Szerző: Dojcsák Dániel

2013. február 20. 07:56

Kézbe vettük az új HTC One-t

Egy tegnapi londoni eseményen a HTC előrukkolt idei csúcsmodelljével, az aluházas One-nal. Arra minden bizonnyal rájöttek, hogy egy terméket nem a hardverspecifikációk adnak el, nem véletlen, hogy a londoni bemutatón idén egy szót sem ejtettek ezekről.

A HWSW a HTC londoni termékbemutatóján járt, ahol a résztvevők elsőként foghatták kézbe az új HTC One készüléket. A cég vezetője, Peter Chou szívhez szóló beszédében arra próbálta terelni a hallgatóság figyelmét, hogy az okostelefon személyes tárgy, olyan eszköz, amit már azok is használnak, akik nem asztali PC-n nőttek fel. A széles tömegekhez akar épp ezért a HTC szólni, mindezt a megszokott prémium köntösben.

A vállalat idén a hangsúlyt nem arra helyezte, hogy a mobil a geekek számára fontos statisztikákban legyen erős, hanem a Samsungtól és az Apple-től ellesve a fontosabb fogásokat, ismét egy egyedi felületre, extra tartalomra és szemkápráztató funkciókra fókuszált. A HTC annyira sem tartotta fontosnak a specifikációk ismertetését, hogy az egyórás bemutató prezentációban még az sem hangzott el, hogy mekkora a kijelző, ezért az adatokat a HWSW is csak a cikk végén közli, aki még nem kereste fel a GSMArena HTC One adatlapját és kíváncsi, az lapozzon a végére.

Nem számít a hardver

Az idei HTC-bemutatónak több különlegessége is volt. Mindjárt az első és legfontosabb, hogy a tajvani cég levonta a következtetés, hogy a piac legjobb vagy majdnem legjobb eszközéből képtelenek voltak igazi divatot kreálni, nem tudtak megfelelő mennyiséget eladni. Ennek oka a gyenge marketingben, rossz logisztikában és elnagyolt szolgáltatói partnerségekben keresendő. Idén fordult a kocka: a HTC One 2-3 hét múlva egyszerre több mint 80 országban és összesen 185 szolgáltatónál startol el világszerte. Magyarországon a HWSW információi szerint mindhárom operátornál egyszerre jelenik meg a készülék, forrásaink szerint mindez március második hetében már meg is történik. Árakról egyelőre nincs adatunk.

A világszerte egységes rajt biztosan jelent egy központi erős média- és kereskedelmi kampányt, jelenti azt is, hogy még a villanás elhalványulása előtt a nép vásárolni is tud, nem kell hónapokat várni az új csúcsmobilra. A Samsung még csak a következő hetekben jelenti be a Galaxy S4-et, így az idén is biztosan később jön tarolni, a HTC One eljövetelét leginkább a Sony Xperia Z és a Blackberry Z10 bánhatja.

CNC

Ez utóbbi ráadásul azért is, mert a két mobil dizájnban nagyon is hasonlít egymásra. Ha lehetne ennyire gyorsan másolni, akkor mondhatnánk, hogy a One koppintás, nagyon hasonlít a Z10-re, csak a nagyobb kijelző miatt az arányai mások kicsit. Az alul-felül előlapi hangszóró miatt ugyan 4 milliméterrel magasabb a One mint elődje a One X, illetve 10 grammal nehezebb is. Cserébe viszont egy teljes egészében fém, egy alumíniumdarabból forgácsolt házat kapunk, ami a szokottnál is elegánsabb - úgy tűnik idén már nem okoz gondot a fémház és az NFC együttes használata sem. Sajnos az alumínium kopási tulajdonságai továbbra sem változtak, első tesztünk szerint a One is viszonylag könnyen karcos lesz más fém tárgyakkal való találkozástól. Praktikus lehet a szürke verziót választani, azon kevésbé látszik, mint a feketén.

A két előlapi hangfal a gyártó szerint is fontos tulajdonság, ráadásul az ezúttal fémbe ültetett, ugyanúgy apró lyuksoron keresztül megszólaló hangsugárzók elé a One X -hoz hasonlóan egy kraftos erősítő került, így nem kell csendszobába vonulni, ha fülhallgató nélkül szeretnénk meghallgatni egy YouTube-videót. Mivel a londoni eseményen végi üvöltött a zene, ezért ezt, az egyébként HTC BoomSound-nak keresztelt képességet nem lehetett érdemben tesztelni.

Marketing hablaty

A HTC marketingrészlege véget vetett a "megapixel-háborúnak" is, mégpedig olyan módon, hogy idén nem csak nem növelte, de jelentősen csökkentette is a mobilos fotózás effektív felbontását, mégpedig 4 megapixelre. Valószínűleg ugyanolyan 8-14 megapixeles érzékelője van az új One-nak is mint a konkurenseknek, de itt szoftveres bűvészkedés révén a felbontást inkább a fényerő növelésére, a zaj csökkentésére, illetve 60 fps-es HD videók készítésére használja a mobil. A gyors próba alapján úgy tűnik, hogy ez a feladat sikerült, a videók képek, effektek mind úgy működnek, ahogy a gyártó ígéri.

A kérdés csak az, hogy vajon a mindennapi életben ezek közül fogunk-e használni bármit vagy megint sikerült két tucat felesleges extrával súlyosbítani a szoftvert. Ugyanez vonatkozik a HTC Zoe nevű megoldásra is, ami a fényképexponálás után/közben készít egy pár másodperces videót is. Ez bizonyára csábító a Twitter Vine vagy a Snapchat által fertőzött tinédzsereknek, illetve azoknak, akik elhiszik, hogy a megelevenedő galéria tényleg számít.

A valóság az, hogy az igazi érdekességeket a Samsunghoz hasonlóan nem a színpadi előadásban kellett keresni, hanem gyorsan meg kellett ragadni egy  tesztkészüléket és megnézni, hogy mi változott. Az első finomság egy új költöztetőeszköz, ami akár egy korábbi HTC-ről, akár más mobilról pillanatok alatt átszívja az adatokat. Ilyen volt már eddig is a HTC Sense-ben, de fejlődött a funkció, akár QR-kódos összekapcsolással is el lehet indítani, illetve már nem csak lassú Bluetooth-on, hanem az új okostelefon saját maga által létesített Wi-Fi-jén keresztül is jöhetnek a nevek, képek és beállítások. Egy másik apróság, hogy a One X-nél még osztott belső memória immár teljesen szabadon használható fel.

Bénázás

A HTC szokása volt az elmúlt években a gombok cserélgetése, ezt ismét sikerült eljátszani, a bekapcsológomb megint bal oldalra került, a home gomb pedig jobbra csúszott, a multitask helyére, ami eltűnt teljesen. Adná magát, hogy a back és a home között lévő htc felirat nyomható legyen, ahogyan az Android grafikus dizájnja is arra épül, hogy minden azonosítható UI-elem interaktív. Ehhez képest ez itt halott, a htc gomb nem gomb. Plusz pont jár viszont az Android 4.2 többfelhasználós módjának egyedi implementálásáért. Okostelefonoknál gyakorltilag értelmezhetetlen a több user, kivéve azoknál, akiknek van gyermeke. Ezért a tableteknél használható több fiók helyett itt egy egyszerű gyerekmód került be, ami egy könnyű feloldómintával indul és csak korlátozott funkcionalitást ad a szülő okoskészülékére rászabadult csemetének.

A HTC újabb próbálkozást tett az Android arcának eltakarására, ebből lett a kissé Windows Phone-ra hajazó csempés hírfolyam. A válogatott forrásokból ömlenek a nagyfelbontású képekkel dekorált sztorik, közvetlenül a home screenre, mégpedig az elsődlegesre. A feloldás után a saját válogatásunk ugrik elő, az appok listája, további ikonok és widgetek csúsztatásra vagy a kissé elmaszkírozott app menü megnyitásával jönnek elő. A beállítások menü is tovább ment a Sense útján és távolodott a Holo dizájntól. A felület szép, kissé túl szellős, nagyok az ikonok, sok a térköz. A Sense távolodása a gyári Androidtól lehet jó és rossz hír is, ezt mindenki döntse el saját ízlése szerint. A csempés hírfolyam azonban elég kétségesnek tűnik - egy beépített RSS- és egyéb feed-olvasó, ami rá akarja magát erőszakolni a felhasználóra. Ez a Sony Ericsson Timescape-nek sem sikerült, ennek sem jósolunk komoly jövőt.

Sebes

Minden apróságon túl, az viszont elvitathatatlan érdeme az új HTC One-nak, hogy minden eddigi okostelefonos készüléknél finomabb, folyamatosabb és aprólékosabb minden animáció, grafika, mozgás. A felületek nem hogy nem akadnak meg, de szinte csúsznak, s látszik, hogy ezúttal ezt nem egyszerűen erőből oldották meg, hanem optimalizáltak is keményen. Az igazi próbát persze majd az éles teszt jelenti, amikor nem egy drótra erősített kiállítási példányt, hanem a végleges szoftverrel érkező készüléket nyúzzuk.

Az ígért specifikációlista legfontosabb elemei pedig addig is a következőek: ahogyan várható volt, ahogy minden idei csúcsmobil, a HTC One is Full HD, azaz 1920x1080 pixeles kijelzőt kapott, viszont Tajvanon volt józan ész, és ez nem járt együtt egy a kijelző növekedésével, maradtak a 4,7 hüvelykes átlónál. Ezzel viszont sikerült beállítani egy új pixelsűrűségi rekordot: 469 ppi. Mindezt a Corning Gorilla Glass 2 védelme mögé rejtették egy LCD3 panelbe, az eddigi IPS LCD2 helyett. A fényerő nem különbözik érdemben, a felbontás és a színek viszont a tavalyi 720p kijelzőkhöz képest jól láthatóak.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A rendszert egy egészen új, Qualcomm Snapdragon 600 rendszerchip hajtja, ami egy 1,7 GHz-es négymagos processzort és egy Adreno 320 grafikus magot rejt - ezek szerint a HTC házassága az NVIDIA-val rövid volt. Operatív memóriából 2 gigabájt, tárhelyből pedig 32 vagy 64 gigabájt került a gépbe, hálózatok közül boldugul a gyors LTE-vel is, az összes Wi-Fi szabvánnyal, NFC-vel és a Bluetooth 4.0-val is. A GPS mellett a Glonass műholdakat is látja a One, viszont a specifikáció nem említi a barométert, ami a magasságmeghatározásnál kulcsfontosságú pedig.

Hamar jön a népítélet

Mindehhez pedig egy 2300 mAh-s akkumulátor társul, amiről nehéz megmondani, hogy elég lesz-e vagy sem, hiszen azt leginkább a fogyasztás, a szoftver optimalizálása, a kijelző és a hálózati chipek éhsége határozza meg. A dobozból a HTC One még Android 4.1.2-vel bújik elő, de elvileg azonnal frissíthető lesz 4.2.2-re. Ennek az oka valószínűleg az, hogy az egyidejű induláshoz már jóideje gyártani kellett a készüléket és nem volt idő megvárni az új szoftvert. Rövid heteken belül indulhat az értékesítés, ami a HTC szempontjából sorsfordító, vagy sorsmegpecsételő lehet. Várjuk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról