Szerző: Koi Tamás

2013. április 5. 10:26

Évtizedes trend fordult meg tavaly a tévépiacon

Hosszú ideje fennálló folyamat szakadt meg 2012-ben a tévékészülékek globális piacán. Eddig az olyan nagy sportesemények, mint az olimpia, illetve a nagy nemzetközi futballtornák szinte kivétel nélkül jelentősen növelték a készülékértékesítési volument - tavaly azonban egyetlen szegmensben sem volt növekedés.

A korábbi előrejelzéseknek megfelelően tavaly minden szegmensben visszaesés volt tapasztalható a tévékészülékek globális piacán, ezzel megdőlt az a hosszú évek, évtizedek óta berögzült trend, miszerint a rangos nemzetközi sportesemények (olimpia, futball EB/VB) évében megugrik az értékesítési volumen. A gyártók ehhez képest egyedül a negyedik negyedévben tudtak minimális növekedést elérni a karácsonyi szezonnak köszönhetően, de ez sem tudta ellensúlyozni az év korábbi időszakának csökkenését.

A teljes tévéértékesítési piac végül éves szinten 6 százalékkal, 249 millió darabról 233 millió darabra csökkent. Régiós lebontásban a legnagyobb visszaesés Japánban és Nyugat-Európában tapasztalható (rendre 68 és 15 százalék), míg Észak-Amerika stagnált, a kínai szállítási mennyiség pedig tovább nőtt, igaz csak 6 százalékkal. Érdekesség, hogy a DisplaySearch szerint a legnagyobb növekedést (+17 százalék éves szinten) Kelet-Európa tudta felmutatni, feltételezhetően a több országban - így hazánkban is - folyamatban lévő digitális átállásnak köszönhetően.

Technológiákra lebontva minden szegmensben visszaesést jelentett a DisplaySearch, az eladott LCD-készülékek mennyisége először csökkent a technológia bevezetése óta. A tavaly eladott 233 millió tévékészülék jelentős része (203 millió darab) LCD volt, míg a technológiai ranglétra második fokán a katódsugárcsöves tévék álltak, melyekből még tavaly is eladtak több mint 16 milliót. A plazmatévék forgalma továbbra is meredeken zuhant - mindössze 13,3 millió készülék kelt el tavaly -, korábbi előrejelzések szerint a technológia 2016-ban teljesen eltűnhet a színről.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Gyártók szerinti lebontásban - árbevétel alapján - a tavalyi évben egyértelműen a két koreai szereplőnek, a Samsungnak és az LG Electronicsnak állt a zászló. A két céghez folyt be a teljes értékesítési bevétel 42,7 százaléka (rendre 27,7 és 15 százalék), míg a tradicionális japán tévégyártók (Sony, Panasonic, Sharp) kivétel nélkül jelentős visszaesést könyvelhettek el.

A DisplaySearch korábbi előrejelzése szerint a tavaly csökkenést idén kis mértékű növekedés követheti, a globális tévépiaci értékesítési volumen pedig 2015-re lépheti át először a 250 milliós lélektani határt. Ekkorra az előrejelzések szerint már mérhető lesz az OLED-technológiára épülő készülékek forgalma, de az értékesítési mennyiség még 2016-ban sem haladja meg a tízmillió darabot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról