Szerző: Gálffy Csaba

2013. február 25. 13:14

Nokia: lefelé bővül a Lumia család

Erős modellekkel terjeszkedik lefelé a Lumia család, a 720-as modell a középkategóriába érkezik, az 520 pedig egészen új vásárlóközönség felé hozza majd el a Windows Phone 8-at, 140 eurós nettó áron.

A Nokia új, és első látásra igen meggyőző választ adott arra a kérdésre, hogy mi fér fér egy 140 eurós okostelefonba. A Lumia 520, mint a finnek Windows Phone-nal töltött családjának legolcsóbb tagja, egészen potens hardvert és a nagyobb testvéreknél megszokott szoftveres körítést kapja. A Lumia 520 tömege 124 gramm,vastagsága hajszállal marad 1 centi alatt (9,9 milliméter) alatt, a kijelző átmérője pedig 4 hüvelyk, ezzel mindenben megfelel a középkategóriás telefonok jellegzetességeinek.

A hardver bőségesen megfelel, sőt, némileg ki is emelkedik a kategóriából. A hátsó kamera 5 megapixeles felbontású, lencserendszere pedig a Nokia szerint megegyezik a csúcskategóriás 920 hasonló moduljával. A készülék 720p-s felbontású videót másodpercenként 30 képkocka sebességgel képes rögzíteni - előlapi kamerát azonban valamiért nem kapott, így a videotelefonálás csak egyirányú lehet az 520-as Lumiával. A beépített tárhely egységesen 8 gigabájt, jó hír, hogy ez akár további 64 gigabájttal bővíthető a microSD-sloton keresztül.

A processzorról annyit tudni, hogy kétmagos, 1 GHz-es órajelen futó Snapdragon S4 lapka dolgozik benne, fél gigabájt RAM társaságában. A specifikációs lista kiemelkedő eleme a 4 hüvelykes, WVGA felbontású IPS LCD kijelző, amely karcmentes üvegborítást kapott, kapacitív érzékelője pedig nagy érzékenységű, kesztyűs kézzel is bánhatunk vele. A specifikációs listáról az olyan finomságok mint az NFC vagy a vezeték nélküli töltés hiányoznak, de az alacsony ár bizonyos kompromisszumokat igényel. Nagyobb érvágás lehet az 1430 mAh kapacitású akku, bár a Nokia szerint ez is elegendő 9,6 óra beszélgetésre.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Nokia Lumia 520 az első negyedév folyamán, tehát március végéig Hong Kongban és Vietnamban lesz elérhető, az értékesítés a második negyedévben válik globálissá, ekkor jelenik meg a modell Európa, Ázsia, Dél-Amerika és Afrika piacain, az Egyesült Államokban a T-Mobile hálózatán lesz majd elérhető.

Lumia 720

Az öttagúra bővülő paletta kellős közepén foglal helyet a Lumia 720, amely minden tekintetben szigorúan középutas. A kijelző mérete 4,3 hüvelyk, 9 milliméteres vastagságával pedig a legvékonyabb Lumia a Nokia kínálatában. A hardveres specifikációk megfelelnek a Lumia 520 hasonló adatainak, ugyanúgy gigahertzes Snapdragon S4 dolgozik benne fél giga memóriával, a kijelző felbontása itt is WVGA (800x480 pixel), az érintőpanel pedig szuperérzékeny. A háttértár 8 gigabájt, ezt microSD kártyával bővíthető. Vannak persze különbségek is, a 720 jobb, 6,7 megapixeles (f/1,9 blendéjű) kamerát kapott, a Nokia szerint gyenge fényviszonyok között is kiváló képeket készít.

A két telefon között a jelentős különbséget a készülékház adja, a barcelonai sajtó egyöntetű véleménye szerint a 720 háza eddig a legjobb az 20-as sorozatú Lumiák között, jobb, mint a családot vezető 920-asé. Érdekesség, hogy a 720 nem tartalmazza alapértelmezésben a vezeték nélküli töltést, de ezt a hátlapon található csatlakozónak köszönhetően utólag is megtehetjük, ilyenkor a készülék vastagsága kissé megnő. A 720 akkuja a nagyobb alapterületnek megfelelően valamivel nagyobb lett, 2000 mAh.

A Nokia Lumia 720 kistestvéréhez hasonlóan 5 színben kerül piacra, nettó 250 eurós áron, márciusig Szingapúr, Vietnam és Hong Kong lakói örvendhetnek, a nyár közepére azonban világszerte, így Európában is elérhető lesz a modell.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról