Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 3. 11:38

Vállalati SSD-gyártót vásárol a SanDisk

Kicsit több mint 300 millió dollárt ad a Smart Storage Systems vállalatért a SanDisk. A flashmemória-alapú termékek gyártójának ez a negyedik akvizíciója a vállalati adattárolás területén.

A SanDisk az egyik legnagyobb vállalat, ha flashmemória-alapú adattárolásról van szó, azonban a cég elsősorban a lakossági szegmensben van jelen memóriakártyáival, pendrive-jaival, illetve SSD-ivel.

A cég mindent megtesz azért, hogy betörjön a vállalati adattárolás területére, ahol jóval nagyobb nyereség érhető el. Ennek jegyében most kicsit több mint 300 millió dollárért megvásárolja a Smart Storage Systems céget, amely kifejezetten vállalati és katonai felhasználásra gyárt SSD-ket. A kaliforniai vállalat közvetetten a Silver Lake kockázati tőkebefektető tulajdonában van, éves forgalma mintegy 100 millió dollárt tesz ki mindössze. Összehasonlításképp: a SanDisk legutóbbi pénzügyi évében 5 milliárd dollár feletti bevételt könyvelhetett el, üzemi nyeresége megközelítette a 700 millió dollárt.

A Smart Storage Systems felvásárlását mindkét cég igazgatótanácsa jóváhagyta, a tranzakció a hatóságok hozzájárulása esetén augusztusban le is zárulhat. A felvásárolt vállalat mintegy 250 dolgozója a SanDisknél folytaja pályafutását. A Smart Storage Systems vállalati és katonai SSD-inek megkülönböztető technológiája a Guardian, amely az egy cellában több bitet tároló NAND flash lapkák fáradását hivatott kiegyenlíteni, ezáltal pedig a teljes lemez élettartamát és strapabírását javítani. A jövőben ez a technológia bekerülhet a SanDisk más termékeibe is.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A SanDisk az évek során a négy olyan céget is felvásárolt, amelyek vállalati adattárolásban utaznak: 2011-ben a vállalati SSD-kre szakosodott Pliant, 2012-ben a flashmemóriára optimalizált adatbázist fejlesztő Schooner Information Technology és a cache-elési megoldásokkal foglalkozó FlashSoft került a SanDisk tulajdonába, idén pedig a Smart Storage Systems került a SanDisk birtokába.

A kaliforniai cég várhatóan a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet majd a flashmemóriás vállalati adattárolási megoldások fejlesztésére és értékesítésére, mivel a tömegpiacon ma már szinte lehetetlen a termékek közti megkülönböztetés, ezáltal az elérhető profit is igen alacsony. Ezt jól mutatja, hogy a SanDisk árbevétele két évvel ezelőtt még meghaladta az 5,6 milliárd dollárt, üzemi eredménye pedig az 1,4 milliárd dollárt is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról