Szerző: Gálffy Csaba

2013. március 25. 14:54

Windows Blue: íme, az első képernyőképek

Apróbb változásokat hoz a Windows 8-hoz a valószínűleg nyáron megjelenő Windows Blue. A csiszolásként felfogható újdonság sem hozza vissza a Start menüt, az inkonzisztens felületen viszont sok helyen okosan javít.

Kiszivárogtak az első, Windows Blue-ról származó képernyőképek. A szoftver korai, első mérföldkő utáni, második mérföldkő előtti állapotáról már nagyjából leolvashatóak a fejlesztés irányai, a Metro-gyűlölőknek láthatóan nem igyekszik kedvére tenni a redmondi szoftveróriás. A kiszivárgott szoftver build verziója 9364.

A fanyalgóknak érdemes gyorsan kijózanodniuk, marad a Metro (vagy végleges nevén a Modern) felület, a kinézeten azonban alaposan faragott a Microsoft. A csempék az új kiadásban jobban átméretezhetőek, testreszabhatóak, létezik már egészen pici, ikonnyi és hatalmas, az eddigi magasságnak kétszeresével rendelkező csempe is. A beállítások a színvilág és a metrós háttér dolgában is szélesebbek lettek, immár jóval több paraméterrel cicomázhatjuk a felületet, és végre az egyes csempék színe is kedvünkre állítható, így lehet a munka kék, a szórakozás pedig piros hátterű például.

Fontosabb változás, hogy végre a Vezérlőpult teljes funkcionalitása elérhető lesz a többszintűvé váló Modern felületről, magyarítva a Gépházból is, így nem kell az Asztalt megnyitani majd egyes beállítások módosításához. A Windows 8-ban ugyanis roppant inkonzisztens módon felhasználót csak a Modern felületen lehet létrehozni, azt adminisztrátori jogosultsággal felruházni viszont kizárólag a hagyományos Vezérlőpultban lehet, tehát legalább egy váltásra mindenképp szükség van egy egyszerű feladat elvégzéséhez.

A képek tanúsága szerint fejlődik majd a Snap View is, ezentúl nem csak 320 pixel széles lehet a kisméretű alkalmazás, hanem van lehetőség fele-fele arányban, sőt, négy részre is osztani a képernyőt, négy különböző alkalmazás között. Érdemes megemlíteni, hogy egyelőre az Asztal a Windows 8-hoz képest semmiben nem változott, így a Start menü sem tért vissza - persze ez még erősen kiadás előtti szoftver, így ez akár változhat is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Windows Blue a kiszivárgó tervek szerint nagyjából egy időben érkezik a Microsoft összes platformjára, a szerveres, mobilos, PC-s rendszerek néhány hónap eltéréssel kapnak alapos frissítést. A hírek szerint megújulnak a webes szolgáltatások és a metrós alkalmazások is, az egy éves frissítési periódusra minden csapatot ráállítottak tavaly. A Blue frissítés részeként érkezik egyébként az Internet Explorer 11-es változata is, ennek újdonságairól azonban egyelőre semmit nem tudni.

Mi az üzleti modell?

Amit egyelőre nem tudni, hogy a PC-s kiadás üzleti modellje hogyan néz ki pontosan. Elképzelhető, hogy egyszerű frissítésként megjelenik, szinte szervizcsomagként, ebben az esetben minden Windows 8-felhasználó kedvére telepítheti majd és ugyanígy lesz elérhető a Windows RT-t futtató tableteken is. A másik út az Apple által követett üzleti modell, a szintén 12 hónapos frissítési ciklussal rendelkező OS X minden frissítéséért pénz kérnek, igaz, jóval kevesebbet, mint amennyibe egy teljes Windows-licenc kerül (jelenleg 20 dollár).

További változásokért érdemes a Winbeta videóját megnézni:

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról