A rendszer, ami sosem omlik össze

A University College London kutatói olyan számítógépet terveztek, ami a természet működését és annak véletlenszerűségét utánozza, és ezzel a rendszerösszeomlás egyik legfontosabb okát küszöböli ki: félreteszi a szekvenciális utasítás végrehajtást. “A természet nem ilyen” - mondta a New Scientist lapnak Peter Bentley, a UCL informatikusa. “A folyamatai felosztottak, decentralizáltak és probabilisztikusak. Ezzel együtt hibatoleránsak, képesek meggyógyítani magukat. Egy számítógépnek is meg kellene tudni csinálni ezt.”

Minderre remek példa az ember: az, hogy létezésünk alatt gondolkodunk, illetve reagálunk és válaszolunk a külvilág történéseire, nem egy agyból indított, lépésről-lépésre végrehajtott folyamat, az egyes teendőket a szervezet szétosztja a test “biológiai processzorai” között, amik különböző feladatokon dolgoznak párhuzamosan. A kutatók úgynevezett szisztematikus számítógépe hasonló elven működik, és emellett rendelkezik az előbb említett önjavító mechanizmussal, ami elméletben azt is jelenti, hogy sosem omlik össze.

A számítógépben egy FPGA különböző utasítások másolatait szórja szét a gép egyes részegységei, vagy “rendszerei” között, majd végrehajtás közben véletlenszerűen hív be azok közül egyet-egyet futtatásra. A felállás egyik előnye, hogy egyik rendszernek sem kell megvárnia, míg a másik befejezi a feladatát, több folyamat is futhat egyszerre, miközben az FPGA erőforrás-menedzserként a közöttük lévő akadálytalan információáramlást is biztosítja. A rendszerek függetlenek egymástól, saját memóriával rendelkeznek, így az egyik leállása nem akadályozza a többi működését, sőt a problémát észlelve azok megpróbálhatják újraindítani, esetleg megváltoztatni a meghibásodott egységet, hogy zökkenőmentesen folytathassa a munkát.

Hogy a folyamat maga milyen gyors, azt nem tudni, Bentley szerint viszont “gyorsabb, mint gondolnánk”, ezt egy áprilisi konferencián is bemutatják majd. Ehhez hasonló számítógépre olyan környezetben lehet szükség, ahol a rendszerleállás nem engedhető meg, és maga a hibajavító mechanizmus is hasznos lehet. A bevetés során megsérült pilóta nélküli repülőgépek például sci-fi filmekben látottakhoz hasonlóan megpróbálhatják megjavítani magukat, és az emberi agy pontos számítógépes modellezéséhez is közelebb kerülhetünk egy lépéssel. A kutatók jelenleg a gép tanításával foglalkoznak, hogy az a környezet változásainak megfelelően írhassa újra a rajta futó kódot.