Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 24. 15:38

Laptopon demózták a Tizent

Az Intel és a Samsung még 2011-ben hozta létre a Tizen nevű platformot, amely magába olvasztotta mindkét cég Linux-alapú rendszerét, a MeeGót és a Badát. Az operációs rendszerről azóta csak elvétve hallani, több ígéret és pletyka ellenére még egyetlen készüléket sem jelentettek be rá.

A héten zajló Tizen Developers Conterence rendezvényen meglepő módon nem egy telefonon vagy egy tableten, hanem egy Intel Core i7 processzort tartalmazó noteszgépen volt látható az operációs rendszer 3.0 verziójának az előzetes. Ezen a Tizen Shell környezet futott, amely a GNOME 3 asztali környezeten alapul, és a platformra írt webes alkalmazások mellett natív programokat is futtat - a videóban a Rhythmbox és a Steam is látható egyebek mellett.

A fejlesztők célja láthatóan egy olyan platform létrehozása, amely asztali alkalmazásokat is kiszolgál, ugyanakkor képes futtatni a telefonokra írt webes szoftvereket is, ez pedig könnyű átjárást biztosít a különféle formátumú eszközök között. A felhasználónak nem kell többféle alkalmazást igénybe vennie ugyanarra a feladatra, a telefonos programjai rendelkezésre állnak a PC-jén is - persze ez nem feltétlenül a legjobb megközelítés, egy telefonra fejlesztett, érintőkijelzőre optimalizált szoftver nem biztos hogy ugyanolyan jól kezelhető egy nagy képernyős PC-n billentyűzettel és egérrel.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Egy ilyen operációs rendszerrel kényelmesen megvalósítható a "computing core" koncepció is - a telefont egy nagyobb kijezős, billentyűzetes laptopba dokkolva teljes desktopot kaphat a felhasználó, futtathatja az asztali alkalmazásokat, a telefont abból kivéve pedig maradnak a telefonos appok például. A felhasználási lehetőségekhez igazodó készülékeket a projektben részt vevő Samsung könnyen megtervezhetné és gyárthatná. A Tizen egyébként x86 és ARM processzorokon egyaránt működik.

A platformnak egyébként a múlt héten jelent meg a 2.1 verziója és az SDK-ja, a konferencián elhangzottak szerint ez kerül majd fel az első telefonokra, amelyek az év második felében érkeznek a piacra. A hivatalos Tizen blog szerint a 2.1 változat csak kis finomításokat tartalmaz a 2.0-hoz képest, a módosításokról a kiadási jegyzékben lehet olvasni, az SDK, benne az emulátorral pedig itt érhető el Windows, OS X és Ubuntu Linux operációs rendszerekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról