Szerző: Koi Tamás

2013. március 1. 13:32

Növekvő bevétel a Magyar Telekomnál

A vártnál kedvezőbb éves üzleti eredményeket jelentett február végén a Magyar Telekom csoport. A cég árbevétele nőtt és kilábalt a veszteségből is - különösen jól teljesítettek az energiapiaci termékek.

Az előzetes elemzői konszenzust meghaladó mértékű, kedvező pénzügyi mutatókkal zárta a tavalyi évet az ország legnagyobb távközlési multija, a Magyar Telekom csoport. A vállalat ugyan a negyedik negyedévben csekély mértékű veszteségbe futott, bevétele éves szinten csekély mértékben, 159,4-ről 164.9 milliárd forintra nőtt, elsősorban a jól teljesítő energiaszolgáltatások (földgáz, áram), valamint a növekvő TV, és az okostelefon értékesítéseknek köszönhetően.

A 3,4 százalékos bevételnövekedés mellett az EBITDA 20,7%-kal 46,7 milliárd forintról 37,0 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta 22,5%-ot ért el. A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek és elhatárolások, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a különadó és az új távközlési adó nélkül számolt EBITDA a negyedik negyedévben 9,1%-kal 57,7 milliárd forintról 52,5 milliárd forintra mérséklődött 2011 negyedik negyedévéhez képest.

A vállalat az éves előirányzott tervhez képes többet költött beruházásokra tavaly: a beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 8,6 milliárd forinttal 83,8 milliárd forintról 92,4 milliárd forintra nőtt 2012-ben 2011-hez képest. 2012-ben a CAPEX teljes összegéből a Telekom Magyarország szegmensre 57,8 milliárd forint, a T-Systems Magyarország szegmensre 5,2 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 24,6 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,2 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. A magyarországi szegmens beruházási tétele nem tartalmazza a tavalyi spektrumaukción elköltött 10,9 milliárd forintot.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Telekom Magyarország szegmensen belül a lakossági szolgáltatások közül a legjobban az energiatermékek teljesítettek. A cég egy év alatt több mint 70 ezer új, áramszogláltatásra előfizető ügyfelet és 42 ezer új, gázszolgáltatásra előfizető ügyfelet szerzett. A vállalat teljes televíziós előfizetői bázisa tavaly év végén elérte a 835 ezret, a legnagyobb növekedést ezúttal is az IPTV technológia hozta: egy év alatt 87 ezer új IPTV ügyfél csatlakozott, miközben 40 ezer kábeltévés előfizetővel kevesebbet szolgált ki a cég.

A szolgáltató a magyar mobilpiacon az adattermékek terén kifejezetten erős növekedést ért el tavaly: a mobil szélessávú előfizetők száma egy év alatta 391 ezerrel, 1 millió 362 ezerre nőtt. A bővülés ugyanakkor így is alulteljesítette a piaci átlagot, a Telekom részesedése ugyanis 48,7 százalékról 45,8 százalékra esett vissza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról