Szerző: Dojcsák Dániel

2013. március 18. 11:20

A Dropbox megvette a hirtelen népszerűvé vált Mailbox-ot

A Dropbox felvásárolta a nemrégiben a hype-vonatra felült Mailbox e-mail klienst. A cloud alapú fájltárolással foglalkozó cégnek ez az első olyan felvásárlása, ami nem az alapvető üzleti funkciójával kapcsolatos. A két termék között első ránézésre csak a “box” szó a közös pont.

A Mailbox egy olyan, egyelőre csak iOS készülékekre elérhető Gmail fiók elé épülő e-mail kliens, ami azt ígéri, hogy hatékonyabbá teszi a közös munkát és újszerűvé a levelezést. A mindig valami exkluzív újdonságra vágyó iOS-felhasználókat teljesen elvarázsolja néhány egyszerű funkció, mint például az, hogy a bejövő e-mailek értesítésénél van “szundi” funkció, tehát el lehet őket halasztani, vagy az, hogy a levelek sorrendjét manuálisan lehet állítani.

A Mailbox egy hirtelen jött őrület, az alkalmazásnak még rendes saját domain-je sincs a túl általános név miatt és az app mindössze 37 napja van piacon. A siker azonban óriási, több mint fél millióan vannak jelenleg is a várólistán, összesen 1,3 millióan jelentkeztek, hogy szeretnék az elsők közt használni. Az iPhone felhasználók úgy várják a meghívójuk érkezését, mint anno az androidosok az Instagramot.

Technológia és tudás

A friss startup iránti érdeklődést viszont nem csak a felhasználók tanúsítottak, hanem úgy tűnik más webes szolgáltatók is. A Mailbox fejlesztőjét az Orchestra-t 13 alkalmazottjával együtt a Dropbox felvásárolta. A 13 fős stábban vannak volt Apple alkalmazottak és kutatók a Stanford Egyetemről is. A vásárlás pontos feltételei hivatalosan nem ismertek, de a TechCrunch információi szerint 100 millió dollár körüli összegért mondtak le tulajdonukról az alapítók.

A Dropbox véleménye, hogy a segítségükkel a Mailbox sokkal nagyobb közönséget érhet el sokkal gyorsabban, a közös pont a két cég stratégiájában pedig fontos kapocs: mindkettő azt szeretné, ha az emberek online élete egyszerűbbé válna. Jelenleg úgy fest, hogy a Dropbox nem olvasztja be a Mailbox-ot, hanem teljesen különálló alkalmazásként tartja a piacon, de eközben a Mailbox technológiáját felhasználja a Dropbox funkcióinak fejlesztésére. Nyilvánvaló irány lehet a Dropbox, mint e-mail csatolmánykezelő használata, de ezen felül más kombinációk is kieshetnek az együttműködésből.

A Mailbox víziója egyébként érdekes, hiszen egy elavult, a fiatalok által már nagyon ritkán használt technológiát szeretne megreformálni, amit az internetet csak magáncélra használó emberek csak nagyon ritkán vesznek már igénybe. Korábban a Google Wave missziója is az volt, hogy az online kommunikációt forradalmasítja, ez a terv azonban hamvába holt.

To-Do demo

A Mailbox nem menne ennyire messzire, mindössze a levelezés korlátait bontaná le kissé és egészítené ki olyan képességekkel, amihez például a To-Do alkalmazásokban már hozzászoktunk. A párhuzam nem véletlen, az Orchestra 2011-ben a céggel azonos néven megjelentetett már egy To-Do appot, ami szintén a gyors szinkronizációval, emlékeztetőkkel, ismétlések beállításával, e-mail integrációval és kollaborációs képességekkel szeretett volna kitűnni. E-mail alkalmazást azonban ma már kevesen fejlesztenek, ezen az oldalon könnyebb lehetett kitűnni.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Üzleti modell a startup mögött nem lehetett más, mint a tiszta exit cél, hiszen akár a levelezés, akár a To-Do funkciókat nézzük, túl erős az ingyenes piac, nem elképzelhető, hogy felhasználói oldalról fizettetni lehetne. A kompetencia bizonyításával és egy életképesnek tűni, felhasználók által vágyott app kiadásával sikerült felkelteni a 100 milliónál több felhasználóval rendelkező, 4 milliárd dollárra értékelt, 250 alkalmazottat foglalkoztató Dropbox érdeklődését.

A Mailbox őrület minden bizonnyal néhány hónap alatt alábbhagy és az is előfordulhat, hogy soha többé nem hallunk róluk, viszont a Dropbox berkein belül a csapat már hatásosan dolgozhat tovább. A történet leginkább kezdő startup vállalkozások számára lehet példamutató. Nem feltétlenül kell világmegváltó terméket fenntartani, a piac igényli a moduláris megoldásokat is, amiket meglévő vállalatok beilleszthetnek saját testükbe.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.