Szerző: Dojcsák Dániel

2013. február 6. 11:09

Elszaporodtak az 1 milliárd dolláros startupok

Pár éve még különlegesnek számított a Szilícium-völgyben, ha valaki egy milliárd dolláros startup alapítója vagy dolgozója volt, de minden gazdasági nehézség ellenére ez a réteg egyre csak növekszik, 1-2 éven belül száz fölé mehet a számuk - írja a New York Times.

A technológiai startupok virágkorát éljük, s még azzal együtt is, hogy nagyon sokan megbuktak, eltűntek, elsorvadtak, egyre több olyan friss vállalat van, aminek az értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. Ezek kivétel nélkül nem tőzsdén jegyzett cégek, így az értékük becslésére általában egy-egy tulajdonrész eladásának nyilvános adatai szolgálnak. Ezen cégek alapítói és korai alkalmazottai szép csendben gazdagok lettek, több mint kényelmes egzisztenciális hátteret építettek maguknak.

Az érdekesség az, hogy sokkal több milliárdos tech startup vállalat van, mint ami a közönség ingerküszöbét megüti. Az Airbnb, a Pinterest vagy a Spotify csak néhány az ismertebb startupok közül, amik felkerültek erre a listára, de több tucat olyan cég van, ami valamilyen szolgáltatással vagy termékkel más nagyvállalatok beszállítója és a nem fogyasztói profil révén a radar alatt maradnak. A New York Times a Box, Violin Memory vagy a ZScaler cégeket említi példaként, amik ugyan informatikai piacon mozognak, mégsem kerülnek be a reflektorfénybe.

Jim Goetz, a Sequoia Capital egyik befektetési vezetője szerint alig egy év múlva elérheti a százat az olyan technológiai startupok száma, amik egymilliárdos értékelés felé érnek. A Sequoia jelenleg is egy tucatnyi ilyet tart a portfóliójában, s a szakértők egy tartós változásról beszélnek, úgy tűnik, hogy ezek a vállalatok már nem a 2000-es évek elején fújt webes lufik. Ma már egészen másképp építik az ilyen vállalatokat és a befektetők is érettebben viselkednek a területen belül.

Izgalom és nyugtalanság

A tulajdonosokat is meglepi legtöbbször, hogy cégeik ilyen eredményig emelkedtek, saját bevallásuk szerint is megbolondíthatja az embert egy ilyen nagyságrendű szám, ugyanakkor nyugtalanná is teszi őket. Komoly elvárások vannak a startupokkal szemben, amit kezelni kell, s csökkenteni a bizonytalansági faktort. A befektetők ezt teszik, s mostanság van is magyarázat a trendjeikre. A kamathozamok viszonylag alacsonyak, ezért a befektetők hajlandóak sokkal nagyobb tőkét vállalatokba forgatni. Mivel mindenki ezt teszi, ezért a valóban működő cégek értéke licitszerűen növekszik. Amint valaki bevásárolja magát egy magas áron egy jó startupba, az összes többi hasonlónak is emelkedik az értéke - mondja a befektetési szakértő.

A 2006-ban alapított Twitter értékelése múlt hónapban már meghaladta a 9 milliárd dollárt, ami bármilyen mércével mérve rengeteg pénz. A Microsoft 11 évesen ment tőzsdére, amikor is 778 millió dollárt, az inflációval korrigálva 1,6 milliárd dollárt ért “csupán”. A Pinterest, ami egy közösségi link- és fotógyűjtemény, vásárlást segítő eszköz, főleg női célcsoporttal, továbbra sem tud érdemi bevételeket felmutatni, de három éves működésének végén már 2 milliárd dollár fölé taksálják az értékét befektetők. Az Amazon 1997-ben szintén három évesen ment tőzsdére, akkor 16 millió dollár éves bevételt termelve, de az értékelése mindössze 438 millió dollár lett.

Ennek ellenére a Szilícium-völgy cégtulajdonosai azt állítják, hogy ez az árspirál nem egy újabb technológiai piaci lufi. A magas árak mind ésszerűek, például azért mert az okostelefon, a mobilinternet és a cloud teljesen újraírják a technológiai iparágat, új szereplőket, új megoldásokat és modelleket hozva sokkal több felhasználóval és üzleti lehetőséggel egy egyébként is többszáz milliárd dolláros területbe.

A már most a milliárdos mérföldkövet elhagyókon kívül több tucat vállalat sorakozik, például a MobileIron, Pure Storage, Marketo, DDS, SurveyMonkey, amik a vállalati szegmensre céloznak és hamarosan szintén belenőnek a fent említett nagyságrendekbe. A vállalati ügyfelek kiszolgálása pedig kevésbé rizikós mint a lakossági szolgáltatások, s ezt a befektetők is értékelik. A 4 milliárd dollárra értékelt Dropbox főként lakossági cloud tárhely szolgáltatást végez. Mellette viszont van másik két csillag ugyanezen a tematikán, az online nagyvállalati adatbiztonsággal foglalkozó ZScaler és a prediktív adatelemzéssel foglalkozó Palantir, ami már most 1 milliárd feletti cégek.

Újraosztott lapok

Az informatikán belül mindenhol diszruptív folyamatok zajlanak - mondja Robert Tinker, a MobileIron vezérigazgatója. Az ő cége okostelefonok és tabletek vállalati menedzselését kínálja, ezért kihasználják ezt a zavaros időszakot: “a mobil felforgatja a PC piacot, a cloud a szerverekét és adattárolókét, amik eddig is meglévő nagy üzletek voltak. A közösségi szolgáltatások talán az egyetlen teljesen új terület” - mondja Tinker. Innen nézve ezek a cégek, amik a mobil eszközök, cloud computing és közösségi média iparágában tevékenykednek, teljesen érthető, hogy miért érnek ennyit.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ráadásul a legtöbb mostani cégvezető már átélte a 90-es évek végén felfújódott webes lufi kipukkanását, ezúttal sokkal aggódóbbak, óvatosabbak. Ez nem csak azt jelenti, hogy a mai startup-milliomosok már nem yachtra, repülőre és sportkocsira költik a befektetői pénzt, hanem azt is, hogy a buzzwordök lobogtatása nem automatikus siker. Hiába jön egy cég azzal, hogy neki cloud technológiája van vagy közösségi szolgáltató, ettől nem kapja meg az árbevételének hússzorosát. A piac pedig nagyon is óvatos, több felkapott cég végezte kivérezve a tőzsdére vonulás után.

A Groupon a 6 milliárdos Google vételi ajánlatot elutasítva 3 milliárdot csinált a tőzsdére lépéssel. A közös autóhasználatra építő Zip-Car a tőzsdérelépéskor 1,2 milliárdot ért, majd kevesebb mint egy évvel később 500 millióért vásárolta fel az Avis Budget autókölcsönző. A Facebook pedig a rekord tőzsdei belépés után felezte árfolyamát néhány hónap alatt. Az alapítók ma már félnek, nem tékozolják el a lehetőségeiket, nem árusítják ki saját cégeiket. A jellemző, hogy eladnak 10 százaléknyi tulajdont, hogy tovább tudják növelni a maradék 90 értékét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról