Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 24. 08:38

Nyári akadémia fejlesztőknek, ingyen

Novák István, a Microsoft regionális igazgatója nyári fejlesztői akadémiát szervez fiatal szoftverfejlesztők számára.

A nyári akadémia célja, hogy a frissen végzett szoftverfejlesztőket olyan ismeretekkel lássa el, amelyek birtokában azok könnyebben be tudnak kapcsolódni már futó fejlesztési projektekbe, segíti az elhelyezkedésüket és a beilleszkedésüket a nagyobb szervezetekbe. A tananyag ennek megfelelően nem technológiai, nem nyelvekről vagy algoritmusokról lesz szó, hanem "soft skillek" fejlesztését tűzi zászlajára - ennek megfelelően bárkinek érdemes részt vennie rajta, függetlenül attól, hogy milyen környezetben, milyen nyelven, milyen típusú alkalmazást fejleszt.

A szervezők szerint egy jó szoftverfejlesztőnek nem csak a szűken vett szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie, hanem értenie kell a szakma mozgatóerőit, fel kell ismernie a társakkal való együttes alkotás örömét. Bár az utóbbi időben a hazai felsőoktatásban is helyet kaptak a szoftverfejlesztés technológiai aspektusain túlmutató ismeretek, mint amilyen a projektszemlélet vagy a csoportos fejlesztés, ez általában kevés ahhoz, hogy a főiskolát vagy egyetemet elhagyó diákok azonnal be tudjanak illeszkedni a szakmába. A nyári akadémia célja, hogy segítsen a végzős, illetve frissen végzett fiataloknak hatékonyabb, a szoftverfejlesztő csapatokba könnyebben beilleszkedő szakemberekké válni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A képzés olyan témákat érint, mint a webes és mobilos alkalmazásfejlesztés, a felhasználói interfész és felhasználói élmény, a felhős alkalmazásfejlesztés gyakorlata, a korszerű szoftverarchitektúrák, a fejlesztői csapatmunka és az agilis módszertanok, a szoftvertesztelési és "leszállítási" kérdések és alapelvek, emellett szó lesz arról is, hogyan tudják a fejlesztők a saját karrierjüket "egyengetni", mit tehetnek azért, hogy ne érezzék a feladataikat "szalagmunkának" és hogyan leljék örömüket a szakmájukban.

A tanfolyamra azok a szoftverfejlesztők jelentkezhetnek, akik ilyen irányú tanulmányokat végeznek vagy végeztek a közelmúltban, életkoruk 18 és 30 év között van. A rendezvény a résztvevők számára ingyenes, a foglalkozások június közepén kezdődnek és kéthetente egy délután zajlanak, munkaidő után. Összesen hat alkalommal találkoznak a diákok és az oktatók, a képzési program sikeres elvégzéséhez a résztvevőknek a hat alkalomból legalább négy alkalommal kell jelen lenniük, és a képzéshez kapcsolódó értékelő íveket kitölteniük.

A rendezvényről bővebb információ a Nyári Fejlesztői Akadémia weboldalán található, ahol már regisztrálni is lehet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról