Szerző: HIRDETÉS

2013. február 26. 12:08

Cisco: megtérülő felügyelet, bezárkózás nélkül

A Cisco Unified Computing egységes, hatékony felügyeletet kínál más gyártók eszközeihez is.

Indulása után három évvel hatalmas siker a Cisco szerveres üzletága, az adatközponti kiszolgálók piacán már a harmadik szereplőnek számít, az Egyesült Államokban pedig megszerezte a negyedik negyedévben a második helyezést is. A Cisco mindezt úgy érte el, hogy fejlesztéseivel egy szűkebb piaci szegmensre, az adatközpontokra fókuszált, portfóliójában pedig az adatközponti hálózati eszközök mellett néhány, teljesen új alapokra fejlesztett rack és blade formátumú termék szerepel. A vállalat víziója (és annak közvetlen előnyei) tetszenek a felhasználó szervezeteknek, ezt mutatja a piaci siker.

Egységes felügyelet, bezárkózás nélkül?

A Cisco víziója szerint az adatközpont hasonló utat jár be, mint az elmúlt 20 évben a személyi számítógépek. Míg a PC-nél a perifériák hardveres integrációja vezette a trendet, az adatközpont esetében többek között a szoftveres integráció útját járja az iparág, az egyes különálló komponensek közös felügyeleti réteget kapnak és egyre jobban és magasabb szinten képesek együttműködni a kiterjedt iparági szabványoknak megfelelően.

A cég mottója szerint azonban az integráció nem jelenti szükségszerűen az „egyszínű”, egyetlen forrásból származó informatikát – a Cisco például hangsúlyozottan nem akar „mindenhez érteni”: az x86-os kiszolgálók gyorsan növekvő piacára logikus volt belépni, a komplexebb, önmagukban is integrált megoldásnak számító tárolók terén azonban inkább a piacvezető  gyártókkal (EMC-VMware, NetApp) alakítottak ki stratégiai együttműködést. Ennek eredménye például az EMC-vel és VMware-rel a VCE/V-Block együttműködés, továbbá a NetApp-pal a FlexPod és ExpressPod szerver-switch-tároló integrált termékcsalád, amelyek a közepes- és nagyvállalatok igényeit is képesek lefedni, miközben kiválóan illeszkednek a Cisco egységes felügyeleti rendszerébe.  Ezen termékek egységes, optimalizált megoldások, egységes szállítói és szervizháttérrel rendelkeznek.

A Cisco-vízióba talál a Cloupia tavaly novemberi felvásárlása is, a menedzsment-rendszer automatizálni tudja a kiszolgáló, a hálózat és a tároló, valamint a virtuálizáció és az azon futó operációs rendszer beállításait és feladatait is, amivel egy lépéssel megint közelebb került a Cisco a teljesértékű privát felhőhöz. A Cisco adatközpontokért felelős regionális vezetője, Takács Gábor azonban siet tisztázni, hogy a Cloupia (és a többi Cisco termék) továbbra is a partneri viszonyokról szól, a rendszer nyílt kommunikációs szabványokat és API-kat használ, így bármely beszállító építhet olyan eszközöket, amely együttműködik a Cisco szoftveres ernyőjével.

Partnerségek a futó alkalmazások oldalára is kiterjednek, a Cisco-SAP együttműködés eredményeképp egy ideje már UCS-alapokon is elérhető HANA analitikai célgép, mára pedig minden HANÁ-val kapcsolatos problémára található ciscós megoldás.

Költségcsökkentés – vagy strukturális átalakulás

A kutatások szerint az IT erőforrásainak mindössze egynegyede-egyötöde jut valódi üzleti érték előállítására, a többit az új rendszerek üzembe állítása és a meglévő rendszerek üzemeltetése emészti fel. A magas szinten automatizált, egységes menedzsmenttel rendelkező adatközpont bevezetése ezért nem öncélú, a könnyebb, egyszerűbb kezelhetőséggel megspórolt mérnökórák a szervezeten belül újrahasznosíthatóak, a szakemberek a triviális feladatok helyett komplexebb, magasabb hozzáadott értéket teremtő munkával foglalkozhatnak. Ugyan Magyarországon a bérszínvonal nem olyan magas, mint a fejlettebb országokban, az emberi munkaerő természetesen nálunk is korlátozott, annak hatékony beosztása magasabb színvonalú IT-szolgáltatást eredményez – erre pedig mindig, minden szervezetnél van igény.

[A Cisco megbízásából készített anyag.]

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról