Szerző: Dojcsák Dániel

2013. március 19. 13:21

Teljesen előfizetéses modellre vált a WhatsApp

A tinédzserek kedvenc üzenetküldő szolgáltatása iOS-en is előfizetéses modellre vált. A WhatsApp jelenlegi modellben az alkalmazásért kér egyszeri összeget a fejlesztő, a jövőben viszont az első év letelte után fizetni kell az SMS-szerű szolgáltatásért.

A WhatsApp azt a könnyűnek tűnő stratégiát választotta, hogy szolgáltatásának felfutása alatt szinte teljesen ingyenesen működik, de egy idő után ebből visszakozni kell, ami majdnem biztosan visszatetszést vált ki az ingyenességet megszokó felhasználókból. Igaz ez még akkor is, ha a jövőbeni előfizetési díj is mindössze egyetlen dollár évente. Az Android után az iOS alkalmazás áll át, de a tervek szerint minden platformon hasonló modell működik majd.

A “lázadást” elkerülendő az előfizetési díj nem vonatkozik a már meglévő felhasználókra. A legnagyobb vonzereje a WhatsAppnak az volt, amivel 100 milliós felhasználói tömeget sikerült magához édesgetnie, hogy nem voltak zavaró hirdetések, nem voltak külön költségek. Androidon jelenleg is ingyenes maga az app, majd az első év végétől kezdve évi egy dollárt kell fizteni. Az elmúlt időszakban egy frissítést követően ráadásul megjelent olyan opció, ami három vagy ötéves előfizetési lehetőséget kínál Androidon 10-25 százalékos kedvezménnyel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy öt évre előre megválthatja bárki az ingyen IP-alapú sms-t mindössze 860 forintért.

1 dollár évente

Jelenleg iOS-en kell fizetni magárt az alkalmazásért - mindössze egyetlen dollárt. A jövőben viszont ez kiegészül az előfizetéses rendszerrel, azzal, amit már Androidon megszokhattak a felhasználók. Valószínűleg ezzel együtt viszont eltűnik az egy dolláros belépési díj. A WhatsApp egyébként főleg Ázsiában népszerű, de Európában és az USA-ban is van már közönsége. Leginkább a Skype-ot is szerető, sok külföldön élő rokonnal, baráttal rendelkező emberek éltetik a loginnév és jelszó nélkül, a mobilszámhoz kötött fiókkal működő üzenetküldőt.

A WhatsApp jelenleg napi 17 milliárd üzenetet továbbít, amivel valószínűleg a legnagyobb ilyen jellegű szolgáltató, megelőzve az Apple iMessage megoldását is, ami tavalyi adat szerint napi 1 milliárd üzenetet küld tovább. Az azonnali üzenetküldőkkel, chatekkel szemben az IP-alapon működő sms-szerű üzenetküldők megbízhatóbbak, kiszámíthatóbbak és jobban illeszkednek egy általános mobilhasználathoz. Főleg azért, mert nem kell felépíteni újra a kapcsolati hálót, hanem a mobilban lévő telefonszámok közül mindenki elérhető, aki használja az alkalmazást, de a külsősök is kaphatnak üzenetet, igaz, az sms-ként megy át a mobilhálózaton.

Az évi egydolláros díj ugyan nem tűnik soknak, viszont a szolgáltatásnak már most, csak Androidon több mint 100 millió ügyfele van, de a kliens elérhető iOS-en, Windows Phone-on, BlackBerry-n, sőt, Nokia S40 és Symbian platformokon is. Ez utóbbiak biztosítják, hogy a WhatsApp nem csak a technológiailag fejlett közösségekben képes hódítani, hanem bárhol.

Az üzleti modell korábban arra épített, hogy a szolgáltatáson belül extra képességeket vagy tartalmakat lehet majd venni, illetve közösségi játékokért és ingyenes hanghívásokért szeretett volna pénzt kérni és azzal bevételt generálni. Ezeknek a volumene azonban nem érte el a szükséges mértéket, be kellett indítani a pénztermelő képességet. A cég vezérigazgatójával készült egy interjú, amiben Jan Koum hárította az arra vonatkozó kérdéseket, hogy mikor történik az átállás, illetve az esetleges felvásárlással kapcsolatos találgatások elől is kitért.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Kuom elmondása szerint annak ellenére jó a mobilszolgáltatókkal a kapcsolat, hogy valójában bevételt happol el előlük a WhatsApp. A mobiloperátorok ugyan veszítenek az SMS-bevételekből, de közben mobilinternetet tudnak eladni, ami középtávon jobb nekik. Ráadásul a magyar gyakorlattal ellentétben sok országban az SMS nem tényező a bevételi oldalon, adott esetben ezresével adják “ajándékba” az előfizetéses csomagokhoz.

Nem Skype

A WhatsApp stratégiája lehetne az is, hogy szép lassan felnő a Skype mellé, de úgy tűnik a cég ezt egyáltalán nem akarja. A nyilatkozatokból kiderül, hogy nem is tervezik, hogy asztali kliens jelenjen meg, bár a “mobile-only” az Instagram esetében is addig tartott, amíg fel nem vásárolta a Facebook. Emellett viszont arról is szó esett, hogy a videóchat funkció sincs a tervek közt, így a Whatsapp teljesen elhatárolja magát a Skype piacától.

A szolgáltatás Délkelet-Ázsiában a legnépszerűbb, ahol a mobilpiac egyre erősebb és látszólag a trendek teljesen függetlenek az amerikai és nyugat-európai divatoktól. Amennyiben a cég sikeresen optimalizálja a háttérrendszer működését és képes olcsón kiszolgálni a több százmillió felhasználót, akkor az évi egy dolláros előfizetési díj bőven elegendő hasznot termelhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról