Szerző: Dojcsák Dániel

2013. február 1. 13:22

Tavasszal érkezik a fejlesztői Google Glass

Immár biztos, hogy hamarosan érkezik a boltokba a Google Glass első verziója, amit “Explorer Edition” néven becéz a Google. A még mindig kísérleti stádiumban lévő eszköz az első évben még biztosan a fejlesztők játékszere lesz.

A Google tervei az okosszemüvegről tavaly még csak egyszerű sci-fi-nek tűntek, túlzó ábrándozásnak, de a cég látszólag komolyan fejleszti a terméket. Múlt hónapban New Yorkban a cég alapítója, Sergey Brin a metrón utazva is viselte, most pedig a Google Glass felbukkant az amerikai hírközlési hatósághoz, az FCC-hez beérkező engedélyezési dokumentumokban. Az első publikus kapható verzió valószínűleg még ebben a negyedévben megjelenik.

Jön az okosszemüveg

Első körben azok a fejlesztők kaphatnak majd az okosszemüvegből, akik tavaly nyáron a Google I/O-n előrendelték azokat. Ők 1500 dollárt fizettek a termékért, viszont szinte biztos, hogy a végleges és már tömegtermelésre beállított verzió ennél jelentősen olcsóbb lesz. Az FCC beadványában az eszközről pontos specifikációk találhatóak, így már most tudható, hogy 802.11 b/g/n szabványú Wi-Fi és Bluetooth 4.0 lesz majd benne. A különböző dokumentumokban található leírás USB-s töltőről is, illetve a klasszikus körcsatlakozóról is.

A Glass-ban biztosan lesz egy “rezgő” elem is, ami a hangot továbbítja majd a felhasználó fejébe, hasonlóan a katonai fülhallgatókhoz, amik a fülcsontnál keltett rezgésekkel hoznak létre csak a felhasználó számára hallható, de számára minden körülmények közt érzékelhető hangokat. Ez azonban még nem biztos, csak közvetetten lehet következtetni erre a leírásokból. Viszont szintén erre utal, hogy a Google korábban adott be szabadalmat “viselhető számítástechnikai eszközre”, ami csontrezgéses hangkeltő eszközt használ.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kereskedelmi megjelenés várhatóan az idei Google I/O-t követően indulhat meg. Egy, a Qualcommtól kiszivárgott prezentáció szerint a szokásos tavaszi fejlesztői konferencia ismét egy új Android főverziót hoz majd, ami várhatóan az 5.0-ás verziószámot viselő Key Lime Pie lesz. Ez a verzió tartalmazza majd elsőként a Google Glass támogatást az okostelefonokkal való összekapcsolódáshoz.

Új Android, új Nexus

Az új Android-verzió valószínűleg új Nexus okostelefont is jelent majd, ezzel kapcsolatban azonban több, ellentmondásos jóslat is kering a weben. Az egyik forgatókönyv szerint az LG folytatja a sort, a dél-koreai gyártó vezetői tettek utalásokat legalábbis erre, azt mondták a januári CES-en, hogy a két cég együttműködésének a Nexus 4 csak az első eleme volt és továbbiak érkeznek. Egy másik változat szerint viszont a mára szinte teljesen felszívódott, a Google által megvásárolt Motorola "X Phone" néven emlegetett mobilja lesz a Google következő nagy dobása. Egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy május 15-én San Franciscóban lesz a Google I/O, amire jegyet váltani szinte lehetetlen küldetés, de mindenkinek érdemes majd követnie a közvetítéseket, aki fejlesztőként vagy más módon a mobil piacban érdekelt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról