Szerző: Bodnár Ádám

2013. február 1. 08:03

Az Android a tabletpiac királya

Az IDC friss statisztikái szerint 2012 végén elvesztette vezető pozícióját a tabletek piacán az iOS, az Apple részesedése minden korábbinál alacsonyabbra esett. Hatalmasat nőttek az androidos riválisok. Magyarországon is rengeteg tablet fogyott, elsősorban az olcsóbbak közül.

Minden korábbi rekordot megdöntöttek a tableteladások az ünnepi negyedévben, az IDC friss statisztikái szerint három hónap alatt 52,5 millió készülék fogyott világszerte - ez a PC-eladásoknak majdnem fele. A piac éves szinten 75 százalék felett növekedett.

Nőtt az Apple, de nem eleget

Az elemzőcég szerint minden a tabletek kezére játszott az év végén, megjelentek vonzó új modellek a piacon, például az iPad mini, ugyanakkor a készülékek sokkal elérhetőbbek is lettek a vonzó árú, alacsonyabb kategóriás modellek révén. "Az új termékbejelentések a kategória vezetőitől, valamint a Microsoft belépése fokozta a vásárlók érdeklődését és nagyon masszív eladásokat hozott az ünnepi szezonban. A rekordnegyedév éles ellentétben áll a PC-piaccal, amely több mint öt év után először produkált csökkenést a negyedik negyedévben" - kommentálta a számokat Tom Mainelli, az IDC elemzője.

A gyártók versenyét továbbra is az Apple vezette, azonban hiába jelent meg az ünnepi szezonra az erősebb processzorral szerelt iPad 4 és az iPad mini, a cég részesedése összességében nagyot csökkent, ahogy teret nyertek az androidos riválisok, elsősorban a Samsung. Az Apple 22,9 millió tabletet adott el a negyedév során, ami 48 százalékos éves növekedésnek felel meg, miközben a piac átlagos bővülése ezt messze meghaladta. Egy éve még 51 százalék feletti részesedéssel rendelkezett az Apple, most be kellett érnie 43 százalékkal.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A második helyre katapultálta magát a Samsung, amely ugyan csak 7,9 millió tabletet értékesített, de éves szinten 263 százalékos növekedést produkált. A vállalat elsősorban androidos modelljeinek köszönhette a nagy bővülést, a Windows 8-at és Windows RT-t futtató eszközök az IDC szerint egyelőre nem túl kelendőek, pár ezek arányáról az elemzőcég nem tett közzé nyilvános adatokat.

A tavalyi ünnepi szezon nagy nyertese volt az Amazon, amely Kindle Fire készülékével sikeresen hódította meg az amerikai piacot. Ugyan ősszel a cég frissítette tabletjeit, mégis csak 26 százalékos növekedést tudott elérni, amely leginkább a Kindle Fire korlátozott hozzáférhetőségének tudható be. Ennek eredményeképp a vállalat részesedése 15,9 százalékról 11 százalékra esett. Ennél sokkal gyengébben szerepelt a másik a Barnes & Noble könyvkiadó, amelynek Nook eszközei iránt erősen olvadt a kereslet, kevesebb is fogyott belőle mint tavaly. A botlást jól használta ki az ASUS, amely saját márkás tabletjei, valamint a Google-lal közös Nexus 7 révén a negyedik legnagyobb gyártóvá katapultálta magát világszinten, eladásai több mint ötszörösére nőttek az IDC szerint.

Az IDC szerint épp csak lemaradt az öt legnagyobb gyártó listájáról a Microsoft, amely 900 ezer Surface-t szállított. A redmondi cég eredményeinek értékelésekor azonban érdemes figyelembe venni, hogy a Surface csak október végétől volt kapható és csak nagyon korlátozottan lehetett hozzájutni.

Itthon az olcsó tablet volt a menő

Ahogy arra számítani lehetett, Magyarországon is jó negyedéve volt a tableteknek, az IDC szerint több mint 100 ezer darabot adtak el belőlük az ünnepi negyedévben, ami majdnem 160 százalékos éves növekedésnek felel meg. Magyarország igen árérzékeny piac, ez a tabletgyártók rangsorából is látszik, a legtöbb készüléket a Concorde adta el, megelőzve a Samsungot, a MyAudiót és az M-Techet, az Apple csak az ötödik a listán - mondta el lapunknak Bagi Bence, az IDC elemzője. A legnépszerűbb modellek a 7" kategóriából kerülnek ki itthon.

Eközben Magyarországon 150 ezer PC fogyott, ez 5,6 százalékos éves csökkenést jelent. A notebookok iránti kereslet alig apadt (-1,6%), a desktopoké ugyanakkor továbbra is meredeken csökken (-20%), így összességében 125 ezer laptop és 28 ezer asztali gép fogyott - a gyártók versenyét a HP nyerte a Dell, az ASUS, a Lenovo és a Samsung előtt. Bagi Bence szerint az év végén több közepes kormányzati beruházás is meghúzta a számokat, emellett a karácsony előtt szokásos vásárlási roham is érzékelhető volt, ezért csökkent a világátlagnál kisebb mértékben itthon a piac.

Az elemző úgy látja, 2013 nem tartogat sok jót a PC-gyártók számára itthon sem. Ez egyrészt köszönhető a fogyasztás általános visszaesésének, amely a lakossági IT-költésre is erősen rányomja a bélyegét, emellett azon piaci hatásoknak, amelyek a táblagépek további erősödését mutatják az alacsonyabb árú notebookokkal és asztali gépekkel szemben. "Ahogy egyre inkább a megfizethető kategóriába csúsznak az egyre erősebb hardverrel rendelkező távol-kelet gyártósorokról legördülő tabletek, úgy váltják ki szinte egy az egyben a korábban gyakorlatilag a táblagépekkel azonos felhasználásra szánt hordozható gépeket" - vélekedik Bagi Bence. "Ezeket a hatásokat látjuk érvényesülni, s arra számítunk, hogy az egész évben hasonlóan fogja alakítani a piac egészét."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról