati környezetekben, ahol a beszerzési és üzemeltetési szempontoknál fontos a hosszú távú támogatottság. Ugyanakkor azt a cég is elismeri, a frissítések telepítése nem csak rajta múlik, a patchek terítése régiónként, gyártónként és operátoronként eltérő lehet. Így akár az is előfordulhat mint például az Android esetében: hiába érkezik meg a szoftverhez egy javítás, egyes gyártók modelljeire nem kerül fel rögtön, vagy egyáltalán nem is jelenik meg rájuk.

A Windows Phone egyelőre nem tudott komoly teret nyerni a piacon, a Gartner idei első negyedéves jelentése szerint ugyan a Microsoft rendszere produkálta a legnagyobb növekedést és megközelítette a BlackBerryt az eladások tekintetében, de csak messze lemaradva követi az iOS-t és az Androidot. Az év első három hónapjában 6 millió Windows Phone telefon fogyott, míg iPhone-ból 38 millió, androidosból pedig 156 millió.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról