Szerző: Dojcsák Dániel

2013. május 31. 15:39

Krakkóban is várja a startupokat a Deutsche Telekom

A Deutche Telekom csoportszinten erősítené a saját nevelésű startupok ügyét, Berlin után Krakkóban is útnak indult a telekommunikációs cég háttértámogatásával működő inkubációs szervezet, a hub:Raum. Iroda, infrastruktúra és seeding pénz is jár az ígéretes ötleteknek.

A lengyel iteráció célja, hogy a berlinihez hasonló feltételrendszerrel közép- és dél-európai kezdő vállalkozásokat segítsen, tehát nem feltétlenül csak lengyeleket várnak. A magyar Kitchen Budapesthez hasonló formula alapvetően a coworking helyen túl szakértői hátteret, infrastruktúrát és seed finanszírozást ad a jelentkezőknek.

A T-Mobile Poland innovációs csoportjának vezetője, Jakub Probola a HWSW-nek az inkubációs központ nyitásával kapcsolatban elmondta, hogy alapvetően olyan kezdeményezéseknek tudnak aktív segítséget nyújtani, amik a Telekom-csoport valamelyik alapvető szakterületével foglalkoznak. Így az okostelefonos, online és telekommunikációs ötletek számíthatnak extra segítségre, kompetens mentorokra, éles környezetben végezhető tesztekre, piackutatási segítségre.

A krakkói központba egyelőre még csak gyűjtik a jelentkezőket, az iroda április végén nyílt meg hivatalosan. Idén 5 sikeres jelentkezéssel kalkulálnak, amit jövő évben 10 újabb csapat felkarolása követ. A seeding finanszírozás mértéke a tervek szerint csapatonként 30-40 ezer euró lehet maximum, ami teljes egészében felhasználható keret, tehát a Telekom nem számolja el az irodai szolgáltatást és mentori segítséget a startupoknak költségként. A hub:Raum célja, hogy a hozzájuk forduló csapatok teljes egészében az ötlet megvalósításán tudjanak dolgozni és ne kellejen mellette az alapvető megélhetési problémákat is megoldani.

A jelentkezőknél a mentorcsapat vizsgálja magát az ötletet is, illetve az azt prezentáló csapatot is. A tapasztalatok szerint a startupok általában rendelkeznek kellő fejlesztői, programozói tapasztalattal, ez többnyire kiegészül jó dizájner, illetve projektvezetői készségekkel, amiben viszont az eddig látottak szerint hiány van, az szinte mindig az üzleti, üzletfejlesztési képességek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Telekom-csoport ilyen szempontból bizonyára hasznos segítség, de komoly rizikója van annak, hogy egy nagyvállalat által szervezett, támogatott és finanszírozott inkubációs program nem az igazán sikeres, egészen nagyra skálázott vállalatokat szüli. A kínált előnyök, az elérhető szakértők könnyen fordíthatják a fiatal vállalkozókat abba az irányba, hogy a nagyvállalat beszállítói legyenek vagy adott esetben a megoldásaikat integrálják. Ez alapjában véve nem egy rossz szcenárió, de a hub:Raum-tól nem érdemes azt várni, hogy innen bújik ki az új Soundcloud, Spotify, Endomondo vagy az Evernote. Sokkal valószínűbb, hogy a Telekom, illetve a T-Mobile által a jövőben nyújtott egyik szolgáltatás, app vagy egyéb megoldás érkezik a krakkói keltetőből.

Aki úgy érzi, hogy ötlete és csapata illeszkedik ide és szívesen tanulna-dolgozna fél évet Krakkóban, annak az első lépés egy egyszerű jelentkezési ív kitöltése, ami után kezdődhet az érdemi beszélgetés a program vezetőivel, mentoraival.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról